Szorongás kezelése hipnoterápiában

Ha a szorongással járó, nehezen viselhető, kellemetlen érzésekre, vagy éppen annak testi tüneteire gondolunk, akkor mindannyian biztosan tudjuk, hogy ezeket szeretnénk elkerülni. A szorongás szó hallatán azonban keveseknek jut eszébe, hogy életünkben milyen fontos pozitív szerepe van ennek az érzésnek. Persze, senki nem szereti, ha rossz gondolatai, félelmei vannak, de ne feledkezzünk meg, a szorongás fájdalomhoz hasonlítható funkciójáról. Ahogyan a fájdalom jelezhet olyan betegséget, amelyről korábban nem volt tudomásunk, úgy hívhatja fel a szorongás a figyelmünket arra, hogy valami nincs rendben az életünkben, tennünk kell valamit a változásért. Van, amikor valóban elég a szorongás megszűntetéséhez, ha egy ránk háruló feladaton - amit mondjuk szívesebben elkerültünk, halogattunk volna - elgondolkodunk, megpróbáljuk megkeresni a megoldást, és aktívan teszünk is azért, hogy az adott nehézséggel megküzdjünk. De van, amikor a szorongásos állapot nem szüntethető meg ilyen egyszerűen. Sokan jönnek úgy terápiába, hogy szorongásos zavarukat (pánik, fóbia, generalizált szorongás, és egyéb, szorongással járó kórképek) különféle módszerekkel próbálták már csökkenteni, ám ezek a csak átmenetileg tudták a kívánt megkönnyebbülést meghozni a számukra. A szorongás adaptivitása ilyenkor abban állhat, hogy a szenvedésnyomás hatására a személy segítséget keres, mivel rájön arra, hogy önmaga a szorongás csökkentésére nem képes. Ez a segítség lehet a pszichoterápia. Freud, -a pszichoanalízis megalapítója, a pszichoterápia atyja- óta tudjuk, hogy a terápia motorja a páciens szenvedése és az ebből származó gyógyulási vágya. A szorongás másik izgalmas momentuma - azon kívül, hogy averzív jellege miatt motiválja a személyt a változtatásra -, hogy a sikeres pszichoterápiás kezelésen részt vett páciensek szorongásszintje nem csökken, hanem növekedik! Ezek az emberek a pszichoterápiát követően jobban képesek elviselni nagyobb szorongást is, teherbíróbbá válnak, én-erejük, önismeretük, személyiségük fejlődik. Hogyan segíthet a pszichoterápia, azon belül is a hipnózis abban, hogy a szakemberhez forduló páciensek a fenti változásokat elérjék? A pszichoterápia sok szempontból szorongást enyhítő, a biztonságosság élményét adó módszer. A terápiás üléseknek megvan a maguk rendje, rutinja. Így a páciens érezheti a keretek, a megszokott módon zajló történések adta biztonságot. A terápiás alkalmak első része mindig beszélgetés, ami segíti, hogy a terapeuta és a páciens összehangolódjon, a terapeuta megismerje a páciens problémáját, jelenlegi élethelyzetét, személyiségét. Az első alkalmak valamelyikén megtörténik azoknak a céloknak a kijelölése, amik elérése miatt a páciens szeretne a pszichoterápiás foglalkozásokon részt venni. Azzal a kapcsolattal, ami ilyenkor létrejön a terapeuta és a páciens között, az indulatáttétellel és viszont-indulatáttételi reakciókkal (bár talán a terápiák legfontosabb eleme) most nem foglalkozom. A beszélgetést követi a hipnzózis. A KIP (Katathym Imaginatív Pszichoterápia) egy olyan hipnoterápiás módszer, mely során mélyen ellazult állapotban a pácienst megkéri a terapeuta egy egyszerű belső képzeleti kép, mondjuk egy virág, egy rét vagy bármi más elképzelésére. Közben arra bíztatja a pácienst, hogy hagyja, hogy a tudattalanja segítse a kép kialakulását, engedje, hogy a relaxált állapotra jellemző "lebegő" érzések, képek szinte maguktól megjelenjenek, kibontakozzon az a belső érzékleti kép, ami magában hordozza a páciensre jellemző problematikát, az őt foglalkoztató aktuális dolgokat, ami kapcsolatos azzal a tematikával, ami miatt a pszichoterápiás foglalkozáson részt vesz. Egy-egy ilyen kép nem rigid, hanem fokozatosan alakul, mélyül, változik. A terapeuta a relaxáció során segít a páciensnek, hogy az esetlegesen fenyegető, elárasztó negatív érzések csak olyan mértékben jelenjenek meg és hassanak a páciensre, amilyen mértékben az adott páciens ezt elviselni képes, és amennyire a fejlődését szolgálja. Az elképzelt kép magában hordozza a páciens egész személyiségét, azt, hogy milyen elhárító mechanizmusokat alkalmaz, problémáit. Így sokszor jelennek meg olyan képek a terápia folyamatában, melyek szorongással telítettek. A páciensek azt hozzák a képekben, amit megélnek mindennapi életükben. Sokszor valósággal felkínálják a lehetőséget arra, hogy a szorongásos képeken a terapeuta segítségével dolgozzanak. A terápia kezdeti szakaszában elsősorban a terapeuta és a páciens között kialakuló bizalom a cél. Amikor ez már kialakult (nagyon változó, hogy ehhez mennyi idő szükséges, lehet néhány alkalom, de előfordul, hogy sokkal hosszabb időre van szükség) akkor lehet erőteljesebben konfrontálni, de ezt alaposan meg kell fontolni, mert a túlzott megterhelés a páciens ellenállását vonhatja maga után. A KIP-ben más és más képeket alkalmazunk a terápia aktuális szakaszától függően. Általában első alkalommal virágot, második találkozásnál rétet szoktunk felajánlani, de természetesen nem mindig így történik. A lényeg, hogy a páciens szükségletei szerint tudjunk dolgozni. A hipnózis teljes ideje alatt verbálisan is kommunikál a páciens és a terapeuta. A relaxációs szakaszban a páciens befogadó, aki próbál a terapeuta instrukciói szerint ellazulni. Amikor viszont a kép elképzelése történik, akkor a terapeuta és a páciens párbeszédet folytatnak. A páciens a terapeuta kérdéseire válaszolva elmondja, hogy mit lát, így kerül egyre mélyebbre a módosult tudatállapotban. A rét egyrészt szimbolizálhatja a személy aktuális állapotát, tükrözheti személyiségét, másrészt az anyával, - mint a személyisége alakulásában a legfontosabb szerepet játszó személlyel - való kapcsolatát mutathatja meg. Néhány példa a réten megjelenő szorongásra és az azzal való munkára. Egy 30-as évei elején járó nő páciens rétje viszonylag körülhatárolt, jó idő van, zöld a fű. Miközben arról beszél a páciens, hogy hogyan halad előre a réten, a fű egyre magasabb lesz, végül már a nő derekáig ér. A fűben lépked előre, nagyon rossz érzésekkel, félelmekkel, szorongással, hogy valami történni fog a lábával, a testével, valaki elkapja, bántani fogja, lehúzza a szúrós, kellemetlen tapintatú sás-szerű aljnövényzetbe. Egyre nehezebben tud előre haladni az egyre magasabb és magasabb fűben. A szorongás megjelent, szinte kézzel fogható volt a réten. Azt nem tudtam, hogy a páciens valójában mitől is szorong. Az adott pillanatban ez nem is volt fontos. A páciens korábban átélt élménye megjelent a képben, erről beszámolt. Fontos, hogy a páciens érezze, hogy bármi történik vele a képben, bármit képzel el, vagy idéz fel emlékei közül, az mind elfogadható. A terapeutát nem rendíti meg, nem vált ki semmiféle értékelő viszonyulást belőle, nem születik meg benne ítélet a képről vagy éppen a páciensről. A terapeuta feladata elkötelezetten kísérni a pácienst az élmény átélése során. Miután a pácienssel való "képezés" befejeződött, elmondta, hogy ilyen erős félelmet, szorongást akkor érzett, amikor bátyja kamaszkorában szexuálisan bántalmazta. Így jött fel ez az emlék, amivel azután a beszélgetés során foglalkoztunk. Szorongása a „képezés” során nagyon erős volt, később, a beszélgetés ill. a további foglalkozások után ez sokat változott. Egy másik, 26 éves, nő páciens szintén rétet imaginált. Azzal a problémával jött aznap, hogy hangulata hullámzó, úgy érzi, hogy sokat javult az elmúlt hetekben, de így is sokszor tör rá erős szorongás. Kételkedik saját értékeiben, bizonytalan abban, vajon a környezete milyennek is látja őt. Egy búzamezőt képzelt el, amelyben pipacsok nyílnak itt-ott. A kép bal oldalán kesze-kusza vonalak cikáznak, sötét az egész. A búzamező látványa megnyugtató a számára, a másik, a bal oldali sötét rész felkavaró. Arról számolt be miközben a képet figyelte, hogy pont ilyennek érezte az elmúlt hetet, a hangulata éppen ilyen kettős volt. Egyrészt megélte azt a kellemes érzést, amit a búzamező látványakor átél, amikor jól érezte magát a héten, másrészt szorongásos állapotaiban ilyen rossz érzései voltak, mint akkor, amikor a kép bal oldalára koncentrált. Mivel a terápia kezdeti szakaszában voltunk, és mivel úgy gondoltam, a páciens sötét résszel való konfrontálásának még nem jött el az ideje, arra bíztattam, hogy, tegye azt, amihez éppen kedve van. Ő azt választotta, hogy sétál egyet a búzamezőn, miközben a lemenő napban gyönyörködött. Nagyon jó érzéseket élt meg, feltöltődött a képtől. Amikor visszatért a relaxációból, akkor elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, de azért úgy gondolja, dolga volna a sötét résszel, a szorongásaival. Megegyeztünk abban, hogy legközelebb lehet, hogy visszatérünk rá. A következő alkalommal kicsit tovább erősödött, így újabb képet csináltunk, ahol megint megjelent a szorongása, amivel azután fokozatosan tovább foglakoztunk. És végül egy páciens, aki nagyon sok szorongással, üldöztetéses félelmekkel jött a foglakozásokra. A huszonéves férfi szeretett volna leválni a szüleiről, párkapcsolati gondjain, kényszeres testedzésén szeretett volna változtatni. A "képezés" során nagyon ijesztő élménye volt arról, hogy miközben én kérdeztem valamit arról, hogy mit lát a képben, az ő képe az én kérdéseim hatására alakult. Ezt ő úgy élte meg, hogy én befolyásolom őt, hatok a gondolataira, fantáziatevékenységére. Ez az élmény rendkívül sok gyanakvást, szorongást keltett benne. Ezekről a gondolatairól beszélgetve kiderült, hogy ő a saját mindennapi életében is sokszor így működik, számára ez nem újdonság. Képei során nagyon sokszor felmerültek fenyegető, szorongást keltő arcok, álarcok. Ezekkel eleinte úgy dolgoztunk, hogy felkínáltam neki a lehetőséget, hogy ha akar, nézze, figyelje meg ezeket a képeket. Volt, hogy élt ezzel a lehetőséggel, volt, hogy inkább megpihent, töltekezett a képben. Amikor leírta, hogy milyennek is látja ezeket az arcokat, legtöbbször a szorongása jelentősen csökkent, valamit megértett félelmeiből, ami által kicsit jobban értette önmagát, reakcióit. A terápia későbbi szakaszában előfordult, hogy egy ilyen félelmetes imaginált alakkal szembeszállt, harcot vívott vele, amiből győztesen került ki, ezután az alak átalakult és ő képzeletben megbarátkozott vele. A három évig tartó foglalkozások után kényszerei jelentősen csökkentek, párkapcsolatot alakított ki, majd lezárt, munkahelyét igényeinek megfelelőbbre változtatta. A szorongás tehát nagyon gyakori érzés a terápiában. Ez hozza sokszor a pácienseket a rendelőbe, ez jelenik meg a képekben, ez motiválja a pácienseket a változtatásra. A KIP során a szorongások sokat oldódnak, esetleg új tematikát nyitnak a foglakozások előrehaladtával. A szorongató élményektől való elmenekülés nem segít, csak abban az esetben, ha a páciensnek van lehetősége arra, hogy megerősödjön, és így feltöltődve képes legyen megkezdeni a munkát azzal, ami szorongását okozza. A KIP képeiben nagyon jó lehetőség adódik arra, hogy a páciens feltöltődjön, megerősödjön. Amikor pedig képes arra, hogy konfrontálódjon, akkor a "képezés" előrevivő lehetőség, ami segítséget adhat a szorongás elviseléséhez, a szorongató helyzetek átértelmezéséhez.