„Én rögtön láttam rajta, hogy olyan…” – hányszor hallottuk ezt, amikor „befürödtünk” valakivel, akinek bizalmat szavaztunk, pedig többen is mondták, hogy nem kellene. De mitől van az, hogy ők már az elején látták, amit mi nem?
Hogy a világban működni tudjunk, a bennünket érő rengeteg információból szelektálnunk kell. Egyszerűen nincs arra időnk és energiánk, hogy mindennek alaposan utánajárjunk, behatóan megvizsgáljuk. Így pedig apró információmorzsákból hatalmas következtetéseket vonunk le. Elég csak az első benyomásra gondolni: egy pillantás elég ahhoz, hogy valakit vagy valamit beskatulyázzunk. A pszichológia ezt kognitív fösvénységnek nevezi. Ez a nem túl szépen hangzó szó arra utal, hogy spórolunk az agyunk használatával, csak minimális energiát fektetünk a megismerésbe.
Az „apró információból nagy következtetések” módszere egyébként hasznos a mindennapokban – megkönnyíti az életünk: ha barna folt van a barackon, tudjuk, hogy megnyomódott, ha valaki kék egyenruhában van, feltételezzük, hogy rendőr, és akinek sztetoszkóp lóg a nyakában, nos, az csakis orvos lehet. A jelek, amelyek alapján az agyunk kategorizál, sokkal gyorsabb célba érést tesz lehetővé anélkül, hogy hosszasan elmélyülnénk a vizsgálódásban. Ám nem minden esetben tévedhetetlen ez a rendszer. Ráadásul mindenki másra figyel, saját rendszere van, mi alapján dönt. Számos dolog befolyásolja, hogy mit emelünk ki, mit nyomunk el.
Ha számunkra valami fontos dologról kell döntenünk, akkor jobban kaphatóak vagyunk arra, hogy alaposabban megvizsgáljuk a kérdést. Érdemes is élni ezzel, hisz akkor elkerülhetjük az „én ugye megmondtam” kezdetű kritikákat.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása