Az énhatárok fontosságáról – első rész

A boldog élethez ismernünk kell szükségleteink, vágyaink, érdekeink, céljaink és tisztában kell lennünk a saját felelősségünkkel is. Ehhez határokat húzunk. Egészséges énhatárok nélkül nem tudjuk magunkat, érzéseinket megvédeni, illetve a másokkal való kapcsolódás is nehéz lehet.

De mi is az az énhatár? Egyrészt a külső, fizikai elhatárolódást is értjük alatta, és a belső, lelkit is. Az előbbihez minden kellemetlen testi érintés odatartozik, minden tapintható, érzékelhető dolog a körülöttünk lévő világból. Utóbbihoz pedig az értékrendünk, attitűdjeink, viselkedésünk stb. Azaz miénk a testünk, a gondolataink, érzéseink, mi rendelkezünk ezekről, senkinek sincs joga ezeket elvenni tőlünk.

Az énhatár alapjait gyermekkorban kapjuk meg – ám egész életünkben változhatnak ezek, attól függően milyen hatások érnek bennünket, hogyan tudunk azokra reagálni, milyen változásokat idéznek elő bennünk.

Amikor a baba világrajön, akkor még hónapokig az édesanyja részének tartja magát. Fokozatosan alakul ki az a tudat, hogy ő egy különálló lény. Azaz ekkor tapasztalja meg először az énhatárait. A szülőktől érkező reakciók alakítják ki, hogy milyen alapokra épül fel.

A serdülőkor is fontos időszak: a gyerekek elkezdenek leválni a szüleikről, megkezdik a felkészülést az önálló életre. Egyre kevesebb időt töltenek a családdal, a kortársak, barátok lesznek a legfontosabbak. Önállóságra törekszenek a tinik, a szárnypróbálgatásokat, a gyakran éles határhúzásokat nem könnyű odahaza a szülőknek elfogadniuk.

Az énhatárok alakulása felnőttkorban is folytatódik – hiszen más és más élethelyzetbe kerülünk.  

Miért fontos az énhatár? Mert ha nem vigyázunk rá, akkor annak pszichés egészségünk, szellemi jólétünk láthatja kárát. Hiszen olyan dolgokat vállalunk el, olyasmikre mondunk igen, amelyeknek legszívesebben a közelébe sem mennénk. Ez nem azt jelenti, hogy olykor-olykor nem teszünk meg olyat, ami nincs ínyünkre, vagy kellemetlen, hanem ha sűrűn kapjuk magunkat azon: már megint olyasmiben vagyok, amit nem akarok.

Vannak persze olyan élethelyzetek, amikor természetes az énhatárok elmosódása: például ilyen a szülővé válás, vagy amikor szerelmesek vagyunk.