A virtuális valóság készségfejlesztő hatásai

A jóléti társadalmakban a szórakoztatóipar fellendülésének kellemetlen hatásairól (szenvedélybetegségek kialakulása, szociális kapcsolatok háttérbe szorulása) rengeteg felületen hallhatunk és olvashatunk. Van azonban az érmének egy másik oldala is: Az 1990-es évektől kezdve a virtual reality, azaz VR (virtuális valóság: széleskörűen használható elektronikus technológiák gyűjtőneve) technológia már kezdetleges formáiban felkeltette különböző vállalatok érdeklődését, -melyekből közel sem mindegyik tartozik a szórakoztatóiparba- és számos VR eszköz és program fejlesztését kezdték meg a legkülönbözőbb problémák hatásos kezelésének érdekében, mint például a magasságtól való félelem, a repüléstől való félelem, vezetési fóbiák, szociális fóbia, szociális zavarok, klausztrofóbia, pánikbetegség, skizofrénia, poszt-traumás stressz szindróma és autizmus. Az általunk érzékelhető valóság sikeres lemodellezése soha nem látott lehetőségeket nyitott az előbb említett betegségekkel való megküzdés területén. Az évtizedek során lezajlott technológiai fejlődés és a VR-ban sokak által látott nagy fantázia lehetővé tette kutatások garmadájának létrejöttét, melyekben e nagy potenciállal rendelkező technológia terápiás hasznosságát és alkalmazhatóságát vizsgálták és vizsgálják napjainkban is.

VR és a szorongásos zavarok

A szorongásos zavarokban szenvedők szorongásuk csökkentése érdekében a mindennapi életükben gyakran alakítanak ki rituálékat, kényszeres, ismétlődő gondolatokat és egyéb elhárító mechanizmusokat saját maguk szorongástól való megvédése érdekében. A kognitív terápia, a viselkedésterápia, és a gyógyszeres kezelés mellett a leghatékonyabb kezelés számukra az expozíciós terápia, aminek lényege, hogy a páciens biztonságos és kontrollált körülmények között tud fokozódó intenzitással szembesülni a félelmének tárgyával, mely során képes lehet megtanulni az adott félelem sikeres leküzdését. Az expozíciós terápia VR-ral való alkalmazása pedig számos –a terápia során felmerülő- előnyös sajátossággal rendelkezik. 

VR és a specifikus fóbiák

A virtuális valóság-expozíciós terápia (VRET) során a páciens fokozatosan és könnyen ismételhető módon tud szembesülni félelmének tárgyával a virtuális környezetben. Az adott virtuális eszközön keresztül látható szituáció –legyen szó kígyóról, repülőgépről, vagy nagy emberi tömegről- legnagyobb előnye, hogy a páciens biztonságérzete magasabb fokú lehet, mintha a félelmének tárgya valóban jelen lenne, ezáltal könnyebben bevonódva képes lehet elsajátítani a terápia során a szorongásoldó technikákat. Ugyanakkor további érv a virtuális valóság-expozíciós terápia mellett az, hogy a terapeuta könnyen és hatékonyan tudja egy ellenőrzött környezetben megfigyelni a pácienst, valamint lehetősége nyílik akár a kezelt személy fiziológiai tényezőinek  mérésére is. 

A virtuális valóság expozíciós terápia kezdeti sikereire azóta számos kutatás megerősítő választ adott hatékonysága tekintetében, s a módszert alkalmazó terapeuták egyetértenek abban, hogy a hagyományos expozíciós terápiához képest magasabb fokú testreszabhatóságot kínál az adott kliensek igényeinek megfelelően: kellően interaktív, rugalmas, szabályozható, biztonságos, ugyanakkor megkönnyíti a titoktartási kritériumok betartását és idő –és pénztakarékossági szempontokból is megfelelő (nem kell helyszínre menni), illetve a megismételhetőséget is jelentősen megkönnyíti. 

Egy -már korántsem a VR hajnalán-  a Journal of Anxiety Disordersben megjelenő metaanalízis egyértelműen állást foglal amellett, hogy a virtuális valósággal végigvezetett terápiák erősen effektívek specifikus fóbiák és más szorongásos zavarok (szociális fóbia) esetében, összevetve az inaktív (kontroll) és az aktív (relaxációs) eszközök hatékonyságával is. Továbbá kiváló eszköznek bizonyul nem csupán ezek kezelésében, de a detektációjukban egyaránt.

Ugyancsak megerősítő eredményekkel szolgált egy 2015-ben végzett kutatás, ahol a VRET által elért eredmények valódi életbe való integrálásának mértékét vizsgálták. A VRET alkalmazásával végzett 14 különböző klinikai vizsgálat metaanalízise is egyértelműen megerősítette a való életben létrejövő jelentős és tartós viselkedésváltozást a specifikus fóbiák kezelésére vonatkozóan. Konszenzuális megállapítás tehát, hogy ezen új módszer kognitív viselkedésterápiával való együttes használata megnövelheti a terápiás siker valószínűségét a szorongásos zavarok és a specifikus fóbiák kezelésének esetében. 

VR és a poszt-traumás stressz zavar

A fóbiák mellett a poszt-traumás stressz zavarban (PTSD) szenvedő betegeket is kezelnek virtuális valóság-terápiával. A terápia relaxációs technikákkal való együttes használata hatékonynak bizonyul az utóbbi két évtized eredményei alapján. 

 A PTSD lényegében egy védekezési mechanizmus, ami traumatikus eseményeket követően jelentkezik. Gyakran előfordul háborús veteránok esetében, de bármely más traumatikus hatású esemény következtében is felléphet. A beteg feldolgozatlan élményeinek következében újra és újra átéli a traumát, visszatérő gondolatok, álmok formájában, valamint hajlamos lehet a traumával kapcsolatos, érzések, helyszínek, helyzetek elkerülésére is, ami csökkenő általános érdeklődést és készségeket eredményezhet. A Dél-Kaliforniai egyetem 2005-ben létrehozott, Bravemind névre hallgató virtuális valóság-terápiás módszere napjainkra már bevált eljárás a háborús veteránok kezelésére (a módszert először Irakból és Afganisztánból visszatérő veteránokon végezték el). A first person shooter (FPS) műfaj kedvelői számára ismerős körülményeket teremt a Bravemind: háborús helyszín, robbanások és az összes egyéb háborúban átélhető inger jellenik meg a veterán számára, lehetőséget adva traumatikus események újraélésére, megfelelő, ellenőrzött tempóban, lépésről-lépésre, a terapeuta folyamatos jelenléte mellett (akinek egyébként lehetősége nyílik a játékmenet eseményeinek valós idejű módosítására). Továbbá van, hogy a tökéletes bevonódás érdekében szagok és rázkódások teszik még realisztikusabbá a háborús helyzetet, és lehetőség nyílik olyan változatra is, ahol kontrollert játékfegyver helyettesíti. 

A technológia folyamatosan költséghatékonyabbá, és könnyebben hozzáférhetővé válik, lehetőséget adva a minél szélesebb körben való hozzáférhetőségre. Azonban Albert Rizzo és Russel Shilling 2018-as értekezésük konklúziójában felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló technikák csupán eszközök, és nem helyettesítik a klinikus szakember tudását és hozzáértését, sokkal inkább a minél magasabb fokú és eredményesebb együttműködés biztosítói lehetnek. 

VR és a pszichózisok

Az első kutatások a VR technológiával a szorongásos zavarok virtuális expozíciós terápiás kezeléséről értekeztek. A 2000-es évek közepére viszont eredményes tudományos beszámolók jelentek meg pszichózisok pozitív tüneteinek vizsgálatáról, mint a kényszerképzetek és a paranoia, nem klinikai és klinikai környezetben is.

Freeman 2008-as publikációjában a VR-használat hét hasznos tényezőjét különbözteti meg a skizofrénia esetében: tünetértékelés, tünetek korrelációjának megállapítása, prediktív változók azonosítása, bizonyos tünetek megjelenési gyakorisága, környezeti tényezők megállapítása, feltételezett tényezők tesztelése, és a kezelés hatásfokának javítása. Klinikai kutatások során a VR pszichoterápiás és rehabilitációs hasznát is felfedezték skizofrén betegeknél: a gyógyszeres kezelések elősegítésében, a kognitív remediációs terápiában (CRT); és a társas és kommunikációs készségek fejlesztése során is effektívnek bizonyult. Érdekesség, hogy a negatív tünetek kezelésének esetében is hatékony volt a VR: 6 hónappal a terápia után is maradandó eredményekkel tudott szolgálni a vizsgált személyek esetében.

Az AVATAR terápia

Az AVATAR terápia 2008-as kifejlesztése óta több hasznosságát megerősítő kísérletet is tudhat a háta mögött. A terápia lényege, hogy a hanghallucinációkban szenvedő páciens által halott hangokhoz digitális reprezentációt társítanak (avatar), ami elősegítheti az azokon való felülkerekedést. 

Egy viszonylag friss publikáció beszámol egy kutatásról, amit Tom Craig és csapata a Londonban található Maudsley Hospitalban végeztek. A skizofréniában szenvedő betegek egynegyedénél a folyamatosan hallható audiális-verbális hallucinációk a kezelések ellenére sem csökkennek. A kezelések ellenére már legalább 12 hónapja folyamatos hanghallucinációkat halló 18 és 65 év közötti skizofrén betegekből álló résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztották: 75 fő avatárterápiában részesült, a másik 75 fő pedig pszichoterápiában, és antipszichotikus gyógyszereket szedtek mind a 150-en a kísérlet során. Az avatárterápia megfelelő körülményeinek sikeres kialakítása érdekében a páciensek a terapeutáikkal együtt dolgozták ki az audiális hallucinációik vizuális reprezentációját és egyéb attribútumait. 

12 hét után a PSYRATS-AH skálája alapján a pontszámcsökkenés szignifikánsan nagyobb volt az AVATAR terápia esetében, mint a hagyományos pszichoterápiánál, mindenféle detektálható mellékhatás nélkül. A kutatás vezetője elmondta, hogy az avatárterápia minden kétséget kizáróan eredményes és viszonylag gyors javulást biztosíthat a skizofrén betegek hanghallucinációira, ám további kutatások lesznek a jövőben szükségesek a lehető legnagyobb hatásfok elérésének érdekében, illetve a széles körben való elterjesztése is várat egyenlőre még magára. 

VR és az autizmus

Trepagnier szerint a VR különösen hasznos lehet kognitív károsodásban és idegi-fejlődési rendellenességben szenvedő betegeknek, mivel a technológia elősegítheti a tervezést, problémamegoldást, viselkedés feletti kontrollt és hatalmas kommunikációs készségfejlesztő lehetőségeket kínálnak az önmagukat korlátozottan kifejezni képes emberek számára. Parsons és Mitchell több tényezőt is meghatároz az autizmus spektrumzavar VR-kezelésében rejlő potenciálról: a felhasználó aktívan képes ellenőrizni a részvételét; az avatarokkal való kommunikáció által megkerülhető az autisták számára fenyegető, valós szemtől-szembeni kommunikáció; a kommunikáció verbális és nonverbális jellemzőinek vizsgálatára lehetőség nyílik. 

Több újabb publikáció is konvergenciát mutat a VR megítélésében: a szerzők többek között az autista gyermekek szociális készségeinek javítási lehetőségét látják az eszközben,  valamint az SST (Social Skills Training) VR-ral való együttes használata szintúgy bíztató eredményeket mutat az autista betegek esetében. 

A magasan funkcionáló autizmussal rendelkező fiatal felnőttek számára a felnőttkorba való átmenet rengeteg nehézséget és kihívást rejt magában. Egy kísérlet a Virtual Reality Social Cognition Training alkalmazásán keresztül törekedett 8 magasan funkcionáló fiatal felnőtt autista szociális készségeinek fejlesztésére, szociális kogníciójuk növelésére. 5 hét alatt 10 ülésen vettek részt, amik után szignifikáns növekedést detektáltak a szociális kogníciójuk és az érzelemfelismerő képességük területén, valamint a valóélet-beli szociális készségeik és boldogulásuk is javulást mutatott. Ezek az eredmények pedig azt sugallják, hogy a virtuális valóság platformja igencsak ígéretes eszköz lehet a jövőben is az autisták  szociális készségfejlesztése és kognitív képességeinek fejlesztésé szempontjából. 

Mellékhatások

Bár a legtöbb publikált kutatásban leszögezik, hogy a kísérlet során nem tapasztaltak különösebb mellékhatásokat, ám a VR rövid -és hosszútávú mellékhatásait, megjelenésüket és következményeiket érdemes szem előtt tartani. A rövidtávú mellékhatások közé tartozik a cybersickness, aminek tünetei többek között a tájékozódási képesség elvesztése a virtuális tér és a valódi fizikai tér között. Akik hajlamosak szédülésre, vagy valamilyen mozgás koordinációs problémájuk van, azoknak könnyen a dezorientációs problémáik lehetnek. Vizuális tünetei továbbá a homályos látás és a kettős látás, audiális a hallás csökkenése. Hányinger, hányás, izzadás, fejfájás is előfordulhat. Azonban régóta léteznek kérdőívek, melyek segítségével megbízhatóan fel lehet mérni a tünetek megjelenésének egyénre vonatkozó kockázatát a kezelés megkezdése előtt.

A felhasználók 4,6%-ánál tapasztalható hosszú távú (a használat utáni következő 24 óra intervallumát meghaladó) mellékhatás. Ilyenek a vizuális flashbackek, egyensúlyzavarok, a kéz-szem koordináció hiánya. Bizonyos esetekben az alanyok hajlamosak lesznek a virtuális élményt a valóságos elé helyezni, a pszichedelikumokhoz  hasonló módon, ami a társadalomtól való visszavonulástól kezdve a homályos valóságérzékelésig több negatív következménnyel is járhat. Elsősorban ezek a hatások a gyermekeknél és a serdülőknél fordulnak elő nagyobb számban. 

A VR hardverei és szoftverei egyre szélesebb körben elterjedő produktumok.  A növekvő hozzáférhetőség és a bennük rejlő újabb és újabb lehetőségek meglátása pedig kiszámíthatatlan következményekkel, mellékhatásokkal és nem várt buktatókkal járhatnak. Ezek minimalizálása a progresszív, ugyanakkor szilárd módszertani háttérrel és megfelelő elemszámmal rendelkező kísérletek, valamint  a felelősségteljes, ésszerű, terápiás esetben a terapeuta által előírt használat útján lehetséges.

Felhasznált irodalom:

Baddeley A. (2001) Human memory (Az emberi emlékezet). ford. Racsmány Mihály. Osiris Kiadó Bp. pp. 645

Botella C, Quero S, Banos RM. (2004) Virtual reality and psychotherapy. Stud. Health Technol. Inform. 99, pp. 37–54 

Coelho CM, Santos JA, Silverio J, Silva CF. (2006) Virtual reality and acrophobia: one-year follow up and case study. Cyberpsychol. Behav. 9(3), pp. 336–341 

Difede J, Hoffman HG. (2002) Virtual reality exposure therapy for World Trade Center post-traumatic stress disorder: a case report. Cyberpsychol. Behav. 5, pp. 529–535 

Freeman, D. (2008). Studying and treating schizophrenia using virtual reality: a new paradigm. Schizophrenia Bulletin, 34, pp. 605-610.

Freeman, D., Garety, P. A., Bebbington, P., Slater, M., Kuipers, E., Fowler, D., et al. (2005). The psychology of persecutory ideation: II. A virtual reality experimental study. Journal of Nervous and Mental Disease, 193, pp. 309-315.

Freeman, D., Slater, M., Bebbington, P. E., Garety, P. A., Kuipers, E., Fowler, D., et al. (2003). Can virtual reality be used to investigate persecutory ideation? Journal of Nervous and Mental Disease, 191, pp. 509-514.

Freeman, D., Pugh, K., Vorontsova, N., & Antley, A. (2010). Testing the continuum of delusional beliefs: an experimental study using virtual reality. Journal of Abnormal Psychology, 119, pp. 83-92.

Friedrich, K. (2016). Therapeutic Media: Treating PTSD with virtual reality exposure therapy. MediaTropes eJournal, 1(4), pp. 86–113.

Glantz K, Rizzo A, Graap K. (2003) Virtual reality for psychotherapy: current reality and future possibilities. Psychotherapy Theory Research Practice Training 40, pp. 55–67.

Gregg L, Tarrier N. (2007) Virtual reality in mental health: a review of the literature. Soc. Psychiatry Psychiatr. Epidemiol. 42, pp. 343–354.

Hamvas B. (2018) Sarepta. Medio Kiadó Bp. 

Kandalaft M., Didehbani N., Krawczyk, D., Allen T., Chapman S. (2012) Virtual Reality Social Cognition Training for Young Adults with High-Functioning Autism. J Autism Dev Disord. 43, pp. 34–44.

Krijn M, Emmelkamp PM, Olafsson RP, Schuemie MJ, van der Mast CA. (2007) Do selfstatements enhance the effectiveness of virtual reality exposure therapy? A comparative evaluation in acrophobia. Cyberpsychol. Behav. 10(3), pp. 362–370. 

Mantovani G. (1995) Virtual reality as a communication environment: consensual hallucination, fiction, and possible selves. Hum. Relat. 48, pp. 669–683.

Mitchell, P., S. Parsons, and A. Leonard. (2007) Using virtual environments for teaching social understanding to adolescents with autistic spectrum disorders. Journal of Autism and Developmental Disorders. 37, pp. 589–600.

Morina N., Ijntema H., Meyerbröker K., Emmelkamp P. (2015) Can virtual reality exposure therapy gains be generalized to real-life? A meta-analysis of studies applying behavioral assessments; Behaviour Research and Therapy, 18(2)

Plusquellec M. (2000) Are virtual worlds a threat to the mental health of children and adolescents? Arch. Pediatr. 7(2), pp. 209–210 

Powers, M. B., & Emmelkamp, P. M. (2008). Virtual reality exposure therapy for anxiety disorders: a meta-analysis. Journal of Anxiety Disorders, 22, 561e569. 

Rizzo A. & Shilling R. (2017) Clinical Virtual Reality tools to advance the prevention, assessment, and treatment of PTSD, European Journal of Psychotraumatology, 8(5)

Rothbaum BO, Hodges L, Alarcon R et al. (1999) Vitual reality exposure therapy for PTSD Vietnam veterans: a case study. J. Trauma. Stress 12, pp. 263–271.

Rothbaum BO, Hodges L, Ready D, Graap K, Alarcon R. (2001) Virtual reality exposure therapy for Vietnam veterans with post-traumatic stress disorder. J. Clin. Psychiatry 62, pp. 617–622.

Rus-Calafell, M., Gutiérrez-Maldonado, J., Ortega-Bravo, M., Ribas-Sabate, J., & Caqueo Urízar, A. (2013). A brief cognitive-behavioural social skills training for stabilised outpatients with schizophrenia: a preliminary study. Schizophrenia Research, 143, pp. 327-336.

Stanney KM, Kennedy RS. (1997) The psychometrics of cybersickness. Commun. ACM 40(8), pp. 67–68.

Parsons, S., and Mitchell P. (2002) The potential of virtual reality in social skills training for people with autistic spectrum disorders. Journal of Intellectual Disability Research, 46, pp. 430–43.

Powers, M. B., & Emmelkamp, P. M. G. (2008) Virtual reality exposure therapy for anxiety disorders: a meta-analysis. Journal of Anxiety Disorders, 22(3), pp. 561-569. 

Trepagnier, C.G. (1999). Virtual environments for the investigation and rehabilitation of cognitive and perceptual impairments. NeuroRehabilitation, 12, pp. 63–72.

Ungs TJ. (1989) Simulator induced syndrome: evidence for long-term aftereffects. Aviat. Space Environ. Med. 60(3), pp. 252–255

Valmaggia, L., Freeman, D., Green, C., Garety, P., Swapp, D., Antley, A., et al. (2007) Virtual reality and paranoid ideations in people with an ‘at risk mental state’ for psychosis. British Journal of Psychiatry, 191, pp. 63-68.

Wesley A. Turner, Leanne M. Casey (2014) Outcomes associated with virtual reality in psychological interventions: where are we now?, Clinical Psychology Review, 34, pp. 634–644

Wiederhold BK, Jang DP, Gevirtz RG et al. (2002) The treatment of fear of flying: a controlled study of imaginal and virtual reality graded exposure therapy. IEEE Trans Inf. Technol. Biomed. 6(3), pp. 218–223.

Wiederhold BK, Gevirtz RG, Wiederhold MD. (1998) Fear of flying: a case study using virtual reality therapy with physiological monitoring. Cyberpsychol. Behav. 1(2), pp. 97–104. 

Wiederhold BK, Wiederhold MD. (1998) A review of virtual reality as a psychotherapeutic tool. Cyberpsychol. Behav. 1, pp. 45–52.