A szülői válás közlése és kezelése 7–11 éves gyerekeknél

A szülői válás minden életkorban komoly megpróbáltatás a gyermekek számára, de nem mindegy, hány évesen éli át a gyerek ezt a változást. Kutatások rámutatnak, hogy a gyermekek szükségletei és reakciói életkoruk szerint eltérőek. 

Az előző, 4-6 éves gyerekek helyzetét bemutató írás folytatásaként most a 7–11 éves, kisiskolás korú gyerekek helyzetére fókuszálok – az általános iskola alsó tagozatos korosztályára –, és bemutatja, miben más az ő reagálásuk a válás hírére és folyamatára a fiatalabb, óvodáskorú (4–6 éves) gyerekekhez képest. E korosztály fejlődési sajátosságait, tipikus érzelmi és viselkedéses reakcióit szeretném bemutatni, valamint kitérni az iskolai alkalmazkodásra, a szociális kapcsolatok (barátok, család) alakulására és a testvérek szerepére. Végül egy rövid kulturális kitekintéssel bemutatok néhány érdekességet az ázsiai kultúrkörből is. Ezt nem csak érdekességként tartottam fontosnak, hanem mert igen ritkán esik szó nem nyugati kultúrkörök pszichológiai aspektusairól, hanem mert egy kollektivista kultúra nézőpontja erős kontrasztban és más nézőpontból mutatja meg a nyugati viselkedésformákat.

Fejlődési sajátosságok 7–11 éves korban

A 7–11 éves gyerekek – szemben az óvodásokkal – már értik, mit jelent a válás, legalábbis alapszinten. Ebben a korban a legtöbb gyerek felfogja, hogy a szüleik külön fognak élni és a család szerkezete megváltozik. Ez a megértés azonban erős érzelmi reakciókkal jár: a szakirodalom szerint a 6–12 éves korú gyerekek gyakran szomorúak, gyászolják a család, a "mi" elvesztését, és sokan közülük titokban még mindig reménykednek abban, hogy szüleik újra kibékülnek. Ugyanakkor a gondolkodásuk már kevésbé egocentrikus, mint egy óvodásé. Míg a 4–6 évesek könnyen saját magukat okolják a válásért, a kisiskolás gyerekek már képesek külső okokat keresni: bár még mindig érezhetik személyes elutasításnak a történteket, gyakran inkább az egyik szülőt hibáztatják a válásért ahelyett, hogy magukat tartanák felelősnek. Fontos különbség továbbá, hogy a kb. 9–11 éves gyerekek már bele tudják élni magukat mások – akár a szüleik – nézőpontjába is! Emiatt előfordul, hogy megértik a szülők nézőpontját, sőt néha úgy érzik, nekik kell gondoskodniuk az érzelmileg összeomlott anyáról/apáról vagy a náluk fiatalabb testvérekről. Igen - itt, ebben az életkorban jelenik meg a parentifikáció veszélye. Összességében a kisiskolások már okosabbak és önállóbbak, mint az óvodások, de továbbra is gyerekek, tehát érzelmi támogatásra és biztonságra szorulnak a válás során. Természetesen ez nem kis terhet ró a szülőre, akinek a saját kapcsolati veszteségét és sérelmét, és a gyermekét is kezelni kell.

Érzelmi reakciók és érzelemszabályozás

Érzelmi hullámzás: A 7–11 évesek érzelmi reakciói gyakran szélsőségesek és hullámzóak. Gyakori a mély szomorúság és gyász a család széthullása miatt. Sok gyerek fél az ismeretlentől, attól, hogyan alakul az élete ezután. Jellemző rájuk a bizonytalanság és az elhagyatástól való félelem – főleg kezdetben attól retteghetnek, hogy a válás után a másik szülőt is “elveszítik” valamilyen módon. (Éppen ezért kell még későbbi életkorokban is csínján bánni az új partner bemutatásával, de már egy másik történet.) Ezzel párhuzamosan megjelenhet a bűntudat is: bár ebben a korban már sokan értik, hogy nem az ő hibájuk a válás, előfordul, hogy egyes gyerekek mégis magukat okolják vagy szégyenkeznek, amiért “nem voltak elég jó gyerekek”. Ugyanakkor a kisiskolások nagy része inkább a szülőkre haragszik, nem saját magukra – különösen a korosztály idősebb tagjai hajlamosak dühöt érezni és hibáztatni valamelyik vagy mindkét szülőt a történtekért. A lojalitáskonfliktus (lásd később) miatt ez a harag összetett lehet, és gyakran váltakozik a szeretet és bűntudat érzésével.

Érzelemszabályozás: A 7–11 éves gyerekek érzelemszabályozási készségei már fejlettebbek, mint egy óvodásé, de korántsem tökéletesek. Sok kisiskolás még nem tudja kifinomultan kezelni a stresszt, így a válás hírére és az azt követő hónapokban erős érzelmi kitöréseik lehetnek. Gyakoriak a dühkitörések, agresszív megnyilvánulások vagy épp az ellenkezője: a teljes visszahúzódás és csend. Az egyik dán tanácsadó szervezet szerint a gyerekek ilyenkor inkább vállalnak negatív figyelmet, mint hogy semmilyet se kapjanak – tehát a dacosság és düh sokszor annak jele, hogy a gyermek több törődést és közelséget igényelne a szülőktől. Fontos, hogy a szülők ilyenkor ne csak fegyelmezéssel reagáljanak, hanem próbálják megérteni a kitörések mögötti szorongást.

E korosztálynál megfigyelhető két eltérő megküzdési stratégia is: egyes gyerekek érzelmileg regressziót mutatnak, mintegy visszalépnek egy korábbi fejlődési szintre (például újra elkezdenek bepisilni, babásan viselkedni, vagy állandóan ölbe bújnának), míg mások “túlzottan erősnek” mutatkoznak, megpróbálják leplezni a bánatukat. Az utóbbi stratégia különösen a 9-11 évesekre jellemző: ők már szégyellhetik a gyengeség jeleit, ezért igyekeznek nem sírni vagy nyíltan szomorkodni a szülők előtt. Fontos azonban tudni, hogy attól, hogy a gyerek látszólag jól viseli a válást, még mélyen szenvedhet, csak elfojtja az érzéseit. Sajnos ez hosszú távon nem egészséges, hiszen az így kezeletlenül maradó félelem és fájdalom felnőttkorban is hathat a lelki életére. Gyakran felnőtt, 30-as, 40-es éveikben járó klienseknél tűnik fel szembetűnően egy ilyen régi ügy, ami egy jelenben zajló hasonló kapcsolati folyamatban tünetezik. A szülők tehát akkor segíthetnek a legtöbbet, ha bátorítják az érzelmek kifejezését: a gyereknek tudnia kell, hogy szabad szomorúnak vagy mérgesnek lennie, és erről beszélhet is biztonságban.

Pszichoszomatikus tünetek: A kisiskolás gyerekeknél az érzelmi megterhelés gyakran testi tünetekben is megmutatkozik. Nem ritka, hogy a válófélben lévő szülők 7–11 éves gyermeke gyakran panaszkodik hasfájásra, fejfájásra, émelygésre vagy akár alvásproblémákkal küzd. A szorongás fizikai jelei közé tartozhat például az is, ha a gyereknek rémálmai vannak, vagy hirtelen elkezd félni a sötéttől. Ezek a tünetek annak a jelei, hogy a gyermek bizonytalanságot és félelmet él át, és támogatásra van szüksége a feszültség oldásához. Megnyugtató lehet számukra, ha látják, hogy a szülők képesek kezelni a helyzetet. Ahogy egy dán gyermekjóléti szervezet javasolja, a szülő nyíltan elmondhatja: „Most szomorú vagyok a válás miatt, de rendben leszek, amint hozzászokom az új helyzethez”, mert ezzel példát mutat a gyereknek a nehéz érzések kezelésére.

Viselkedés és iskolai alkalmazkodás

A 7–11 éves korosztály viselkedésében a válás hírére és az azt követő időszakban gyakran markáns változások figyelhetők meg. Szakértők szerint a kisiskolás gyermekeknél nagyon gyakoriak a magatartásbeli problémák ebben az időszakban. A gyerek addig szófogadó volt, most pedig dühös kitörései vannak az iskolában? Vagy éppen ellenkezőleg, eddig eleven volt, most pedig visszahúzódó és szomorú? Mindez normális reakció lehet a családi krízisre. Gyakori viselkedéses tünetek: fokozott ingerlékenység, dührohamok, csökkenő együttműködés (ellentmond, nem fogad szót), vagy épp bezárkózás (nem akar beszélni az érzéseiről, elszigetelődik). A gyerek szorongóbbá válhat, ami megnyilvánulhat például abban, hogy jobban ragaszkodik az egyik vagy másik szülőhöz, fél egyedül lenni, vagy nyugtalanabb, fegyelmezhetetlenebb lesz. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a viselkedésbeli változások segélykérésként is felfoghatók: a gyermek így jelzi, hogy nehezen birkózik meg a helyzettel.

Iskolai teljesítmény: A válás sok kisiskolás számára nem csak otthon, hanem az iskolai életében is érezteti hatását. Kutatási adatok szerint a 6–12 éves gyerekeknél gyakori a tanulmányi eredmények romlása és az iskolai beilleszkedési nehézség a szülők válásakor. Egy vizsgálatban a pedagógusok fele számolt be arról, hogy a váláson átesett tanulók viselkedése megváltozott az iskolában (ingerültebbek, visszahúzódóbbak, koncentrációs zavart mutatnak stb.). Koncentrációs nehézség és feledékenység is felléphet: a gyerek figyelme gyakran elkalandozik a tanórán, otthon felejti a házi feladatát, vagy egyszerűen nem tud úgy odafigyelni, mint korábban. Mindez természetes egy krízishelyzetben, hiszen a gyermek gondolatai sokszor a családi problémák körül forognak, érzelmileg túlterhelt. A magatartási problémák – például agresszív kitörések az osztálytársakkal szemben vagy éppen a túlzott passzivitás – szintén megnehezíthetik a kortárs közösségbe való beilleszkedést.

Mit tehet ilyenkor a szülő az iskolai problémák enyhítéséért? Először is érdemes tájékoztatni a tanítót/tanárt a családi helyzetről, hogy megértse a gyerek viselkedésének hátterét. Sok iskolában ma már van iskolapszichológus vagy olyan általa tartott csoportfoglalkozás (pl. “válás klub” gyerekeknek), ahol hasonló helyzetű kisdiákok megoszthatják egymással tapasztalataikat – ezek nagyon hasznosak lehetnek, hiszen a gyerek rájön, hogy nincs egyedül a problémájával. Otthon a szülő tehet arról, hogy rendszer legyen a tanulásban: a megszokott napirend (leckekészítés ideje, lefekvés ideje stb.) következetes betartása biztonságot ad. Ha a gyereknek nincs ereje egyedül megcsinálni a házi feladatot, a szülő segítsen be a tanulásba vagy szervezzen külön segítséget, hogy a lemaradást megelőzzék. A lényeg, hogy a gyermek érezze: továbbra is fontos az ő fejlődése, és számíthat a szülőkre, tanárokra.

Szociális kapcsolatok és lojalitáskonfliktus

A kisiskolás gyerekek szociális élete – baráti kapcsolatai, illetve a családon belüli lojalitásai – szintén jelentős változáson mehet át a válás során.

Barátok és társak: Ebben a korban a gyerekeknek már vannak iskolai barátaik, akik fontos támaszt jelenthetnek. Ugyanakkor a válás érzelmi megterhelése miatt a gyerek viselkedése megváltozhat a kortársai között: lehet, hogy könnyebben lesz szomorú vagy dühös, és emiatt összetűzésbe keveredik a barátaival. Az is előfordulhat, hogy a gyermek elszigetelődik a társaitól, mert úgy érzi, „más” lett azáltal, hogy a szülei elváltak. Félhet megosztani a titkát, szégyellheti a családi helyzetét, főleg ha a környezetében kevesen vannak hasonló helyzetben. Ilyenkor a barátok nem biztos, hogy értik, min megy keresztül, és a kapcsolat meglazulhat. Ugyanakkor az is gyakori, hogy a gyerek tudatosan keresi a támogatást: például bizalmába avat egy közeli barátot, vagy olyan társaságot keres, ahol nyíltan beszélhet (akár egy iskolai pszichológus vezette csoportban). Szülőként segíthetünk, ha ösztönözzük a gyermeket, hogy ne szigetelődjön el: hívja át a barátait, járjon el edzésre, szakkörre – olyan közegbe, ahol jól érzi magát. Fontos az is, hogy a gyerek tudja: nem kell titkolnia a válást, az nem szégyen. Sok család érintett manapság, és a legtöbb tanár is találkozott már ilyen esettel, tehát az iskolai közeg is egyre elfogadóbb.

Lojalitáskonfliktus: A 7–11 évesek talán legnehezebb belső küzdelme a válás kapcsán a lojalitáskonfliktus. A kisiskolások nagyon lojálisak mindkét szülőhöz – még ha haragszanak is egyikükre-másikukra, mélyen szeretik mindkettőt. Éppen ezért szinte elviselhetetlen számukra a gondolat, hogy “választaniuk kell” anya és apa között. Ha a szülők között nyílt konfliktus van, a gyerek fenyegetve érzi a kettőjükhöz fűződő kapcsolatát. Igyekszik mindkét félnek megfelelni, ami hatalmas teher egy kisgyereknek. Gyakori reakció, hogy a gyerek visszafogja az érzéseit, és alkalmazkodó mintagyerekké válik az egyik vagy mindkét szülőnél, csak hogy ne okozzon további feszültséget. Előfordul, hogy a gyermek saját igényeit háttérbe szorítja, csendben meghúzódik, és szinte láthatatlanná válik, csak hogy elkerülje a konfliktusokat és ne szomorítsa tovább a szüleit. Az ilyen gyerek kívülről nézve nagyon “jól viselkedik”, de belül tele van szorongással. A másik véglet, amikor a gyerek – a konfliktushelyzetet megunva – nyíltan az egyik szülő pártjára áll és elutasítja a másikat. Ez gyakran akkor fordul elő, ha a válást heves veszekedések kísérik: a gyerek úgy érzi, úgy tudja biztonságban tartani magát, ha az egyik “oldalra” húz. Például előfordulhat, hogy a 10 éves fiú az édesanyával marad és elutasítja a láthatást az apával, mert így könnyebb neki kezelni a hűségérzetét. Ez azonban hosszú távon mindkét eset – a teljes visszahúzódás vagy az egyik szülő elutasítása – káros a gyermek lelkének. A legjobb az, ha a gyerek érzi: nem kell választania, mindkét szülő az életében marad és szereti őt. A szülők sokat tehetnek a lojalitáskonfliktus enyhítéséért azzal, hogy nem bírálják egymást a gyerek előtt, nem hozzák a gyereket kínos döntési helyzetekbe (pl. kivel akar karácsonyozni), és együttműködnek a nevelésben a válás után is. A kutatások szerint a gyerekek akkor boldogulnak a legjobban, ha a válás után a szülők képesek együttműködni a gyerek érdekében, és egyikőjük sem próbálja a gyereket a másik ellen hangolni.

Testvérhatás – a testvérek szerepe a megküzdésben

Ha a válással érintett gyermeknek vannak testvérei, az nagyban befolyásolhatja a megélését. A testvérek egymás számára természetes támaszt és társaságot jelenthetnek egy nehéz élethelyzetben. Szakirodalmi adatok szerint válsághelyzetben – mint amilyen egy szülői válás – a testvérkapcsolat sok esetben szorosabbá válik, és a gyerekek egymástól nyernek érzelmi támogatást. Gyakran előfordul, hogy a testvérek egymás közt merik igazán kifejezni mindenféle érzelmüket a válással kapcsolatban, így egyfajta “biztonságos teret” nyújtanak egymásnak a fájdalom és düh kimutatására. Már az is sokat segíthet, hogy nincs egyedül: ott van a kisöcsi vagy nővér, akivel ugyanazt élik át, „egy csónakban eveznek”. Gyakori jelenség, hogy a nagyobb testvér védelmező, gondoskodó szerepet vesz fel: igyekszik óvni a kisebbet a szülők veszekedésétől, vagy megpróbálja otthon megteremteni a nyugalmat és jókedvet. Ezt nevezik parentifikációnak (a szülői szerep felvétele) – ilyenkor a gyerek túl sok felelősséget vesz a nyakába. Különösen a 9–11 évesek hajlamosak arra, hogy “kisfelnőttként” viselkedjenek: főznek a testvérükre, vigasztalják a síró anyát/apát, igyekeznek mindent megoldani. Bár ez a szerepvállalás érthető, nem szabad hagyni, hogy a gyerek tartósan a szülő támaszává vagy a kistestvér szülőpótlékává váljon, hiszen ez az ő gyermeki szükségleteit szorítja háttérbe.

Természetesen nem minden testvérpár válik azonnal legjobb szövetségessé a krízisben. A kutatások arra is rámutattak, hogy nem egyértelmű minden esetben a testvérhatás iránya: bizonyos esetekben a testvérek a válás hatására összekovácsolódnak, máskor viszont épp távolodhatnak és több konfliktus alakul ki közöttük. Függ ez attól is, milyen volt a kapcsolatuk korábban, illetve hogy a szülők mennyire igazságosan bánnak velük a krízis alatt. Fontos azonban kiemelni, hogy ha a testvérek együtt maradhatnak, az általában védőfaktor. Sajnos a gyakorlatban megesik, hogy a válás után a testvéreket külön kell kezelni – például más-más felügyeleti időbeosztás vagy lakóhely miatt. A testvérek elszakítása további traumát jelenthet: ilyenkor a gyerek nemcsak az egyik szülőt veszíti el a mindennapokból, hanem a testvérével való napi kapcsolatot is. A kutatók szerint ha a válás során a gyerekeket különválasztják, azzal megfosztják őket egy fontos támasztól, attól, hogy együtt aggódhassanak és dolgozhassák fel a történteket – ennek következtében a gyerek sokkal magányosabbnak érezheti magát. Éppen ezért a szakemberek egyetértenek abban, hogy a válás utáni elrendezések tervezésénél prioritás legyen a testvérkapcsolat megőrzése. Ha a gyerekek ugyanazt a napirendet követhetik (pl. együtt mennek az egyik héten az anyához, másik héten az apához), az sokkal stabilabb hátteret nyújt számukra, mintha egymástól is el kellene szakadniuk.

Összefoglalva, a testvérek pozitív hatása abban állhat, hogy közös élménymegosztással, egymás vigasztalásával enyhítik a válás miatti stresszt, és fenntartják a család egy érzését a gyerekek számára (még ha a szülők el is válnak, a testvéri kötelék megmarad). A negatívumok akkor jelentkezhetnek, ha a testvérek rivalizálnak a szülők figyelméért, vagy egymást okolják a történtekért – ez azonban ritkább, és megfelelő szülői odafigyeléssel kezelhető. A lényeg, hogy a szülők igyekezzenek nem szétzilálni a testvérkapcsolatokat, sőt lehetőség szerint erősítsék azokat (például közös programok mindkét gyerekkel, testvérek egy helyre járatása stb.), mert ez a gyerekek lelki ellenállóképességét növeli.

Kulturális kitekintés – érdekességek Ázsiából

Érdemes egy pillantást vetni arra is, miben különbözhet a válás megélése és kezelése más kultúrákban, különösen Ázsiában, ahol a családi normák és jogi keretek eltérnek a nyugati kultúrákétól.

Japánban a válás utáni gyakorlat hagyományosan merőben eltérő volt a nyugati modelltől: a japán jogrend sokáig nem ismerte a közös felügyeletet, így a válás után a gyerekek általában csak az egyik szülővel maradtak, a másikkal pedig gyakran teljesen megszakadt a kapcsolat. Ennek következtében Japánban manapság is a válás után a gyerekek mintegy 70%-a egyáltalán nem találkozik a külön élő szülőjével (jellemzően az apjával). A maradék ~30%-nál is általában csak havi néhány órás láthatás valósul meg. Ez döbbenetes különbség a nyugati országokhoz képest, ahol a közös szülői felügyelet és a rendszeres kapcsolattartás bevett gyakorlat – például az Egyesült Királyságban a párok több mint 70%-a a válás után is havonta többször is találkozik a gyermeke kedvéért. Japánban tehát eddig egy “győztes visz mindent” típusú rendszer működött, ami a nem felügyeleti szülő és a gyerek elszakadásához vezetett. (Megjegyzendő, hogy 2023-ban Japánban is törvényi reform indult a közös felügyelet lehetővé tételére, de ennek hatásai még nem ismertek.) A japán modell előtt sok nyugati szakember megütközve áll – nem véletlen, hogy “szülői gyermekrablásnak” is nevezik, amikor a gyermeket az egyik szülő kvázi örökre elzárja a másiktól a jogi kiskapuk miatt. Ez a kulturális különbség azért fontos, mert rávilágít: a gyerekek válás utáni jólétét nem csak a pszichológiai tényezők, hanem a társadalmi és jogi keretek is meghatározzák.

Egy másik ázsiai érdekesség Kína példája. Kínában tradicionálisan erős volt az a nézet, hogy a család egységét minden áron meg kell őrizni, különösen ha már gyermekek is vannak. Ennek megfelelően a statisztikák azt mutatják, hogy a kínai párok ritkábban válnak el, ha van gyermekük. Míg például az Egyesült Államokban a gyerek születése sokszor növeli a válás esélyét (a gyereknevelés stressze okán), addig Kínában éppen fordítva, a gyerek jelenléte csökkenti a válások valószínűségét. Sok kínai szülő tehát egy nem működő házasságban is benne marad “a gyerek kedvéért”, mert a hagyományos értékrend szerint a gyermeknek teljes családra van szüksége. Természetesen ez a trend már változóban van a modern Kínában, de még mindig megfigyelhető a nyugati társadalmakhoz képest alacsonyabb válási kedv, ha kiskorú gyermek is érintett. A kulturális különbség abban is tetten érhető, hogyan áll a környezet a váláshoz: Kínában a mai napig él némi stigma főleg az elvált nőkkel szemben, ami nyomást gyakorolhat a családokra, hogy együtt maradjanak.

Míg a nyugati kultúrákban inkább az a cél, hogy a válás után a gyermek mindkét szülővel kapcsolatban maradjon és a saját érzelmi szükségletei kerüljenek előtérbe, addig egyes ázsiai kultúrákban még erősen él az a szemlélet, hogy a szülők maradjanak együtt a gyerek miatt (még ha a kapcsolat konfliktusos is). Mindkét megközelítés mögött jó szándék húzódik a gyerek érdekében, de a következmények nagyon különbözőek lehetnek a gyerek jólétére nézve.

Végszó gyanánt

A 7–11 éves gyerekek a szülői válás során tehát sajátos kihívásokkal néznek szembe: már értik, mi történik, de érzelmileg még nem kis felnőttek. Reakcióik gyakran intenzívek – a szomorúságtól a dühön át a visszahúzódásig – és támogatásra van szükségük ahhoz, hogy egészségesen feldolgozhassák a családjuk átalakulását. Kulcsfontosságú a szülők szerepe ebben: a gyerekek alkalmazkodását nagyban segíti, ha a szülők nyugodtan, őszintén beszélnek velük a válásról, biztosítják őket arról, hogy továbbra is szeretik őket, és nem ők tehetnek a történtekről. Fontos, hogy a szülők együttműködjenek a gyerek érdekében, kerüljék a konfliktust a gyerek előtt, és tartsák fent a stabil kereteket (iskola, lakhatás, napirend) amennyire lehetséges. E korosztálynál már az is sokat számít, hogy bevonjunk más támogató személyeket: egy megértő tanár, iskola-pszichológus, vagy a tágabb család (nagyszülők, nagynénik) mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyermek kibeszélhesse az érzéseit és biztonságban érezze magát.

Végül jó hír, hogy megfelelő odafigyeléssel a legtöbb kisiskolás hosszú távon sikeresen alkalmazkodik a megváltozott családi helyzethez. A kezdeti nehézségek és heves érzelmi reakciók általában idővel enyhülnek, és a gyerekek többsége nem szenved maradandó pszichés károsodást a válás miatt. A kulcs az, hogy a gyermek megkapja azt a szeretetet, biztosítékot és megértést, amire szüksége van – így a 7–11 évesek is képesek lesznek megerősödve túljutni ezen az életszakaszon.

Források: A fenti megállapítások több nyugati (amerikai, kanadai, európai) pszichológiai kutatás és szakmai ajánlás alapján kerültek összefoglalásra, kiegészítve nemzetközi kitekintéssel a kulturális különbségekről. A cél, hogy a szülők és a segítő szakemberek jobban megértsék, min mennek keresztül a kisiskolás gyerekek a válás idején, és hogyan támogathatják őket a leghatékonyabban.

(Folytatása következik: "A szülői válás közlése és kezelése 12-15 éves gyerekeknél, kamaszoknál")