Gyász feldolgozása

A gyász köznapi értelemben véve a szeretett személy elvesztése miatti bánatot, szomorúságot jelenti. Természetes emberi reakciónak tekinthető, melyet a bekövetkező veszteség érzése vált ki.

Előfordul (különösen, ha elhúzódó, súlyos betegségről van szó, melyből előreláthatólag nem fog felépülni a beteg), hogy a hozzátartozókban, a barátokban a közelgő halál nehezen feldolgozható érzéseket, negatív gondolatokat vált ki, ezt nevezik anticipációs gyásznak.

Maga a halál (bármennyire is előre látható) mindig váratlanul éri a hátramaradottakat. Az első reakció a sokk. Előfordul a halálhír el nem fogadása, tagadása, a kiüresedettség, tehetetlenség érzése. A tagadás különösen akkor gyakori, ha a halál váratlan. Vannak, akik ilyenkor mintegy „megbénulnak”: nem képesek a célirányos gondolkodásra és cselekvésre. Időnként kontrollálatlan viselkedés, vagy paradox reakciók (nevetés, sok alvás) is előfordulhatnak.

A temetéssel kapcsolatos ügyek intézésekor a hozzátartozók óhatatlanul szembesülnek a ténnyel, de annak elfogadhatatlansága miatt ezt sokszor hárítják. Nem ritka ebben az időszakban az ingerlékenység, a vádaskodások, az önvádlások, ugyanúgy találkozhatunk túlzott aktivitással, mint tehetetlen passzivitással.

Amikor a veszteség tudatosul, a gyászolók számukra kontrollálhatatlannak tűnő érzelmeket élnek át: erős bánatot (akár depressziót), szorongást, magányosság érzést, bűntudatot. Előfordulhat, hogy átmenetileg úgy érzik, mintha a halott jelen lenne, beszélne hozzájuk, ez akár érzékcsalódás formájában is jelentkezhet.  Szinte általános a visszahúzódás: a társas kapcsolatokat, eseményeket kerülik. Ambivalens érzéseket tapasztalnak: egyszerre vágynak az elhunyt jelenlétére, miközben félnek is a hozzá fűződő emlékek felidézésétől. Van, aki ilyenkor képtelen döntéseket hozni, mások épp ellenkezőleg. hirtelen határoznak. Számos pszichoszomatikus tünet jelenhet meg (emésztési problémák, szívpanaszok, alvászavar, stb.), és esetenként nagyon nehéz megküzdeni az elháríthatatlanul betörő, fájdalmas emlékekkel.

A későbbiek során a tünetek enyhülnek, az emlékek már kevésbé megterhelőek, inkább kellemesek, és ezek felidézése tudatosabbá válik, ritkulnak az akaratlanul betörő élmények. Fokozatosan helyreáll a külvilág iránti nyitottság, szaporodnak a személyes kapcsolatok, a gyászolók ismét elkezdenek a jövővel foglalkozni, terveket kovácsolnak, új feladatokat vállalnak.

A gyász ideje általában fél-egy évig tart (nem véletlen a kifejezés, hogy „gyászév”), lefolyása váltakozó. Családi ünnepek, karácsony, évfordulók okozhatják a tünetek rosszabbodását.

Más veszteségek (például válás, szakítás, munkahely elvesztése, stb.) is előidézhetnek a gyászhoz hasonló reakciókat, hiszen ezek az élet olyan mértékű átrendezését követelik meg, amihez időbe telik alkalmazkodni. A kedvenc háziállat halálakor is természetes a gyászfolyamat, hiszen az állathoz erős érzelmi szálak fűznek minket, a veszteség érzése sokszor csaknem annyira erős, mintha egy emberről lenne szó.

Mivel a gyász természetes jelenség, ezért pszichológiai, pszichiátriai beavatkozást nem feltétlenül igényel. A legfőbb gyógyító erő az idő és a meglévő harmonikus családi és társas kapcsolatok.

A „normál” gyásztól eltérően az úgynevezett komplikált gyász időtartamát, intenzitását vagy megnyilvánulási formáját tekintve eltér a fentebb leírtaktól. Ennek kialakulását elősegítheti, ha a veszteség váratlanul következik be, ha túlzottan erős az elhunythoz való érzelmi kötődés, ha gyermekről vagy fiatal emberről van szó, ha a gyászoló ambivalens érzéseket táplál az elhunyttal kapcsolatban, ha egy időben más, stresszt keltő események is bekövetkeznek, testi és pszichés betegségek fennállása esetén, ha a halál erőszakos úton következett be (gyilkosság vagy öngyilkosság), ha maga a túlélő okozta azt a balesetet, melynek következtében elveszített valakit, ha társas kapcsolatai nem megfelelőek, illetve ha korábban előfordult depresszió az életében.

A gyász – időtartamát tekintve – a korábban leírtaktól eltérően, hosszasan, extrém esetben akár évekig is elhúzódhat. A kezdeti tünetek nem enyhülnek, a szorongás, levertség, visszahúzódás állandósulhat, a gyászoló idealizálja az elhunytat. A továbblépés, az elhunyt esetleges „elfelejtése” erős félelmet kelt. Szélsőséges esetben előfordulhat az úgynevezett mumifikáció, amikor az elhunyt szobája érintetlen állapotban marad, használati tárgyait a hátramaradott megőrzi, akár éveken át, étkezéseknél megterít neki, és egyáltalában: úgy viselkedik, mintha a halál nem történt volna meg.

Az úgynevezett késleltetett gyász megjelenésekor a szokásos tünetek kezdetben teljesen hiányozhatnak, vagy alig jelentkeznek. Jellemző az erős harag, bűntudat érzése, a pszichoszomatikus panaszok kialakulása. Ez többnyire akkor következik be, ha a halálesetkor a gyászolónak másokat kell támogatnia, vagy ambivalens kapcsolat fűzte az elhunythoz. A gyászreakció általában akkor jelentkezik, amikor már nincs szükség mások segítésére, vagy újabb veszteségélmény következik be.

A tünetek intenzitását tekintve két szélsőséges véglet fordulhat elő: a bagatellizálás vagy az extrém erős reakciók. Előbbi elsősorban az elhunythoz fűződő ambivalens kapcsolat esetén alakulhat ki (a háttérben ilyenkor gyakori a bűntudat, és sokszor fejlődnek ki pszichoszomatikus problémák), utóbbi leginkább akkor jelenik meg, ha hirtelen következik be a haláleset (esetleg erőszakos úton), vagy gyermek az, aki meghal.

A gyász gyakran fejeződik ki „torzult” módon. Ilyenkor újra aktiválódhatnak bizonyos testi betegségek (elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések, a különféle pszichoszomatikus megbetegedések), nő a fertőzésekre való hajlam. Egyes pszichiátriai kórképekben is erősödhetnek a tünetek (például depresszió, szorongás, pánikzavar, kényszerbetegség, különféle fóbiák), továbbá megnő az addikciók valószínűsége (alkohol, drog, dohányzás).

A gyászolók körében a halálozási arány magasabb, különösen az első hetekben. Az imént említetteken túlmenően nagyobb arányban fordulnak elő balesetek és öngyilkosság.

A normál gyász esetében főleg akkor jelenthet segítséget a pszichológus, ha hiányzik a támogató környezet. Nagyon hatékonyak lehetnek a különféle önsegítő csoportok, melyek célja elsősorban az érzelmek kifejezése, az elhunythoz fűződő kapcsolat áttekintése, és az élet újjászervezésének segítése.

Komplikált gyász esetén pedig mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.

(Felhasznált irodalom: Pilling János (2008). A haldoklás és a gyász lélektana. In: Kopp Mária, Berghammer Rita (szerk.): Orvosi pszichológia. Medicina, Budapest, 437-449.)