Szorongás vagy félelem?

A szorongás egy olyan kellemetlen belső állapot, amelyet az emberek igyekeznek elkerülni, vagy próbálnak megszabadulni tőle (Carver & Sheier, 2006).  A szorongás egy olyan össz-szervezeti reakciónak tekinthető, ami egy jövőbeli potenciális veszély, negatív esemény, kellemetlen állapot esetleges bekövetkezésének feltételezése miatt alakul ki (Craske és mtsai, 2011). 

A félelem és a szorongás hasonló jelenségek, ezért a köznyelvben sokszor úgy használják ezeket a fogalmakat, mintha ugyanazt jelentenék, azonban a két jelenség bizonyos szempontok mentén elkülöníthető. A félelem esetében konkrét, megnevezhető okot tudunk felmutatni, hogy mitől félünk, illetve a félelem az idői perspektívát tekintve a jelenre vonatkozik (pl. most félek attól a kutyától, aki póráz nélkül van és rám vicsorog stb.). A szorongás esetében sokszor bizonytalanul körvonalazódik a szorongás pontos oka, az idői perspektívát tekintve a szorongás esetében a jövőt illető várakozások, elvárások kapnak fontos szerepet (pl. szorongok attól, hogy majd mi lesz, ha rosszat fognak gondolni rólam stb.) (Comer, 2005). 

 A szorongás, átélés szintjén megjelenhet szubjektív élményekben, vegetatív-testi tünetekben, valamint motoros és magatartásbeli tünetekben. A szubjektív élmények szintjén a belső feszültséget, kellemetlen közérzetet, felhúzottság érzést, negatív élménymódot (negatív önkép, események negatív értékelése), pesszimizmust, ódzkodást az újszerű dolgoktól, illetve a sajátos idői viszony (múlt nem zárul le, a jövő viszont nem alakítható) lehet említeni többek közt.

A vegetatív-testi tünetek közé soroljuk a bőr vaszkularizációs változásait (pl. arcpír, viszketésérzés, vakaródzás, hűvös, nyirkos végtagok stb.), a nyálkahártyareakciókat (szájszárazság, nyelési anomáliák, hangképzési sajátosságok), az izzadást, a kellemetlen testszagot, a szemtüneteket, a légzéstüneteket (felszínesebb, kapkodó légzés), a szívtüneteket (pl. vérnyomás, szívfrekvencia növekedés), ill. emésztési és kiválasztási rendszerek működésének megváltozását. 

A szorongás magatartásbeli megnyilvánulásai közé soroljuk a viselkedésrepertoár beszűkülését, a mozgásos gátoltságot, a szorongást enyhítő motoros manővereket (pl. ujjdobolás, fészkelődés). A szorongás esetében az emocionális kifejezéseket tekintve megmutatkozik a gátoltság (visszafogott érzelemkifejezés, kevés gesztus, kevésbé kifejező mimika, halk beszéd, tőmondatok), ill. jellemzők az emocionális plusztünetek megnyilvánulásai (kényszeredett mosoly, fokozott beszédkésztetés, harsány nevetés, verbálisan túlzó, pozitív állítások). (Tringer, 2005). 

A félelem és a szorongás is olyan állapot, amit hétköznapi, pszichésen egészséges emberek is gyakorta átélhetnek. A félelem egy adaptív emocionális reakciónak tekinthető, ami evolúciós haszonnal jár, a túlélést segíti, hiszen felkészít minket, szervezetünket, hogy a potenciális veszélyekkel megküzdjünk („Üss vagy Fuss reakció-szimpatikus idegrendszeri aktivitás”).  A félelem, mint emóció nem nagyon szokott krónikussá válni, hiszen ezt egy konkrét „tárgy”, jelenség váltja ki és jelen idejű (Craske és mtsai, 2011). 

A szorongás másabb természetű, könnyen válik krónikussá. Amikor a szorongás túlságosan gyakorivá és/vagy intenzívvé válik, az alkalmazkodást inkább rontja, az egyén életterét beszűkíti, vagy elviselhetetlenül hosszú ideig tart, illetve a szituációhoz képest aránytalan mértékű, akkor patológiás szorongásról beszélhetünk. A patológiás szorongások különböző tüneti jellegzetességekben nyilvánulhatnak meg, és a legtöbb pszichiátriai betegségben megfigyelhetőek (Craske és mtsai, 2011).