Pillangók a gyomorban - avagy párkapcsolati ősrobbanás

A járdán szembe sétáltok, egyikőtök sem figyel. Neki mész, vagy ő neked, attól függ hogy nézzük. Mégiscsak te a vagy a férfi, legyen a te hibád. A könyv persze a kezei közül a nedves utcakőre esik. Lehajolsz érte, hiszen felelősnek érzed magad, ő is nyilván nyúl felé. A könyv gerincénél a kézfejek összetalálkoznak. Ránézel, ő is rád. Valahogy így indul.

És úgy folytatódik, hogy valami trükkös módon egy cetlit - rajta a telefonszámával - a farzsebedbe csúsztat, amit te otthon nagy véletlenül pont észre is veszel. Felhívod, találkoztok egyszer, kétszer, harmadjára is, minden megy a maga útján, a pillangók szállóvendégek lesznek a gyomrodban. Beléptek a párkapcsolat első szakaszába, melyet - Margaret Mahler tárgykapcsolati elmélete után - szimbiózisnak nevezünk. Nem túl romantikus.

Hogy milyenek vagytok most? Folyton rácsodálkoztok például egymás ugyanolyanságára. Te is, én is, te is, én is, te is, én is, stb… Hihetőnek látszik, hogy ez a két egység - melyek ti lennétek - tulajdonképpen összepasszolónak teremtetett. Így lett kitalálva. Na meg ez az az időszak is, amikor eltűntök. Mondjuk a család meg a barátok elől. Mert a ti időtök az ekkor egymásé. Hisz ennek a két tökéletesen passzoló puzzledarabnak annyi mindent kell megosztani egymással.

És ha van veszélye mindennek, az is pont erre keresendő. Mert a félelmek ilyenkor is előtűnhetnek. Például a különválástól. Vagy a csalódástól. És azon nyomban ebbe a ringató idillbe fészket rak a görcsösség meg a szorongás. Mint tiszta égbolton a fekete felhők. És ekkor talán érdemes feltenni kérdéseket önmagatoknak - persze hogyha megjelennek ezek a bizonyos fellegek. Mi szól rólam? Mi ered valóban belőle vagy a kapcsolatunkból? Mi segítene nekem abban, hogy kezelhető szinten tudjam tartani a stresszszintemet?

Lassan továbbállnak a pillangók - talán valaki más gyomrába. Elszállnak, mégsem hagynak feltétlen kitöltetlen űrt maguk után. Innen folytatjuk.