Motiváljuk magunkat az időben való elindulásra
Időről időre mindenkivel előfordul, hogy elkésik; de akinél a probléma folyamatos, érdemes megpróbálnia tenni ellene. A mindennapjaink gyakran zsúfoltabbak, mint azt gondolnánk. Sőt, olykor szándékosan vesztegetjük az időnket, ám ennek okaival nem vagyunk tisztában. Ha már készülődnünk kellene, és azon kapjuk magunkat, hogy még mindig nem tesszük, próbáljunk némi inspirációt keresni. Emlékeztessük magunkat, milyen „jutalmat” kapunk, ha időben odaérünk: például, láthatjuk a film elejét is a moziban, vagy épp a bulin még nekünk is jut majd pezsgő. A kellemetlenebb találkozók – például egy orvosi vizsgálat – esetén is gondoljunk az esemény pozitív oldalára: ha például náthásak vagyunk, arra, hogy minél hamarabb túlesünk a vizsgálaton, a betegség annál hamarabb elmúlhat. Ha ez megvan, térképezzük fel saját szokásainkat: hol veszítünk időt, min lehetne változtatni.
Vizsgáljuk meg, mennyit szoktunk késni
Ahelyett, hogy ostoroznánk magunkat, egy vagy két héten át figyeljük meg, jellemzően mennyit késünk. Ha ez megegyezik az egyik indulás előtti tevékenységre szánt idővel, nyert ügyünk van. Ha nem, folytassuk az önvizsgálatot. Az előző esetben pedig fokozatosan próbáljunk meg egyre kevesebb időt szánni a fentiekre, vagy pedig kezdjük el előbb a készülődést. Akárhányszor sikerül időben elindulnunk, jutalmazzuk meg magunkat valami aprósággal: hallgassuk meg a kedvenc CD-nket a kocsiban, vagy vigyünk magunkkal egy szelet csokit.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Pintér Renáta
Pszichológus
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása