Mindennapi gyászaink- egy párkapcsolat elengedése

„Veszteségérzést jelent az emberek számára minden olyan dolognak vagy tulajdonságnak eltűnése, megszűnése, amely az egyén számára fizikai, érzelmi, vagy pszichológiai szempontból jelentős volt” ( Komlósi Piroska 1999 )

Vagyis egy betegség, egy vetélés, egy érzelmileg fontos munkahely elveszítése vagy akár az egyetemi évek lezárása is veszteséggel járhat. Ebben az írásban a párkapcsolati gyászról írok, hogyan is éljük meg a szakítást, hogyan éljük túl a szakítást.

A közelmúltban egy közeli barátom hosszú párkapcsolata véget ért. Együtt éltek, közös jövőt terveztek, a hír engem is váratlanul ért. Sajnos az elválás nem volt szép, kiderült, hogy egy harmadik is szerepet játszott a búcsú kimondásában. Edit, akit elhagytak hetekig csak sírt, a munkája elvégzésén túl nem igen volt kimozdítható sehova. Többen is jártunk fel hozzá, biztosítottuk támogatásunkról, sokat vigasztaltuk, öleltük, ott voltunk vele sok-sok zokogásnál. Ő szinte naponta ismételte, hogy „ezt nem hiszem el!!! Ez nem is velem történik!”, képtelen volt szembesülni a valósággal, hogy megcsalták és elhagyták. A jövőjét kilátástalannak, magát rondának és értéktelennek látta. Rengeteget nézte a közös képeiket, naponta legalább tízszer megnézte a srác facebook oldalát, hátha valami új információhoz jut. Állandóan a másik nőt okolta és hozzá mérte saját magát, önértékelése a nullához közelített ebben az időszakban. A lakása kezdett egy egyetemi kollégium szobájára hasonlítani, állandó jelleggel „ Adele” szólt, a pizza futár már ismerősként üdvözölte, Nem sürgettük, hagytuk, hogy a saját tempójában haladjon s bár szomorú volt látni Őt így, tudtuk, hogy most ezen át kell mennie. (  Itt fontos megjegyezni, hogy mindenki másképp éli meg a szakítás szakaszait, Edit alapvetően egy kommunikatív, társaságkedvelő nő, aki szereti kibeszélni fájdalmát. Mások kérik, hogy hagyják őket egyedül, olvasásba temetkeznek, vagy éppen három kört futnak a Margit szigeten. ) A szakirodalom ezt az időszakot nevezi tagadásnak, amikor a gyászoló képtelen szembenézni a jelennel: még érzi a társa illatát, hallja a hangját, de amikor haza ér,nem várja a párja stb…  

Ahogy teltek a hetek és kitartóan invitáltuk programokra, egyszer csak felhívott és a hangjából mélyről feltörő dühöt éreztem. „ –mégis, hogy képzelte, hogy ezt tette velem?? Ki Ő??? Mikor megyünk el valahova összeülni? „ Edit nagyjából ekkor lépett át a gyász második fázisába, a düh és az érzelmek felszakadásának szakaszába.

Hamar eljött az első baráti találkozó ideje, ahova már Edit is szívesen jött.  Áradt belőle a szó vagy inkább szavak és mondatok, rettentően dühös volt, persze sokszor elsírta magát. Mi pedig mérhetetlenül boldogok voltunk, hogy hosszú hetek után végre Ő is velünk tartott. Idővel Edit már csak heti kétszer rendelt pizzát és az „ Ez majdnem szerelem volt” Máté Péter dal hallgatása is ritkult.  Ebben az időben volt egy mondata, ami megmaradt bennem: „remélem, ha kijövök ebből a fásult állapotból, újra önmagam leszek” Már nem sírt, képes volt beszélni a volt párjáról, a helyzetről, de a fájdalom még mindennapi társa maradt. Körülbelül egy év elteltével Edit megfogalmazta magának és aztán nekünk is, hogy sok mindenre rájött utólag, mi- miért történt így a kapcsolatában, mi volt szerinte az, amit Ő elrontott. Hogyan is férkőzhetett be egy harmadik közéjük?

Számtalan dolgot felsorolt, amit kapott a volt párjától, és amit annak a kapcsolatnak köszönhet. Ez a gyászfolyamat végső szakasza, amikor a veszteséget megélő személy az emlékeket, az érzéseket beépíti a személyiségébe. Újra örömmel nyit új emberek felé, nyitott lesz egy új párkapcsolatra.

Természetesen léteznek szakítások, amik nem járnak ilyen érzelmi hullámvölgyekkel, mert a felek közösen hozzák meg a döntést, vagy, mert mindketten túljutottak már érzelmileg a kapcsolaton.

A gyász egy krízisállapot, ami mindenki számára nehéz megpróbáltatást jelent. Az elengedése a társunknak, a szerelmünknek változással jár, a megszokott biztonság feladásával, ami meglehetősen kockázatos dolog. Teljesen természetes, hogy ez rengeteg szorongást és félelmet ébreszt mindanyiunkban.

Fontos a környezet támogatása és elfogadása ilyenkor, az, hogy ne siettessük, aki gyászol, mert az érzelmek megélése nagyon fontos. Azzal tudunk leginkább segíteni ilyen esetben, ha elérhetőek vagyunk, ha biztosítjuk a barátunkat vagy családtagunkat, hogy mellette állunk, számíthat ránk. Elfogadjuk a gyászát, nem ítélkezünk felette, nem osztunk okos tanácsokat.

Arra emlékeztethetjük, ha átélt már szakítást, hogy akkor mi is segített neki, hogy lábalt ki akkor a helyzetből?

Szakítás után egy másik kapcsolatba való azonnali belemenekülés, vagyis elutasítása a kezdeti, szinte elviselhetetlennek tűnő fájdalomnak és üresség érzésnek, komoly következményekkel járhat. A meg nem élt és fel nem dolgozott érzések: düh, harag, szomorúság, bűntudat…kiváló táptalajai a később kialakuló szorongásos vagy szomatikus megbetegedéseknek.  Természetesen, ha bizonyos szakaszok túl sokáig elhúzódónak a veszteséget megélő személynél, az szintén aggasztó lehet, érdemes ilyenkor szakemberhez fordulni.