Puszta kézzel vagy valamit megragadva. Szavakkal vagy éppenhogy a csenddel. Szép számmal van mód arra, amit tulajdonképpen sem adni, sem kapni nem szeretünk. De akkor mégis miért bántjuk egymást?
A kérdéshez Böszörményi-Nagy Iván magyar-amerikai pszichiáter lencséjén keresztül próbálunk közelíteni, elméletének központi eleme ugyanis az adok-kapok egyensúlya (tartozások és jogosultságok élménye) az ember életében.
Hogy jön ez a bántáshoz? Képzeljünk el egy olyan környezetből érkező gyereket, ahol rengeteg rosszat kapott (akár érzelmileg, akár fizikailag, netán is-is). Ha ő belekerül egy párkapcsolatba - esetleg szülő lesz -, megeshet, hogy kvázi a felgyűlt rosszat adja tovább, ha nem is tudatosodik benne, de jogosultságot érezhet mondjuk az empátia hiányára a másik féllel szemben. Ha nekem se járt, neked se fog. (Ezt a jelenséget Böszörményi egyébként destruktív jogosuktságnak nevezte.)
Vagy egy másik helyzet. Gondoljunk el egy párját piszkáló férfit vagy nőt. Csipkelődik vele oly módon, hogy annak mondjuk úgy: nyoma maradhat a bőr alatt. Nem lehet, hogy ez valamiképp reflektál az általa vélelmezett egyensúlyhiányra? Hogy valamiképp ő többet tesz bele - legalábbis ez a megélése - a kapcsolatba, mint a másik (legyen szó munkáról, érzelemről, stb.)? Ha igen, akkor elképzelhető, hogy az említett bántáshoz való jog keletkezése nem (csupán) a múltban, hanem a jelenben (is) keresendő.
Adok-kapok, hatok a másikra, és ő is hat rám. Belenyúl esetleg oda, ahol tényleg fáj, vagy éppen megölel, mikor arra van szükség - és vice-versa. Kérdés, hogy képesek vagyunk-e empatizálni egyszerre saját magunkkal és a másikkal.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása