Mi a sématerápia?

Az utóbbi években egyre több szó esik a sématerápiáról, mint olyan terápiás eszközről, melynek segítségével a személyiség fejlődése során kialakult zavarokat, torzulásokat lehet orvosolni. De lássuk csak, miről is van szó.

A korábban szinte általánosan alkalmazott kognitív viselkedésterápiás módszerek segítségével sokan meggyógyultak az olyan akut jellegű betegségekből, mint a depresszió vagy a pánikbetegség. Sok esetben a gyógyulás azonban csak ideiglenes volt, időről időre visszaesést tapasztaltak. E visszaesések okát kutatva ismerte fel Jeffrey Young a korai maladaptív sémák jelentőségét, és erre alapozva dolgozta ki a sématerápia rendszerét.

A sématerápia olyan pszichoterápiás módszer, amely feltárja az érzelmi és kapcsolati minták mélyebb gyökereit, és különösen nagy figyelmet fordít a gyermekkorban kialakuló sérülésekre. Az elméletalkotó, Jeffrey Young szerint minden embernek vannak alapvető érzelmi szükségletei. Ezek a biztonság, a kötődés, a szeretet, és a kiszámíthatóság; az autonómia és a kompetencia; a realisztikus korlátok igénye; a szükségletek és érzelmek szabad kifejezése; valamint a spontaneitás és játékosság. Ha ezek hosszabb ideig kielégítetlenek maradnak, a gyermek olyan, mindent átható, diszfunkcionális hiedelmeket alakít ki önmagáról és a világról, amelyek később torzíthatják a felnőttkori működést. Ezeket a hiedelmeket nevezzük korai maladaptív sémáknak. Ilyen lehet például: elhagyatástól való félelem, a bizalmatlanság, a csökkentértékűség, a kudarcra ítéltség, az önfeláldozás vagy az érzelmi gátoltság. Mindenkinek vannak sémái, hiszen senkinek nincs tökéletes, sérülésektől mentes gyerekkora, bár természetesen egyénenként különböző erősséggel hatnak a viselkedésre.

Bizonyos helyzetek vagy gondolatok hatására a sémák aktiválódnak, ilyenkor szinte automatikusan reagálunk, a három leggyakoribb megküzdési stílus valamelyikével: vagy behódolunk a séma üzenetének (például mindig háttérbe szorítjuk magunkat), vagy elkerüljük a séma által kiváltott érzéseket (például helyzetek, érzések kerülése, függőségek), vagy éppen túlkompenzáljuk azt (például perfekcionizmus, dominancia). Ezek a reakciók rövid távon csökkentik a feszültséget, de hosszú távon fenntartják a problémás mintázatokat.

A terápia során a kliens megtanulja felismerni saját sémamódjait — például a sérült gyermeki részt, a dühös gyermeket, a büntető vagy követelőző szülői hangot, illetve az egészséges felnőttet, „aki” a terápia kezdetén még ritkán jut csak szóhoz. A terapeuta feladata, hogy empatikus, támogató módon segítsen kapcsolatba lépni ezekkel az énrészekkel, és korrigáló tapasztalatokat kínáljon. Gyakori technikák a vezetett imagináció, a „széktechnika”, az empatikus konfrontáció, valamint az új, egészséges viselkedési minták megerősítése.

A sématerápia hatékony megközelítés olyan esetekben, ahol a klasszikus kognitív vagy viselkedéses módszerek korlátozott eredményt hoznak — például személyiségzavaroknál, ismétlődő párkapcsolati nehézségeknél, mély önbizalomhiány esetén, vagy krónikus érzelmi elakadásoknál. A folyamat célja, hogy a kliens fokozatosan képes legyen saját belső szükségleteit felismerni és elfogadni, az egyes helyzeteket reálisabban értelmezni, továbbá tartósabb, biztonságosabb kapcsolatokat kialakítani. Mindez elvezet egy olyan állapothoz, amikor tartósan harmóniába kerül önmagával.