Légy dühös! Hogy aztán ne légy dühös.

„Ígérd meg, hogy nem leszel dühös!” „Ne hisztizz!” – mondatok, amelyeket gyakran hallunk és amelyek azt akarják elérni, hogy a mérgünk nyeljük inkább le. Miközben a harag teljesen emberi dolog, egyike a hat alapérzésnek. Evolúciós szempontból pedig fontos szerepe volt és van: segít észrevenni, ha igazságtalanság történt velünk vagy mással, egyúttal felkészíti a szervezetünk a válaszadásra.

 Bár gyakran szólítanak fel minket arra, hogy a dühünk fojtsuk el, ez rossz dolog. Az elfojtásra rengeteg energiánk megy, ráadásul, ha nem tudjuk kiadni magunkból, akkor is előtör előbb- utóbb: vagy szó szerint kirobban belőlünk, vagy ha befelé irányul, akkor akár önhibáztatás formájában, akár lelki és testi tünetekben jelenik meg az elfojtott dühünk.

A düh mögött legtöbbször valamilyen kielégítetlen szükséglet áll-ezért is nevezzük másodlagos érzelemnek. Ha dühösek vagyunk, kevésbé érezzük magunkat sebezhetőnek, mintha szégyent, sebezhetőséget, bűntudatot, fájdalmat stb. mutatnánk. Mivel gyerekkorunktól kezdve legtöbbször arra ösztönöznek minket, hogy a dühöt fojtsuk el, nem tanuljuk meg azt körbejárni, megvizsgálni, felfedezni, hogy milyen szükségletünk is sérül valójában, amiért elönt minket a méreg. Emellett azt sem tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk kifejezni a dühünket úgy, hogy az ne legyen bántó.

 Mit tehetünk? Fontos, hogy merjük megélni mind a negatív mind pedig a pozitív érzéseinket. Elfogadni azokat, hogy jogosan érezzük. A dühünket vizsgálva felfedhetjük, hogy az miben is gyökerezik valójában: mi az a hiány, fájdalom, érzelmi vagy testi szükséglet. Amint ez megvan, dolgozhatunk azon, hogy ezeket kielégítsük. Fontos, hogy a dühünkről asszertíven beszéljünk, azaz én-üzenetekkel, hogyan érezzük magunkat, mit okoz nekünk az adott helyzet.