Hibáztatás a párkapcsolatban - és mi volna helyette?

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni a párkapcsolatokról - és azon belül a nehézségekről -, hogy azoknak van egy okozójuk és van egy elszenvedőjük. Hogy nem figyel, hogy nem ér haza, hogy nem hagy egy szabad percet sem. Néhány perc erejéig azonban játsszuk azt, hogy a párkapcsolat egy szöveg, amiben a felek más-más helyekre teszik a központozást. 

Tulajdonképpen az ok-okozati viszony elgondolása egy jó alap is ehhez a játékhoz, hogyha teszünk egy kiegészítést, miszerint ez a kettő - mármint az ok és az okozat - felcserélhetőek egymással.

Nézzük meg ezt a gyakorlatban: a pár egyik tagja (hívjuk A-nak) közeledne B-hez, aki ezt - ezért vagy azért, ne menjünk bele - nem fogadja. Ettől A - szintén ilyen vagy olyan élettörténeti sajátosságokból kifolyólag - érezheti úgy, hogy B eltávolodott tőle, kisarkítva: fél attól, hogy elveszítheti B-t. Ez adott esetben ráülhet A hangulatára a párkapcsolaton belül, rágörcsölhet, aminek okán még inkább szorosan tartaná magához B-t. Ezt adott esetben B persze feszélyezőnek - durván fogalmazva: fojtogatónak - vehetné, s lám: a kör.

Két mondat:

B feszélyezetten eltávolodik, amitől A megijed, és görcsösen közeledne.

A görcsösen közeledik, amitől B feszélyezetten eltávolodik.

Más a kettő, és mégis ugyanarról a filmről mesél. Egyszerűen más ponton léptünk be a moziba. Persze felmerülhet a kérdés: szuper, hogy ezt tudom, de hogyan lehet kijutni ebből a körforgalomból?

Azt hiszem, két kulcsdolog van: érzékenynek lenni és beszélgetni. Érzékenynek lenni magunkra, hogyan is vagyunk mi egy-egy helyzetben, mit vált ki belőlünk (milyen régebbi helyzetre emlékeztet akár), és érzékenynek lenni a másikra is. Figyelni magunkban és a másikon is az igényeket. Kinek mire volna szüksége. És a második pont: néma gyereknek mint tudjuk... szóval beszélni, beszélni, beszélni minderről.