Többször is előfordult már a praxisomban, hogy a hozzám érkező kliens zavarban volt, feszengett és csak nehezen tudta feltenni az őt igazán nyomasztó kérdését. Mégpedig, hogy elég nagy-e az ő problémája ahhoz, hogy pszichológushoz forduljon. Volt, aki úgy érezte: talán nem is kéne ilyesmivel szakembert zavarnia. Más egy online videóból azt szűrte le, ha nem épp hospice házban fekszik, nincs is igazán baja.
Sokan hasonlítják a problémáikat másokéhoz és ítélik túl „kicsinek”, „jelentéktelennek”, „nem elég indokoltnak”. Mintha lenne a gondnak egy univerzális mértékegysége. Hogy mitől szenvedünk, mi okozza a nehézséget, az nem verseny. Ami nekem könnyen megugorható, a másiknak óriási kihívást jelent. Ha valaki úgy érzi, nem tud megbirkózni egy problémával, az már önmagában ok a segítségkérésre.
Ha azt érezzük, hogy „másoknak sokkal rosszabb, így nekem nincs jogom panaszkodni”, az érvénytelenné teszi a saját érzéseinket, és akadályozza a gyógyulásunkat, fejlődésünket. Az számít egyedül, hogy mivel tudok én magam megküzdeni és mi az, ami meghaladja a képességeim, erőm. És attól, hogy valami nem megy nekem, nem érek kevesebbet nem vagyok rosszabb másnál.
A pszichológiában, a pszichológusnál nem az számít, „mekkora a baj”, hanem az, hogy az ember mennyit szenved tőle. Pszichológusként nem azt kérdezem a hozzám érkezőktől, hogy elég „nagy-e a gond”, hanem azt: Hogy van most, és hogyan szeretne lenni? Nem kell krízis, válság, veszteség ahhoz, hogy szakemberhez forduljunk.
Segítséget kérni pedig nem a gyengeség jele! Pont ahhoz kell sok erő, hogy felvállaljam: nem megy egyedül, kell a támogatás.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása