Egy szörny énbennem? - gondolatok a féltékenységről

A féltékenység nehéz ügy. Tehetetlennek érezheti magát, aki féltékeny, és tehetetlennek érezheti magát a másik fél is. A következő sorokban „hangos” merengésre hívlak, melynek tárgya, hogy merre is bolyong ez a „szörny”. Abban lakik, aki féltékeny? Vagy a két személy között él? Mit jelent az, ha egyik vagy másik eset érvényes a kiút szempontjából? 

Az első szemüveg, amit felvehetünk az, hogy a féltékeny személynek kvázi egy része a féltékenység. És azoknál alakulhat ki ez a rész például, akiknek az ellenkező nemű szülőjük érzelmileg távol volt az azonos neműtől - akár a fizikai távolságon keresztül. A személy részévé válik ez a hiány, amit az azonos nemű szülőjén keresztül elszenvedett, és ezért különösen érzékeny lehet a későbbiekben az elhagyatás jelére.

Egy másik lencsét, ha kérünk, akkor a kapcsolat részeként is tekinthetünk a féltékenységre. Első verzióban mint valami, aminek funkciója van, pl. a férfi olyat mond, ami megnyomja a nő féltékenység gombját, amitől feszült lesz, ez pedig azzal járulékos haszonnal jár, hogy így elkerülhető mondjuk a szex, amitől valóban tart a férfi. Másik esetben pedig inkább következményként nézhetnénk a féltékenységre, mely egy távoslágkonfliktusból indul (más távolságot érez jónak az egyik és másik fél), így lesz egy „üldöző” és egy „üldözött”, aki bezár, ami elindítja aztán a másik féltékenységét.

A két elméletet egyesítheti az az elgondolás, miszerint gyakran olyan párt választunk, mint az ellenkezőnemű szülőnk, és azt várjuk tőle, hogy az, amiben tőle hiányt szenvedtünk, szóval a választott párunk a hasonlóságok mellett ezt a hiányt is betöltse, korrigálja - vice versa.

Tanulság? Jó hír, hogy többféleképpen is nekiállhatunk a féltékenység kérdésének. Akár adott esetben egyéniben, akár párosan keresünk segítséget, lehet vele dolgozni. Lazulhatnak a láncok.