A "Coldplay couple" jelenségről pszichológus szemmel

Ha még nem hallottál volna a közelmúltban történt esetről, összefoglalom a lényeget. A Coldplay zenekar koncertjein hagyománya van a csókkamerának, tehát, hogy az operatőrök random embereket szúrnak ki a nézőtérről, akik megjelennek a kivetítőkön mindenki előtt. Így történt ez az ominózus fellépésen is, csakhogy amint felfedezte magát a kijelzőkön a pár, láthatóan pánikba estek, a férfi lehasalt, a nő pedig elfordult. Később az is kiderült, miért. Mindketten szülők és házasok, csak épp nem egymással. Ráadásul egy komoly cég vezetőiként dolgoznak.

Percek alatt százmilliós nézettség

A pár sokak szerinte nevetséges reakciója miatt percek alatt tele lett az internet a videóval (amelyek alatt ezrével jelentek meg a habzószájú kommentek is), majd nem kellett sok hozzá, hogy megjelenjenek a belőle készült mémek is, amelyeket a legnagyobb cégektől kezdve a kisebb magyar vállalkozásokig igyekezett minden cég meglovagolni aktuális marketingkampányában.

Az ítélkezés gyorsabb mint az empátia

Félreértés ne essék, a megcsalást mint olyat sem szakemberként sem magánszemélyként nem támogatom. De azon milliók közül, akik szidják és a halálukat kívánják a csalfa feleknek, senki nem tudja, mi van a háttérben. És ha tegyük fel csak egy klasszikus - egyébként nincs rá különösebb okom, de miért ne- kategóriájú megcsalásról van szó. Akkor is elfelejtünk valamit: hogy hús-vér, érző emberekről beszélünk!

Ártatlan mém, vagy globális dehumanizáció?

Olyan emberekről van szó, akiknek családjuk van, akiknek a párjuk és a biztosan semmiről sem tehető gyerekeik közösségbe járnak, és akiknek elképesztő megszégyenítéssel kell most szembenézniük. De ha csak a két vétkest nézzük, vajon ők megérdemlik ezt a szintű kifigurázást, gyűlöletet és tárgyiasítást? Elképzelni nem tudom, mit élhet át a sztori bármely résztvevője ezekben a napokban, akiknek lehet, hogy szintén meg van a saját csomagjuk, kötődési sebeik, traumáik. Ha szét nézünk magunk körül, szinte biztosan tudnánk mondani legalább egyvalakit a szeretteink közül, akiről tudjuk, hogy megcsalta már valaha a párját, mégis a szerettünk. Nekik elnézzük a hibázást, mert találunk a háttérben egy elfogadható indokot: életközépi válság, kapuzárási pánik, házassági mélypont, nehéz helyzet. Ezek az emberek valóban megérdemlik hát a nyilvános keresztefeszítést? Ha bármelyik érintettnek túl naggyá válik a nyomás, felelősségre nem csak a vétkes felek vonhatók. Hanem minden arctalan továbbosztó, lájkoló, és kommentelő is a háttérben.

 Akkor már a mémeken se lehet nevetni, vagy mi?

De lehet! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem nevettem el magam, amikor először jött velem szembe a videó. De a nevetés nem ugyanaz a kategória, mint a gúnyolódás, a kifigurázás, a kommentben esszéket író ítélkezés, ismeretlenek halálának a kívánása, vagy olyan tartalmak lájkolása, amiben ezeket fejtegetik. Itt rejlik az óriási különbség!