A bocsánatkérésről - Miért nehéz?

Nem könnyű bocsánatot kérni. Eleve azért nehéz ez, mert ezzel elismerjük, hogy hibáztunk, rosszat tettünk, vagy megbántottunk valakit. És mivel az alapbeállításunk az, hogy mi alapvetően jók vagyunk, nehéz felvállalni, szembenézni a hibánkkal. Van, aki úgy érzi: ha bocsánatot kér, akkor azzal gyengének mutatja magát. Miközben az igazi erő pont ahhoz kell, hogy elismerjük: hibáztunk. Hibázni szabad, hiszen emberek vagyunk. A római mondás is ezt erősíti: errare humanum est (tévedni emberi dolog).  A hibázás mögött nincs rossz szándék. Egyszerűen félremennek a dolgok, nem gondolunk arra, hogy a másiknak valami rossz lehet.

Az önismeretnek, önértékelésnek is fontos szerepe van a bocsánatkérésnél. Ha rendben vagyunk önmagunkkal, akkor tudjuk, hogy a tettünk nem egyenlő velünk – hisz sokkal többek vagyunk egyetlen cselekedetnél. „Tudom, hogy rosszat tettem – de nem vagyok rossz ember” – így összegezhető ez. Ilyenkor könnyebb is bocsánatot kérnünk. Viszont ha nem vagyunk rendben önmagunkkal, akkor bizony érezhetem úgy, hogy rossz ember vagyok, ezért tettem rosszat – ilyenkor pedig sokkal nehezebb bocsánatot kérni, hiszen a saját lényem bírálom.

Az sem mindegy, hogy kinek milyen viszonya van a bocsánatkéréshez: ha valaki úgy nőtt fel, hogy aki bocsánatot kér, az alulmarad, veszít, akkor bizony számára rendkívül nehéz lesz elnézést kérni. Vagy hatalmi pozícióban elismerni a hibázást nem könnyű – érezheti úgy is az ember, hogy a hitelessége, pozíciója megingott. Miközben a bocsánatkérés nemcsak felelősségvállalás a tetteinkért, hanem egyúttal az érzelmi érettség jele is. Sőt: az erőé is: hiszen volt bátorságunk megmutatni, elismerni, hogy nem vagyunk hibátlanok.