Amiről nem beszélünk, az nincs is?

Inkább ne beszéljünk róla! Ne is mondd! – gyakran szembesülünk ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, amikor valami fájdalmas, kellemetlen, kényelmetlen dologról beszélnénk a hozzánk közelállókkal, hogy csökkentsük a feszültségünk, enyhítsünk a stresszen. Hiszen, ha meg tudom osztani a gondom-bajom, megkönnyebbülök.

Ám amilyen egyszerűnek tűnik ez a kéznél lévő stresszcsökkentő, néha pont olyan nehéz alkalmazni. A családunkban, ahol felnőttünk, nagyon ügyesen megtanultuk, melyek azok a témák, amelyekről nem beszélünk másokkal, és melyek azok, amelyek még odahaza is tabunak számítanak. Tudjuk mit illik és mit nem illik nekünk mondanunk. Megtanuljuk, hogy jobb inkább hallgatni. Amiről nem beszélünk, az nincs is! És közben persze mi is kialakítjuk azokat a témáinkat, amelyekről nem akarunk, tudunk vagy merünk tudomást venni. Ezzel a lépéssel önmagunkat védjük a stresszt, szorongást okozó dolgoktól. És bár az énképünk védelmezzük, a valóságészlelésünk bizony torzulhat.  

Attól, hogy valamiről nem beszélünk, azaz elfojtjuk, az attól még dolgozik bennünk. A kellemetlen érzés ott motoszkál, nyomaszt, kikívánkozik. Nem véletlen az, hogy a hozzánk közelállóknak, akikben megbízunk, ha elmondjuk a feszítő titkot, megkönnyebbülünk. Hiszen kiderült az elmondhatatlanról, hogy mégis elmondható, nem dőlt össze a világ. Mennyire igaz a „könnyíts a lelkeden” mondásunk is!

Természetes érzés, hogy aki hallgatja, aki befogadja a titkot, az feszenghet, hogy akkor én most erre mit is mondjak? Hogyan vígasztaljam meg? Mit tegyek, hogy ne bántsam meg, ne rontsak a helyzeten? Kár feszengeni. Gyakran elég csak ott lenni a másiknak, meghallgatni őt, esetleg átölelni, megszorítani a kezét. Jelen lenni, ráfigyelni, elfogadni őt. Nem kell megoldást kínálnunk a problémára. Hatalmas érték az, hogy számíthat ránk, hogy meghallgattuk. Vagy csak kérdezzük meg: tudok-e tenni valamit, hogy neked most könnyebb legyen?

Szerencsés az, akinek a közelében vannak ilyen családtagok, barátok, akiknek el tudja mondani a legféltettebb titkait is.  És persze az is jó megoldás, ha valaki szakemberhez, pszichológushoz fordul: titoktartási kötelezettségünk van, támaszt tudunk nyújtani a nehéz időkben, és közösen megoldást találhatunk a problémára.