Search a listing

A XXI. századi függés – „net” és „kütyü” nélkül sehova!

Bár a szakirodalomban még nem igen találkozhatunk ezekkel a jelenségekkel, elég komoly gondokat okozhatnak, kapcsolataink lefokozódását érhetik el, a magán, de akár a munkahelyi életünkben is. A lényege ezeknek a problémáknak az, hogy túlzott időt töltünk elektronikus „társainkkal”, a telefonnal, laptoppal, tablettel, illetve számtalan órát „fecsérelünk” el az internet előtt, mindezt úgy, hogy szinte fel se nézünk.

Elszakadás a valóságtól

Ez egy fajta pótcselekvés, vagy akár menekülés a valóságból, amely komolyabb esetben elidegenedéshez és/vagy függéshez vezethet. Gyakorlatilag a természetes emberi kapcsolatokat felválthatják a virtuálisak, és egy idő után azon kaphatjuk magunkat, hogy tulajdonképpen egy lépést sem tudunk tenni anélkül, hogy valamilyen elektronikus eszközzel ne csatlakozzunk az internet világához.

Tényleg okozhat-e krízist, ha sokat ülünk a gép előtt?

A szakemberek között megoszlanak a vélemények, hogy az online világhoz, illetve az elektronikus kütyükhöz való túlzott vonzódás és kötődés valóban kimeríti-e a függés fogalmát. Azonban ha már észrevehetően túllövünk a célon – amit általában inkább a környezetünk vesz észre – , akkor nem árt, ha foglalkozunk vele egy kicsit komolyabban.

Annál is inkább, hogy ezen eszközök használatával nem csak a szorongásunkat csökkenthetjük, illetve az interneten létesített kapcsolatokban élhetjük ki magunkat, hanem számos más veszély is leselkedhet ránk. Ilyen lehet például a játék, szerencsejáték, amely komoly függés, és ha nincs idejében kezelve a probléma, akkor komoly válsághoz vezethet. Amikor már idáig fajul a helyzet és ezt felismerjük, mindenképp fontos, hogy segítséget kérjünk, hogy elkerülhessünk akár adott esetben az egzisztenciális vagy szociális válságot.

Kiemelt szakemberek a témában

Komment írása

Heti válogatás e-mailben

Minden héten elküldjük a legújabb szakértői válaszokat és cikkeket. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Megerősítő levelet küldünk; a feliratkozás csak a benne lévő linkre kattintva lesz érvényes. Adatkezelési tájékoztató