A vonzás törvényei II. - "Zsák a foltját"

„Hasonló hasonlót vonz” - Avagy hogyan találja meg zsák a foltját, a borsó a héját, a szív kuglófja az egyetlen szem mazsoláját?

Előző cikkünkben (https://pszichologuskereso.hu/blog/vonzas-torvenyei-i) leszögeztük a vonzalom alapfeltételeit, melyek:

• közelség
• ismerősség
• fizikai megjelenés
• hasonlóság

A logika tehát a következő: a közelség meghatározza, kivel találkozunk, ki válik ismerőssé – az illető külső megjelenése előrejelzi, hogy ki fog tetszeni, e kettő metszete pedig a hasonlóság, amely létrehozza köztünk a személyközi egyensúlyt. Ez egy olyan harmonikus állapot, melyben a résztvevők és érzéseik feszültségmentesen összeillenek. Nézzünk egy példát! Én szeretem a rock zenét. Józsi is szereti a rock zenét. Kettőnk érzelmi viszonya ezen aspektus mentén tehát pozitív, a pozitív egységviszony pedig vonzalmat, összetartozás érzését eredményezi, hiszen pozitív megerősítéshez juttat minket. Természetesnek vesszük tehát, hogy akiket kedvelünk, azok osztják véleményünket a legkülönbözőbb dolgokkal (legyenek emberek, tárgyak, gondolatok, érdeklődési kör) kapcsolatban.

Mi történik azonban, ha pl. párunk és legjobb barátnőnk/barátunk egymásban ádáz ellenfelet látva vetélkedik?

Felborul köztünk az emlegetett egyensúly, ami a fokozódó feszültség mértékével párhuzamosan egyre sürgetőbb megoldásért kiált. Minél élesebb a helyzet, annál kevésbé racionális a helyzetre adott válaszunk. A vonzalom már ismert elemeit felhasználva igyekszünk köztük baráti „vonzalmat” ébreszteni, vagyis:

1. Eleinte olyan közös programokat szervezünk, melyek mindkettejük számára élvezetes önmagában is. Ezzel az ismerősség és közelség felerősítésén túl a köztük lévő hasonlóságot erősítjük, valamint bízunk benne, hogy a keletkezett örömmámorban közösen osztozva az „egy csoporthoz tartozás” élményét is megélik.
2. Ennek sikertelensége esetén jönnek az észérvek: győzködni igyekszünk a feleket (és közben kicsit saját magunkat is) barátunk/társunk előnyös tulajdonságait (vagyis a köztünk lévő hasonlóságot) kidomborítva. Felnagyítjuk, a tökéletesség ruhájába bújtatjuk, ódákat zengünk hűségéről, érzelmi intelligenciájáról, a köztünk lévő, égben köttetett kapcsolat megrendíthetetlen erejéről.  Egy apró bökkenő van ezzel: ahogy az egyik fél elérhetetlenebbnek, megközelíthetetlenebbnek tűnik, úgy kerülnek egyre távolabb egymástól hármasunk tagjai. A felmagasztalt féllel szemben a „cserben hagyott harmadik” önmagát leértékeltnek éli meg, ilyenkor érkezik a sértődött válasz: „Ha ilyen tökéletes, hát áldásom rátok.”
3. Elkeseredettségünkben a zsarolás eszközével élünk: saját magunkat értékeljük le, hogy „ők ketten” egymáshoz hasonlóan remeknek, csodálatosnak érezhessék magukat. „Én nem is számítok, nem is érdemelem meg a barátságotokat, társaságotokat”. A „szegény én” attitűdtől, az önként vállalt áldozati szereptől remélünk megváltást, vigasztalást, az egyensúly beálltát. Hiába.
4. Végső megoldásként pedig jön a válaszút és a lemondás: belesodródunk a „Válassz! A barátnőd, vagy én?!” csapdájába, és kénytelen-kelletlen a kevesebb támogatást, pozitív megerősítést nyújtó kapcsolatot értékeljük, majd zárjuk le. Ezáltal pedig egy értékes ütőkártya kerül kezünkbe: „Miattad lemondtam XY-ról, kötelességed tehát megbecsülni, nekem behódolni”.

Mielőtt észrevétlenül a fenti kotta mentén kezdenénk viselkedni, válaszoljuk meg magunknak az alábbi kérdést: miért olyan fontos számunkra, hogy „ők ketten” szeressék egymást? Mi a szerepük az életünkben, mi áll a ragaszkodásunk hátterében?  

Végül pedig gondolkozzunk el kicsit Hamvas Béla sorain:

„Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. (…) Az Én és a Te kettő. Mindig csak kettő. Eggyel több, mint amikor az ember egyedül van, eggyel kevesebb, mint amikor az ember közösségben van. Az Én - Te kapcsolata külön egzisztenciális kör: az individuum és a kollektívum között a lét sajátos köre. A magány és a közösség között. Az egyedüllét és a sokaság között. A barátság a létnek az a köre, ahol az Én is megmarad, a közösség is teljesül és tovább él érintetlenül, de a kettő között és a kettőtől függetlenül a létnek teljesen új, sem az egyikből, sem a másikból le nem vezethető, harmadik lehetősége támad. Új létforma nyílik meg. Ez a barátság.

A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.”

A folytatás előtt hagyjuk kicsit érlelődni ezeket a gondolatokat!