Visszajelzés? Az minek? A pszichológus biztos mindent is tud rólam!

A visszajelzés számomra nagyon fontos dolog - jóllehet tudom, hogy ez nem (mindig) könnyű, egyszerű a kliensnek. Pedig ezzel nagyban tudja segíteni a közös munkánk. Fontos a kliensnek tudatnia, ha valami számára túl gyors, kényelmetlen, ha másként szeretne haladni, vagy ha csak valami nem teljesen érthető a számára. Jó tudni, hogy a kliensem hogyan érkezett a konzultációra, illetve, hogyan megy el tőlem.

Sok mindent sejthetünk, feltételezhetünk a kliensünkről, de nem látunk senkinek sem a fejébe. Ezért is van az, hogy aki nem együttműködő, nem mond semmit, nem kér a segítségünkből, annak nem is tudunk segíteni. És a terápiás tér alapvetése, hogy az ott elhangzottak ott is maradnak, hiszen titoktartási kötelezettségünk van pszichológusként, nem könnyű a titkainkról, félelmeinkről, fájdalmainkról mással beszélni – feltárni azt, ami esetleg évek vagy évtizedek óta egy fiók mélyére került. Az elrejtett dolgok is hatnak ránk, energiát emésztenek fel, hogy a fiókban tartsuk.

Nem könnyű ezeket a dolgokat elővenni. Fontos, hogy a kliens ezt a saját tempójában tegye, olyan ütemben, amely még nem elviselhetetlen a számára. Mi, pszichológusok ehhez biztosítunk támaszt, biztonságos, elfogadó környezetet. Az is természetes, hogy a feltárás folyamata megterhelő is lehet: ismét szembenézni a fájdalmas, félelmetes, eddig mélyre ásott dolgainkkal. Természetes, hogy olykor könnyebb, máskor meg nehezebb ezekről beszélni. De előfordulhat az is, hogy egy-egy alkalommal a kliens nem tud szólni ezekről: mert fáradt, vagy zaklatott, vagy egyszerűen csak túl sok neki. Fontos, hogy ezt a pszichológusának jelezze. Mondja el, ha úgy érzi: túl mélyre mentünk, ha most nincs ereje az adott témával foglalkozni. A tanácsadás vagy terápia folyamata így lehet a leghatékonyabb. Természetesen mi, pszichológusok is figyelünk a jelekre: a hangszínre, a testtartásra, de nem biztos, hogy sikerült észrevennünk mindig a feszültséget, diszkomfortérzést. 

A pszichológus nem egy varázsló, aki megoldja a kliens gondjait, hanem sokkal inkább egy útitárs, akinél van egy térkép. Ám az úticélt a kliens jelöli ki, és neki kell azt is eldöntenie, hogy milyen legyen az út, mivel tud megbirkózni. És akkor sincs semmi baj, ha útközben meggondolja magát, hogy inkább mégis egy kevésbé rázós úton haladna tovább. Fontos, hogy erről is őszintén beszéljen a pszichológusával, hogy jelezze: mennyire megterhelő vagy könnyű neki a választott út.

A folyamat velejárója, hogy a kliens olykor jobban érzi magát, megkönnyebbülten, máskor meg mintha visszacsúszott volna a startvonalig. És ez így van rendben, ilyen az önismereti út. Nem jó, ha a kliens azt bizonygatja a szakembernek, hogy csudásan van, ha ennek az ellenkezője igaz. Önmagát is becsapja, nem csak a pszichológusát, és úgy érhet véget a tanácsadás, terápia, hogy valójában nincs is jól. 

Emlékeztetőül: nem látunk bele senki fejébe sem. Ezért fontos a visszajelzés nekünk!