Vajon mennyire hihetünk a gondolatainknak?

Történetekben élünk, történeteket alkotunk

Másodpercről másodpercre rengeteg információ ér minket, lehetetlen mindet befogadni. Kutatások szerint másodpercenként 2 millió információmorzsa ’bombáz’ bennünket, melyekből nagyjából 130-at vagyunk képesek befogadni. Még szerencse, hiszen ennél több feldolgozandó információ már az elménk épségét fenyegetné.

Más szóval az agyunk úgy védekezik a rengeteg ránk zúduló információval szemben, hogy egész egyszerűen megpróbálja kiválogatni a számára fontos és releváns tartalmat. Az össze többi információ pedig eltárolódik valahol a tudatalattinkban.

Az agyunk energiatakarékosan működik: azaz amellett, hogy megszűri az információt, szubjektív módon válogat és ennek eredményeként egy olyan valóságot alkotunk meg magunknak, ami beleillik a korábbi tapasztalatainkba. Éppen ezért egyrészt szűrőket használunk, és hajlamosak vagyunk lényeges információkat figyelmen kívül hagyni, valamint olyan következtetéseket levonni, amelyek nem mindig tükrözik a valóságot.

Észre sem vesszük, hogy nem igaz…

Így ha van egy negatív meggyőződésünk saját magunkkal vagy a világgal kapcsolatban, akkor nagyon könnyen figyelmen kívül hagyjuk azokat a bizonyítékokat, amelyek ennek az ellenkezőjére utalnának. Ezért történhet meg, hogy éveken át ’dédelgetünk’ egy olyan gondolatot (például azt, hogy valamiben nem vagyunk jók), amelyet lehet, hogy már régen meghaladott az idő. És hiába volt számtalan bizonyíték az ellenkezőjére, az agyunk egész egyszerűen ’nem vette az adást’, azaz kiszelektálta azokat.  

A történeteink megszüntetik a bizonytalanságot és a sebezhetőséget

Hiszen valamiféle kapaszkodót nyújtanak, valamit, amihez tartani tudjuk magunkat. Csakhogy a valóság sokszor pozitívabb, a világ barátságosabb hely, mint amilyennek a gondolatainkban megalkotjuk.

Éppen ezért néha nem árt felülvizsgálni a saját narratívánkat, és végiggondolni, hogy vajon biztosan igazak-e azok a történetek, amiket magunknak mesélünk.

Hogyan lehet ezt megtenni? Hogyan lehet ’megálljt parancsolni a gondolatainknak’ még azelőtt, hogy elkezdenénk megalkotni a saját történetünket valamivel kapcsolatban?

Lehet, hogy nem igaz?

Ahhoz, hogy felülírjuk azokat a történeteinket, amelyek nem a valóságot tükrözik és nem is segítik a fejlődésünket első lépésként érdemes elfogadnunk azt, hogy az agyunk időnként bizony becsap minket. Azaz, nem feltétlenül igaz az, amit gondolunk – egyszóval nyitottnak kell lennünk arra, hogy a saját történetünket más szemszögből is megvizsgáljuk.

Brené Brown Bátran a vadonban című könyvében hasznos tanácsokat, segítő kérdéseket olvashatunk ezzel kapcsolatban. Néhányat kiválasztottam közülük, melyeket érdemes kipróbálni – amellett, hogy sokat segítenek a gondolataink átkeretezésében, a nézőpontváltás a kreativitásunkat is fejleszti.

Nézzünk meg néhányat!

• Tények, és további információk

Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy vajon elegendő információnk van-e a helyzetről? Vajon melyek a tények, és melyek azok a vélekedések, amelyeket mi teszünk hozzá, hogy a hiányokat pótoljuk?

• Amit mások gondolhatnak

’Azt gondolom, hogy ő azt gondolja’ – de vajon biztosan igaz-e ez? Érdemes végiggondolni, hogy a mi első változatunkon kívül lehet-e bármi más, ami miatt a másik ember úgy viselkedett, azt mondta, amit mondott? Milyen más perspektívából lehetne megközelíteni a másik szerepét a történetünkben?

• Miért gondolunk rögtön a legrosszabbra?

Ha hajlamosak vagyunk rögtön a legrosszabb narratívát elképzelni, akkor szinte biztos, hogy ennek gyökere a saját élettörténetünkben keresendő. Ilyenkor érdemes a nyomába eredni ennek, és végiggondolni, hogy vajon miért azzal védjük meg magunkat, hogy rossz forgatókönyveket képzelünk el? Vajon mikor kezdtük el ezzel védeni magunkat a csalódás ellen?

Egészítsük ki a belső monológunkat

Előfordulhat, hogy hosszú belső munka szükséges ahhoz, hogy a történeteinket megváltoztassuk, és az automatikus negatív perspektívából elmozduljunk.

Kiindulásnak azonban sokszor annyi is elég, ha a belső monológunkhoz hozzáadjuk, hogy ’azt gondolom’  vagy ’az a gondolat fogalmazódott meg bennem’. Ezzel magunknak is kimondjuk, hogy amit igaznak vélünk, az bizony csak egy gondolat – és mint olyan, nem biztos, hogy igaz.

Például: ’az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy azért nem köszönt reggel, mert nem kedvel’ – egészen más, mintha azt mondanánk magunknak, hogy ’nem köszönt reggel, mert biztosan nem kedvel’.

Sokszor már egy kis perspektívaváltás is sokat segíthet. Előfordulhat azonban, hogy sokkal hosszabb és nehezebb a belső munka, melyhez valódi segítséget már csak szakember tud nyújtani.