Tetten ért érzések (részlet)

„Most pedig üljenek le egymás mellé, egyszerűen, csak úgy, ahogy otthon is szoktak. Mondjuk, amikor tévét néznek” – párterápiák gyakran ismételt mondata ez.

Miklós közel húzza magához Zsókát – így szokta –,és rádobja mázsás karjait a törékeny nő vállaira.

– Jól ülnek? Kényelmes ez így?– kérdezem mindkettejüktől hosszas várakozás után.

–Igen, jól – szólal meg elsőnek Zsóka. Jóformán csak lefelé tud nézni, úgy megbicsaklott a nyaka a vastag karok alatt.   

–       Én mindig ölelgetem, de ő sose bújik hozzám! Mit kéne még csinálnom, hogy jó legyek neki? – szegezi Miklós Zsókának a hirtelen jött szavakat. 

Zsóka így fogalmazza meg szenvedéseinek okát: „Miért nem tudom uralni a férjemmel szembeni ellenérzéseimet? Miért nem tudom őt elfogadni olyannak, amilyen? Pedig én szeretni akarom, de nem tudom. Ezt képtelen vagyok magamnak megbocsátani.”

...........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

-        Biztos, hogy jól ülnek? – sulykolom a kérdést. – Koncentráljanak a testükre!

Zsóka kényelmetlenül fészkelődik, egyre feszültebb. A férfi nem mozdul.

–       A karja, nehéz a karja – szólal meg elhaló hangon a nő. – Eddig még sosem tűnt fel, pedig mindig így ülünk….

„Akkor most helyezkedjenek el úgy, hogy az érintés mindkettejüknek kellemes legyen… Keressék meg együtt a jóleső közelség határait… Rendezzék át a teret, bátran, van idő…”

Nem ment könnyen. A pillanatról-pillanatra változó érzések gyorsan pergő filmjében nem csupán kettejük története elevenedett meg, hanem egész életük és annak minden szereplője.

„Talán így… ez így most jó” – állapítja meg Zsóka tőle szokatlanul bátor hangon: leoldja vállairól a férfi karját, kezét a kezére teszi és fejét a férfi vállához érinti.