Te voltál mindig az erős? Parentifikációból túlvállalás

Van, aki már gyerekként is „meglepően érett” volt. Nem akart plusz problémát okozni, figyelte, hogy a szülei hogy vannak, segített a testvérei körül, vagy éppen ő volt az, akinek egy felnőtt elmondhatta a nehézségeit. Kívülről talán önállónak és megbízhatónak tűnt, közben azonban olyan felelősség is kerülhetett rá, amely még nem az ő életkorának szólt.

Ezt a jelenséget nevezzük parentifikációnak: amikor a családban a szerepek valamilyen mértékben felcserélődnek, és a gyerek olyan feladatokat, felelősséget vagy érzelmi terheket vállal magára, amelyek alapvetően a felnőttekhez tartoznának.

Amikor a gyerekből lesz a „kis felnőtt”

A parentifikáció többféleképpen megjelenhet. Előfordulhat, hogy egy gyerek rendszeresen gondoskodik a testvéreiről, sok háztartási feladatot vesz át, vagy más gyakorlati teendőkben kell a koránál nagyobb felelősséget vállalnia. Ezt nevezzük instrumentális parentifikációnak.

Az érzelmi parentifikáció kevésbé látványos. Ilyenkor a gyerek válhat a szülő bizalmasává, vigasztalójává, közvetítőjévé, vagy azt tanulhatja meg, hogy folyamatosan figyelnie kell mások hangulatára és szükségleteire.

Fontos, hogy nem minden gyerekkori felelősségvállalás káros. Az életkornak megfelelő feladatok az önállósodást is segítik. A probléma inkább akkor jelentkezhet, ha a felelősség tartósan túl nagy, a gyerek saját szükségletei háttérbe szorulnak, vagy azt éli meg, hogy a család érzelmi egyensúlya részben vagy akár teljes mértékben rajta múlik.

„Majd én megoldom” – felnőttként is

A gyerekkorban megtanult szerepek később is velünk maradhatnak. Aki korán hozzászokott ahhoz, hogy neki kell erősnek, alkalmazkodónak vagy gondoskodónak lennie, felnőttként is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben.

Ilyen lehet például, ha:

• nehezen kérsz segítséget, még akkor is, amikor szükséged lenne rá;
• gyakran érzed magad felelősnek mások jóllétéért vagy hangulatáért;
• könnyebb gondoskodnod másokról, mint elfogadnod, hogy rólad gondoskodjanak;
• bűntudatot érzel, amikor nemet mondasz vagy a saját igényeidet helyezed előtérbe;
• hajlamos vagy túl sok feladatot és felelősséget magadra vállalni;
• nehezen engeded meg magadnak, hogy egyszerűen csak pihenj, vagy éppen ne te tarts kézben mindent.

Ezek természetesen önmagukban nem bizonyítják, hogy valaki parentifikált gyerek volt. Segíthetnek azonban felismerni egy visszatérő mintát: vajon valóban az én feladatom mindaz, amit automatikusan magamra veszek?

Nem kell mindig neked lenned az erősnek

A korán kialakult működésmódoknak sok erőssége is lehet: önállóság, empátia, megbízhatóság vagy jó problémamegoldó képesség. Ugyanakkor fontos lehet megtanulni, hogy felnőttként már nem szükséges minden helyzetben ugyanazt a szerepet betöltenünk.

Ennek része lehet saját szükségleteink felismerése, a határaink kijelölése, a segítség elfogadásának gyakorlása, és annak átgondolása is, hogy miért érezzük magunkat felelősnek olyan dolgokért, amelyek valójában nem rajtunk múlnak.

Ha pedig azt tapasztalod, hogy ezek a minták rendszeresen nehézséget okoznak a kapcsolataidban vagy a saját jóllétedben, pszichológussal közösen is érdemes lehet dolgozni azon, hogyan tudsz úgy jelen lenni mások számára, hogy közben a saját szükségleteidnek is maradjon hely.