Te milyen útravalót kaptál az életedre? – A családi mintáink ajtók vagy falak

Cseperedésünk során számos értékkel, szabállyal találkozunk, melyeket a minket körülvevők közvetítenek felénk. Mit kell tennünk, hogyan kell viselkednünk, gondolkodnunk, hogy elfogadással találkozzunk? Mi az, amit a számunkra fontos mások elutasítanak, vagy éppen büntetnek? Hogyan kell élni a szeretteink szerint? Későbbi viselkedésünkre nagy befolyással van, milyen életüzeneteket építünk be. Útravalóink, melyek komoly üzemanyagot, de nehéz akadályokat is jelenthetnek, sorskönyvünkben mutatkoznak meg. A hatásokat számos területen megfigyelhetjük: a problémákról való gondolkodásunkban, életmódunkban, a másokhoz való viszonyunkban és az énképünkben is mind megtalálhatjuk a magjait.

A hamuban sült pogácsa, avagy útravalónk az életre

Hogyan hatnak ránk a továbbgyűrűző hiedelmek? Elménk működése nagyon energiaigényes, így ahol lehet, igyekszik megspórolni az értékes kapacitást. Ezért „szereti” alkalmazni a hiedelmeket, melyeket szinte automatikusan húzunk rá az adott helyzetre, nem vizsgáljuk meg őket tudatosan, nem értékeljük ki őket racionálisan. Automatikusságukból adódóan evidensnek, vitathatatlannak érezzük őket.

A családi hiedelmek nagyon serkentően is hathatnak: ha a generációkon keresztül olyan üzenetek adódnak át, mint hogy a problémákat meg tudjuk oldani, vagy hogy hibázhatunk anélkül, hogy értékünket veszítenénk, stabil elrugaszkodási alapot kapunk az élet nehézségeivel szemben.

Amikor a minta béklyó

Ám vannak hiedelmek, amik negatívak, vagy már-már mérgezőek (pl.: „A fiúk nem sírnak.”, „A férfiakban csak csalódni fogsz.”, „A gyerek teher.”, „A problémákról nem beszélünk.”), és szintén automatikusan fejtik ki a hatásukat. Ilyesmikről olyankor beszélhetünk, amikor a minta üzenete összeütközésben áll az autentikus vágyainkkal, valódi akaratunkkal, szándékainkkal.

Sok zavart, bizonytalanságot és belső konfliktust okozhatnak, és hajlamossá tehetnek arra, hogy olyan helyzetekbe is belemenjünk, vagy benne maradjunk, ami összeütközik a valódi szükségleteinkkel. Sokszor ki sem kell őket mondani ahhoz, hogy hassanak: ha mindig azt látjuk, hogy a szüleink számára nagyon fontos érték a teljesítmény, mert gyakran ekörül forog a családi diskurzus, a hibák megbocsáthatatlanok és akár ők maguk sem képesek megengedni maguknak a pihenést, ellenben a túlmunka a norma, akkor könnyen elhozhatjuk ezt a perfekcionista attitűdöt. Következményképpen negatív automatikus gondolatokkal küzdhetünk, állandó önkontrollal és szorongással élhetünk, valamint gondolkodásunk merevvé válhat: valami vagy tökéletes, vagy rossz, és nincsenek árnyalatok.

Ha ráismertünk, hogy életünkben forgatókönyvszerű ismétlődések vannak jelen, akkor már nagy lépést tettünk a változás útján. Elkezdhetjük azonosítani azokat a helyzeteket, amelyekben a minta bekapcsol, nekiállhatunk megfogalmazni, mely mintáink hatnak ránk ilyenkor. Szintén fontos lépés, hogy a belőlük következő automatikus gondolatokat tárgyilagos szemmel vizsgáljuk, és megpróbáljuk átalakítani őket olyanná, amely már a valós szükségleteinket tükrözi.

Programozott gyermekek

Kimondott és kimondatlan mintáinkból, családi üzeneteinkből formálódik aztán a sorskönyvünk. A sorskönyv egy félig-meddig tudattalan életterv, ami meghatározott irányba halad a végső nyereség felé. Úgy tudjuk elképzelni, mint egy forgatókönyvet, amely életünket strukturálja és keretet ad neki. Elkerülhetjük vele az unalmat, és intelmei alapján a lehető legnagyobb kielégülést söpörhetjük be. A sorskönyvi nyereség és az említett kielégülés ugyanakkor nem mindig pozitív: Eric Berne, az elmélet megalkotója ugyanúgy nyereségnek értelmezi a vesztes sorskönyvek végső nyereségét is.

Berne szerint a sorskönyvünk a szülői „sorsprogramozás” során alakul ki. A szociális környezetünk üzenetei, így a már említett családi hiedelmek és minták is alakítják ezt a forgatókönyvet. A pozitív programozás az életbe vetett bizalmunkat erősíti, míg a negatív gyötrő belső hangként szegődik mellénk.

A programozás ugyanakkor már megszületésünk előtt elindul, és általában 3-6 éves körünk között ki is alakul valamiféle sorskönyv, melynek elfogadásáról vagy elutasításáról döntünk. Ekkor jellemzően már megtaláljuk a választ arra a kérdésre, hogy „Mi történik olyasvalakivel, mint én?”. Sorskönyvünk jól tettenérhető például a kedvenc meséinkben, azon szereplők életében, akikkel könnyen azonosulni tudunk. Kezdetben a szülőkkel gyakoroljuk a megfelelő végszavakat, majd tinédzserkorunkban már elkezdünk rátalálni azokra a partnerekre, akik nemcsak alkalmasak életünk „drámájának” szerepeire, de hajlandóak is eljátsszani azt. A programozás mellett ugyanakkor hatnak ránk külső erők is, valamint jelen van az autonóm akaratunk, melyet kiaknázhatunk, ha sorskönyvünkkel elégedetlenek vagyunk.

Sorsunk útjelzői

Honnan ismerhetjük meg sorskönyvünket? A fentebb már említett családi minták elemzésén kívül érdemes lehet szemügyre vennünk az útjelzőket, mint például a nevünket. Társul-e családi diskurzus a nevünk eredetéhez? Mit mondanak róla a szüleink, mit mesél róla a családunk? Miért pont ezt választották, és ki adta nekünk? Honnan ered? Ugyanakkor nemcsak a nevünk lehet útjelző, hanem például a csillagjegyünk is, vagy bármi más, a személyiségünk leírására alkalmas dolog, amihez családi diskurzus társul.

Klinikai kutatások alapján némely jellemző vonás akár az ükszülőkig is visszavezethető, de az első legnagyobb hatás a nagyszülőké. Így érdemes lehet átgondolnunk, milyen életet éltek ők, hogyan viszonyultak a szüleinkhez és a szüleink hozzájuk? Én hogyan gondolkodom mindezekről? Mi az, amit saját magamban is fel tudok fedezni?

Végül négyféle lehetőség adódik:

• véghezvihetjük a sorskönyvet
• átválthatunk ellensorskönyvre (Pl.: „Mindegy, milyen vagyok, csak olyan ne, mint az anyám.”)
• életünket alakíthatja kényszer, mely sem a sorskönyvet, sem az autonómiát nem engedi (pl.: háború, éhínség stb.)
• és választhatjuk az autonóm életet is.

Hogyan szabadulhatunk meg a sorskönyvünktől? Több út is kínálkozik. Egyrészt a már említett kényszer akaratunk ellenére is kizökkent belőle, illetve átfordíthatjuk ellensorskönyvbe is. Az autonóm akaratunk útja azonban az önismereten és a lelki átalakuláson keresztül vezethet. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a jelentős kapcsolataink, például egy inspiráló barátság, szerelem, vagy egy terápiás kapcsolat. Mindezeken keresztül föloldhatjuk a sorskönyvünk tiltásait és engedélyeket adhatunk a szabadabb életre. Bár családi mintáink hálójába születünk bele, azt közösen fonjuk. Hatásaikat tetten érhetjük működésünkben és életünkben, de dönthetünk: mit akarok továbbvinni, és mit változtatnék meg?

Felhasznált Irodalom:

Berne, E.(1997). Sorskönyv. Háttér.

Wolynn, M. (2017). It didn't start with you: How inherited family trauma shapes who we are and how to end the cycle. Penguin.

https://pszichoforyou.hu/csaladi-hiedelmek/