A szociális kompetencia

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

Szintén a kommunikáció jelentőségét emeli ki Fülöp Márta (1991). A megfelelő kommunikáció a sikeres szociális interakció alapfeltétele. A kommunikáció szabályainak ismerete nélkül nem képzelhető el, hogy valaki hatékonyan tudja kezelni emberi kapcsolatait. Nemcsak (sőt: nem elsősorban) a verbális kommunikációnak van jelentősége ezen a téren. A metakommunikációs jelzések ismerete legalább ennyire fontos, sőt, feltehetőleg fontosabb, hiszen a kommunikáció egészét tekintve a szavak szerepe mindössze 7 százalék. A metakommunikációs jelzések elsődlegesek a tekintetben is, hogy ha ellentmondást érzünk a szóbeli megnyilatkozásokhoz képest, az előbbieket fogadjuk el valósnak, hiszen a metakommunikációs jelzések akaratunkkal kevésbé szabályozhatók. Igen fontos az is, hogy helyesen tudjuk értelmezni a másik ember jelzéseit.

A szociális kompetencia részben öröklött, részben tanult elemekből áll.

Az öröklött komponensek között tartják számon az alapérzelmek kifejezését és felismerését. Már Darwin leírta 1872-ben megjelent, Az ember és az állat érzelmeinek kifejezése című könyvében, hogy az érzelemkifejezés a különböző kultúrákban hasonló, sőt, ezek gyökerei az állatvilágban is megvannak. Eredményeivel elsősorban az emberi faj evolúcióját kívánta igazolni. Ekman később (1969, 1971) az új-guineai forék és észak-amerikai diákok körében végzett olyan kutatásokat, melyek igazolták az alapérzelmekhez (öröm, harag, félelem, szomorúság, meglepetés, undor) kapcsolódó arckifejezések egyetemességét, vagyis ezáltal azt is, hogy az érzelemkifejezés velünk született készség. Ugyanerre szolgálnak bizonyítékul Eibl-Eibesfeldt (1973) kutatásai is, aki vakon és süketen született gyermekeknél ugyanezeket az érzelmi arckifejezéseket, testtartásokat, sőt hangadásokat találta. Meltzoff és Moore kísérletei (1977, 1983) pedig azt igazolták, hogy már a néhány napos csecsemő is képes arra, hogy jól látható arckifejezéseket utánozzon. Ezek az eredmények vitát váltottak ki a kutatókban a tekintetben, hogy az utánzás reflexes jellegű, vagy szándékos. Megfigyelték ugyanakkor azt is, hogy a baba arcán jóval differenciáltabb érzelmi kifejezések láthatók akkor, ha alszik. Vagyis az érzelmi reakcióra való készség alapjaival rendelkezik. Kimondhatjuk tehát, hogy az ember veleszületetten társas lény, társas és kommunikációs készségekkel és igényekkel rendelkezik, melyek használata illetve kielégítése elengedhetetlen feltétele a normális fejlődésnek. Számos kísérlet és megfigyelés igazolja mindezt.

Howard Gardner intelligencia-modelljében a személyes intelligencia, ezen belül is az interperszonális intelligencia igen közel áll a szociális kompetencia fogalmához. Az interperszonális intelligencia lényege, "hogy képesek vagyunk felfedni más emberek hangulatát, vérmérsékletét, indíttatását, vágyait, és ezekre megfelelő módon reagálni" (idézi Goleman, 1997). Hozzátartozik az érzelmek felismerése, az érzelmek kezelése, mások érzelmeinek felismerése, a kapcsolatkezelés. Ezek a készségek adják a szociális hatékonyság alapját. Aki ezekkel rendelkezik, az problémák nélkül kezeli a társas helyzeteket (Goleman, 1997). Az interperszonális intelligenciának jelentős szerepe van a munka világában is. Egy gazdasági szervezet sikeres, olajozott működése nem kis mértékben függ a munkatársak közötti harmonikus légkörtől. A súrlódások gátolják a megfelelő teljesítményt.

A szociális kompetencia fejlődését elősegítik a következő tényezők:

– a pozitív önértékelés

– a másokkal kapcsolatos pozitív attitűd

– az aktív közreműködés

– más emberek elfogadás

– megfelelő kommunikációs készségek

– fejlett problémamegoldó képesség

– nyitott személyiség

– kompromisszumkészség (Zsolnai, 1999).

Donald Meichenbaum, a pszichológia kognitív irányzatához tartozó elméletalkotó, az öninstrukciós tréning módszerének kidolgozója a korábbiaktól eltérő modellt állított fel. Ennek elemei a megfigyelhető viselkedés, a kognitív (gondolkodási) folyamatok és a kognitív (gondolati) struktúrák.

Szerinte a szociális kompetenciával kapcsolatos kutatások alapvetően a társas interakciókat vizsgálták: a verbális és nonverbális megnyilvánulásokat, a kapcsolatteremtés módját, a kommunikációt. Holott ez önmagában kevés ahhoz, hogy megmagyarázza a szociális kompetencia mibenlétét. Fontos az egyén kognitív folyamatainak, vagyis gondolatainak és információfeldolgozási stílusának vizsgálata is.  Meichenbaum ezek közé sorolja a viselkedést kísérő belső dialógusokat és az egyén előzetes elvárásait. A kognitív folyamatok egy része elősegíti, más részük gátolja a megfelelő szociális kompetencia kialakulását.

A negatív belső dialógusok, a "negatív énállítások" jelentős mértékben ronthatják egy adott szituációban a teljesítményünket. Nincs ez másként társas helyzetekben sem. Nézzük például a következő beszélgetést:

"T: Szóval kifejezetten szomorú volt, amikor letette a kagylót. Mi fordult meg a fejében?

B: Hát, hogy ennek a barátomnak a főiskoláról igazán jól megy. Van állása, meg sok barátja, akikkel bulizni jár. Használhatja a családja kocsiját, úgyhogy nincs elzárva. Néha szeretnék jobban hasonlítani rá. Olyan jól megy neki. Én akkora pancser vagyok.

T: Ez az, amire gondolt, amikor letette a kagylót: "Én akkora pancser vagyok"?

B: (Bólint.)

T: Futott akkor át bármi más az agyán?

B: Nem, csak hogy pancser vagyok. Sose leszek olyan, mint ő." (Judith S. Beck: Kognitív terápia, 2002, 94. oldal).

Az ilyen beállítódás társas helyzetekben visszahúzódáshoz, ügyetlenséghez, félénkséghez vezethet. Gátolja a szociális kompetencia kialakulását.

Schwartz és Gottman (1976, idézi Meichenbaum, 1981) a magas illetve alacsony asszertivitású emberek viselkedésében mutatkozó különbségek okára kerestek magyarázatot. Azt találták, hogy a magas önérvényesítéssel jellemezhető személyeknek a vizsgálati helyzetben (életközeli szerepjáték) önmagukkal kapcsolatban sokkal több pozitív gondolatuk volt, mint negatív. Az alacsony önérvényesítésű személyeknél ezt nem tapasztalták: őket a belső dialógusok konfliktusa jellemezte, és ez megzavarta a társas interakciókat.

Ugyancsak nagy jelentősége van azoknak az elvárásoknak, melyeket az egyén az adott társas helyzettel kapcsolatban kialakít. Ezek többnyire korábbi tapasztalatokon alapulnak. Csakhogy ezek az elvárások mintegy szűrőként működnek: az egyént arra késztetik, hogy csak az elvárásnak megfelelő információt vegye észre, dolgozza fel, az ezzel ellentéteset pedig megpróbálja valamilyen módon "megmagyarázni", kivételnek tekinteni. Ily módon az elvárás önbeteljesítő jóslattá válhat.

Hasonlóképpen fontos az adott helyzet kimenetelének értékelése. Hiszen "az embereket nem maguk a dolgok zavarják, hanem a szemléletük, ahogy a dolgokat nézik" (Epiktetosz). Partnerünk figyelmetlenségét magyarázhatjuk úgy, hogy kellemetlennek érzi társaságunkat, de úgy is, hogy éppen valamilyen gond nyomasztja. Meichenbaum szerint az elvárások és az értékelések kölcsönösen befolyásolják egymást is, a társas viselkedést is.

Ugyanakkor az elvárások és az értékelések részei lehetnek az egyén kognitív struktúrájának, amely jóval átfogóbb, stabilabb, nehezebben változó tényező. Tulajdonképpen egy olyan rendszer, melynek segítségével az egyén értelmezi a társas helyzeteket. Ez a szubjektív értelmezés határozza meg, hogy egy adott helyzetbe bevonódik-e, és ha igen, mennyire, mire reagál, minek tulajdonít jelentőséget.

A szociális kogníció, vagyis az a képesség, hogy pontosan észleljük mások személyiségét, érzéseit, gondolatait vagy szándékait, jelentős tényezője az interperszonális helyzetek sikeres kezelésének (Meichenbaum, 1981).

Ennek egyik összetevője az interperszonális problémamegoldó képesség. Olyan készségek tartoznak ide, mint a problematikus interperszonális helyzetekkel kapcsolatos érzékenység, egy adott helyzetben többféle lehetséges megoldás kidolgozása, olyan típusú, tervszerű gondolkodás, mely az interperszonális célok megvalósulását tartja szem előtt, a valószínű kiemenetelek értékelése abból a szempontból, hogy mennyire célravezetőek, ugyanakkor szociálisan mennyire elfogadhatóak, végül pedig a társas érintkezés területén az ok-okozati összefüggések érzékelése (Meichenbaum, 1981). Az e téren végzett kutatások eredményeként kiderült, hogy azok a csoportok, melyeknek egyébként egyetlen közös vonásuk a szociális kompetencia deficitje volt, a szociális problémamegoldás terén is hasonló hiányosságokat mutattak.

Legalább ilyen fontos tényező a nézőpontváltás képessége. Ez az alapja az empátiának, mások pontos észlelésének, valamint a sikeres kommunikációnak.

Ezek a készségek csak részben velünk születettek, öröklöttek, nagyrészt fejleszthetők, korrigálhatók, és ennek nagy jelentősége van, hiszen társaságban, társas helyzetekben nehezen boldoguló emberek számára is lehetővé teszi azt, hogy jobban beilleszkedjenek, kevésbé érezzék magukat magányosnak, megtanulják helyesen értelmezni a többi ember kommunikációját.

Atkinson, L. R., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, D. J., Nolen-Hoeksema, S. (1999):

Beck, J. S. (2002): Kognitív terápia: kezdőknek és haladóknak. Budapest, Magyar  

       Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület

Carver, C. S., Scheier, M. F. (1998): Személyiségpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó

Cole, M., Cole, S. R. (2006): Fejlődéslélektan. Budapest, Osiris Kiadó

Comer, R. J. (2005): A lélek betegségei. Budapest, Osiris Kiadó

Fülöp, M. (1991): A szociális készségek fejlesztésének elméletéről és gyakorlatáról.

Goleman, D. (1997): Érzelmi intelligencia. Budapest, Háttér Könyvkiadó

       szociálpszichológia. Budapest, Gondolat Kiadó 145-177.

Meichenbaum, D., Butler, L., Gruson, L. (1981): A szociális kompetencia egy lehetséges

       elméleti modellje. In Zsolnai A. (szerk) (2003): Szociális kompetencia – társas

       viselkedés. Budapest, Gondolat Kiadó 95-119.

Nagy, J. (2000) : XXI. század és nevelés. Budapest, Osiris Kiadó

Nagy, J. (2002): Szocialitás. In Zsolnai Anikó (szerk) (2003): Szociális kompetencia – társas

       viselkedés. Budapest, Gondolat Kiadó 192-201.

Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004): Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó

Zsolnai, A. (1999): Összefüggések a szociális kompetencia egyes komponensei, a tanulási

       motívumok és az iskolai tudás között. Szeged, JATE Press

Zsolnai, A. (2001): Kötődés és nevelés. Budapest, Eötvös József Könyvkiadó

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-style-parent:""; font-size:11.0pt;"Calibri","sans-serif"; mso-fareast-"Times New Roman"; mso-bidi-"Times New Roman";}