Szerepeink fogságában

Számos társadalmi szerepünk van, nézzük a legfontosabbakat: gyerek, szülő, férj/feleség, anya/apa, vezető/beosztott, kolléga, szomszéd, a foglalkozásunkkal kapcsolatban elvárt szerep (pl. tanár, rendőr, metál zenekar frontembere), és még rengeteget fel lehetne sorolni.
Ezek a szerepek védelmet adnak, segítségükkel könnyebben eligazodunk a társadalomban elvárt viselkedési normák útvesztőiben. Másképp viselkedünk a főnökünkkel, másképp a legjobb barátunkkal és másképp a párunkkal - ez teljesen normális.

Különböző szerepeinknek megfelelően különböző elvárások érkeznek felénk, egy pl. egy kismama vagy feleség szerepet illetően is szigorú elvárásai vannak a társadalomnak, és ha valaki kilóg a sorból, arról megvan a társadalmi közmegítélés. A szerepeink mentén tehát folyamatosan és mindig meg kell felelni valakinek. Kérdés, hogy mennyire szippantanak be ezek a szerepek, és időnként hagyunk-e időt magunknak arra, hogy átgondoljuk, hogyan is állunk velük, és van-e lehetőségünk arra, hogy levessük őket?
Ugyanis szerepeink mögé el is bújhatunk, álarcként védenek meg minket attól, hogy teljesen megmutassuk, felfedjük önmagunkat mások előtt. És ha különösen félünk a sebezhetőségtől és emiatt nagyon erősen kapaszkodunk az adott szerepbe, erősen azonosulhatunk vele, akkor gyakran érezhetjük úgy, hogy már saját magunk sem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában.

Számos probléma lehet a szerepeinkkel: szerepkonfliktust élhetünk át, ha két általunk megélt szerep kevésbé összeegyeztethető (pl. anyaszerep/karrier-probléma).
Előfordul az is, hogy olyan helyzetbe kerülünk, melynek kezelésére nincs szerepkészletünk (pl. egy mozaikcsalád működését szerepminták megléte nélkül, saját kárán kell megtanulni egy egész generációnak).
Ha túl sok kötelezettséget vállalunk, és nem tudunk mindegyiknek megfelelni, akkor szereptúlterhelésről beszélünk, ilyenkor kiégés, stressz, ingerlékenység, magas vérnyomás és ízületi problémák kíséretében valamelyik szerepünkben óhatatlanul alulteljesítünk – ekkor tanácsos valamelyik szerepünktől megszabadulni.
Értékkonfliktus esetén azt élhetjük át, hogy valamilyen értékünket, hitünket, belső meggyőződésünket kell feláldoznunk egy szerep teljesítése érdekében, mely során azt érezhetjük, hogy a világ felé nyitottnak kell lennünk, de önmagunkat el kell nyomni – ilyenkor, ha végképp nincs lehetőség saját értékeknek megfelelő helyzetet, szerepet választani - az lehet a megoldás, hogy saját értékeink megtartása mellett megpróbáljuk elfogadni a világét is. De hitvallásom, hogy az ember hosszútávon csak akkor tud kiteljesedni, ha belső meggyőződését meg tudja élni a külvilágban is.

Munkám során sokszor találkozom azzal a problémával vagy konkrét kérdéssel, hogy a különböző helyzeteknek engedelmeskedjünk vagy pedig a személyiségünkhöz maradjunk-e hűek. Gyakori a kérdés, hogy kik is vagyunk valójában, és ha a helyzetek határoznak meg minket, akkor már nincs is valódi személyiségünk? Ezzel a kérdéssel nagyon sokan küzdenek.

A személyiségpszichológia szerint a személyiség fogalma létező dolog – ezt mindenki tudja. Viszont a személyiség különböző helyzeteknek megfelelően máshogy képes és tud megmutatkozni, tehát a helyzetek mindig befolyásolják, hogy mit mutatunk, mutathatunk meg magunkból, és hogyan viselkedünk.

Ahogy szó volt róla, a különböző szerepeink megléte, és a különböző viselkedési formák gyakorlása teljesen rendben van. Problémáról akkor beszélünk, ha az adott szerepet úgy éljük meg, vagy az adott helyzetben úgy viselkedünk, hogy közben garantált a rossz érzésünk, és úgy érezzük, hogy megtagadjuk, elnyomjuk önmagunkat, és a szerepen vagy az adott helyzeten keresztül nem jön át a valódi személyiségünk, egyéniségünk. Azt érezzük ilyenkor, hogy korlátok közé vagyunk szorítva. Ez pedig nincs rendben.

Arra érdemes figyelnünk, hogy a különböző helyzetekben és szerepekben jól érezzük magunkat, vagyis saját egyéniségünket ne nyomjuk el, mutassuk meg annyira, amennyire csak lehet, saját értékeinket, önmagunkat nyugodtan vigyük bele a helyzetekbe, szerepeinkbe.
Mert attól színes a világ, hogy sokfélék vagyunk, és úgy vagyunk hitelesek, ha önmagunk vagyunk. Boldogok pedig akkor lehetünk, ha kiteljesedve vállaljuk magunkat. Csak az egyénileg megtalált boldogságunk által lehet a világ is boldogabb.

Írta:
Bogdán Brigitta
okleveles pszichológus
life és business coach