Személyes élmények egy személyközpontú csoportban - 1. rész

Egy korábbi cikkben már írtam a személyközpontú (más néven rogersi vagy encounter) csoportokról, de most a személyes élményeimet szeretném megosztani. Természetesen a csoporttitkok megsértése nélkül arról szeretnék mesélni, hogy mit adnak számomra ezek a csoportok.

Legutóbb a Cross Cultural Communication Workshopon vehettem részt, mely egy egy hetes, nemzetközi rendezvény Pécsen. Carl Rogers 1984-es, illetve 1986-os Magyarországi látogatásának tiszteletére minden páratlan évben megrendezik (és már minden páros évben rendeznek egy kisebbet is -ez a CCC+). Klein Sándor – aki először meghívta Rogerst Magyarországra, és akinek azóta is a nevéhez fűződik a workshop – az egyik nyilvános nagycsoporton Rogerst idézve így fogalmazott: „A személyközpontú csoportban soha nem azt kapjuk, amit várunk tőle, de azt igen, amire szükségünk van.” Igaza volt.

A CCC-nek különösen intenzív és inspiráló légköre van a világ minden tájáról érkező, „kapcsolódni” kívánó emberek által, így igaz, a találkozó nyáron volt, így hónapokkal később is érzem azt a felszabadultságot, amit a csoport végén éreztem. Konkrét témám nekem is volt, amivel akár készen álltam volna dolgozni is, de végül nem került rá sor, mert nem vittem be a csoportba. Ez az én döntésem volt, ha másképp döntök, mást éltünk volna át közösen. Mégis maradandó nyomot hagyott ez a többiekkel való közös munka és „találkozás”.

Az egyéni és csoportos munka folyamata közben egyaránt azt tapasztalhatjuk, hogy mások megértenek és elfogadnak, és ezáltal magunk is merjük egyre inkább elfogadni önmagunkat, érezzük magunkban a bátorságot és az erőt önmagunk hiteles, valódi kifejezésére és ezzel együtt egyre inkább ráérzünk az igazán fontos igényeinkre és szükségleteinkre. Lehullanak a mások előtt viselt mindenféle maszkjaink, és meglepetésünkre azt tapasztalhatjuk, hogy így is rendben vagyunk, elfogadhatók, és bizony szerethetők vagyunk. És akkor miért is ne lehetnénk önmagunk – akár a csoporton kívül is?

A személyközpontú egyéni és csoportos terápia legfőbb jellemzője a SZABADSÁG. Vagyis a titoktartási, illetve egyéb technikai kereteken kívül nincsenek „fölösleges” kötöttségek és strukturált feladatok, a csoportokban teljes mértékben az történik, amit a résztvevők beletesznek, az, amit az „itt és most”-ban adni tudnak magukból.

Egy encunter csoportban inspiráló és intenzív élmény átélni és tapasztalni, hogy más emberek hogyan vállalják fel a konfliktust másokkal, vállalva azt is, hogy akár véleményük által mindenkivel szembekerülhetnek. Inspiráló látni, hogy ez nem érdekli őket. A valós tapasztalat persze az ezekben a csoportokban, hogy olyan nincs, hogy akár csak egy-két ember ne értene egyet egy normától eltérő véleményünkkel. Valaki mindig tud hozzánk kapcsolódni. Legalábbis általában. És ezt a felismerést is felszabadító megtapasztalni. Ám ha a csoport által megerősödünk, akkor igazából valóban nem számít, ha senki sem ért egyet velünk. Mert jogában áll mindenkinek úgy érezni és gondolkodni, ahogy ő akar és tetszik neki. És éppen ez a lényeg.

A cikk folytatása következik.

Írta:
Bogdán Brigitta
személyközpontú szemlélettel dolgozó pszichológus
szakpszichológus, coach