A kísérletek sokszor csak rövid távú változást mutatnak
Több tanulmány állítja, hogy a játékok fokozzák az agressziót és a kockázatkereső viselkedést, azonban a bizonyítékok ezt nem feltétlenül erősítik meg. A fő probléma, hogy a kísérletek eredménye rövid távú, hiszen az alanyok egy ideig játszanak a laborban, majd a tudósok meggyőződnek az agresszió szintjének megemelkedéséről. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez a fokozottan agresszív viselkedés a laboron kívül is megmarad.
5 ezer tinédzsert vizsgáltak
2014 augusztusában Jay Hulll, Timothy Brunelle, Anna Prescott és James Sargent kutatók egy hosszú távú kísérletet végeztek, melynek eredményeiről a Journal of Personality and Social Psychology szaklap számolt be. A kutatás során tinédzsereknél vizsgálták a videójátékok és a kockázatkereső viselkedés összefüggéseit. Több mint 5 ezer tizenéves vett részt a kísérletben 4 alkalommal egy 4 éves időtartamon belül. A videójátékozási szokásaikról kérdezték őket, illetve szenzációhajhász és lázadó viselkedésjegyeiket, valamint alkoholfogyasztási, dohányzási és szexuális szokásaikat vizsgálták. A kísérletben fiúk és lányok is szerepeltek; egyharmaduk nem játszott videójátékokat, felük pedig erőszakos játékokat is rendszeresen játszott.
A számítógépes játék karaktere is befolyásolhatja a viselkedést
Az első vizsgálat, amelynek idején a tinédzserek 14 év körüliek voltak, az agresszív viselkedés, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és szexuális tevékenység alacsony szintjét mutatta. A következő 4 évben azonban ezek emelkedni kezdtek: azon tinédzsereknél, akik rendszeresen játszottak erőszakos játékokat, erőteljesebb mértékben. Főként azoknál a fiataloknál tapasztalták mindezt, akik olyan karakterrel játszottak, akinek erőszakos cselekedetei mögött nem állt erkölcsi indíttatás. Összegezve tehát megállapítható, hogy azon videójátékok, amelyek a kockázatos viselkedést éltetik, a tinédzserek életében nagy eséllyel szorítják vissza az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a kicsapongó szexuális viselkedést és az agressziót elmarasztaló társadalmi normák hatását.
Komment írása