Szabadság (és felelősség) mint szorongásforrás

Az egzisztenciális terápiák fókuszában olyan kérdések – végső problémák – állnak, melyek az emberi létezés megkerülhetetlen adottságaival  kapcsolatosak. Az egyik ilyen alapvető kérdés a szabadság és a vele járó felelősség. Általában pozitív értelemben beszélünk a szabadságról, meglétét a boldogsággal, jólléttel hozzuk összefüggésbe. Vágyunk rá, mégis elérhetetlennek tartjuk, sőt akár tagadjuk. Ha szembesülünk vele,  meglehet, hogy védekezünk, elmenekülünk előle. 

Miért válik szorongásforrássá a szabadság? 

Nos egzisztenciális értelemben véve a szabadság azt jelenti, hogy magunkra vagyunk utalva választásainkban, cselekedeteinkben. 

Valójában legtöbben nem igazán szeretünk választni, mert felelősséggel jár.

„Elmélyülve ugyanis az emberi felelősség lényegében, megborzadunk: van valami félelmetes az ember felelősségében – s egyúttal valami felemelő is! Félelmetes tudni azt, hogy minden pillanatban felelősséget viselek a következő pillanatért: hogy minden döntés, a legkisebb s akár a legnagyobb „örök időkre” szól: hogy minden pillanatban egy lehetőséget, épp ama pillanat lehetőségét valósítom meg, vagy szalasztom el. Nos, minden egyes pillanat lehetőségek ezreit rejti magában, én azonban ezek közül csak egyetlen egyet választhatok ki arra, hogy megvalósítsam. Az összes többit ezzel már el is vetettem, nem-létre ítéltem, s ráadásul „örök időkre”! Azonban mégis felemelő tudni azt, hogy saját jövőm, s vele a dolgoké, a körülöttem élő embereké – valamiképp, mégha a legcsekélyebb mértékben is – minden pillanatban az én döntésemtől függ.” 

Az egyszeriségünk és egyediségünk tesz felelőssé sorsunk alakításában. „Az ember saját egyéni sorsával végsősoron egyedül áll a világegyetemben.” Ez az egyéni sors nem ismétlődik, s ugyanazok a lehetőségek nem adódnak mégegyszer.

Az ember tehát csak akkor lehet szabad, ha teljes felelősséget vállal döntéseiért. De a szabadságunk széles skálája és a felelősség súlya, amit jelent, szorongást kelt az életünkben. A szabadság, a választási képességünk, vagy legalábbis az ezzel a képességgel kapcsolatos tapasztalatunk súlyos terhet hoz magával. Életünk minden pillanatában szinte végtelen választási lehetőség elé nézünk, és minden döntésünk olyan útra állít bennünket, amely kizár minden más utat, mert csak egy életet élhetünk.

Mivel vágyunk a biztonságra, a kapaszkodókra, kézenfekvő lehet egy leegyszerűsítő, determinista emberkép – melyben a génjeink, neveltetésünk, családi adottságaink következménye vagyunk –, ami ugyan tagadja a szabadságot, ám felment a választás terhe, a felelősség alól. 

Következésképpen az emberek hajlamosak elidegenedni saját szabadságuktól, nem vállalva felelősségüket döntéseikért és életükért. Olyan védekezési mechanizmusokat alakíthatnak ki, melyek tehermentesítenek a szabadság, a szabad választás felelősségétől, így megvédenek a szorongástól. Ám ezek a védekezőmechanizmusok a lét működésképtelenségét okozzák, esetleg tünetetket produkálnak. „A neurotikus maga állja el igazi lehetőségei útját, maga áll útjában annak, ami lehetne.”

Aki szabad, az felelős is. Az emberi lét: “döntéssel bíró létezés”. Az ember, aki választ a különféle lehetőségek sokaságából, melyek közül létezésében mindig csak egyetlent valósít meg, kitünteti létét. „A lehetőségek közti választás kényszere elől az ember élete egyetlen pillanatában sem térhet ki. Csupán úgy tehet, »mintha« nem volna választása, döntési szabadsága. Ez az »úgy tenni, mintha« adja időnként az ember tragikomikumát…, az olyan emberét, aki saját lényegéhez tartozó döntési szabadságának nincs tudatában.”