Szabadnak lenni...

Teológiai értekezésekben, pszichoterápiás diskurzusokban, de kocsmai beszélgetésekben szintúgy felmerül: a szabadság kérdése. Szabadok vagyunk-e, mit is jelent ez? Hogyan lehet ezt a hétköznapokra fordítani? 

Irvin Yalom, az egzisztenciális pszichoterápia legismertebb személyisége négy alapszorongásról beszél: elszigeteltség, halál, jelentésnélküliség és szabadság. Ezútobbi megütheti a szemünket. Végül is mi másra vágyunk olykor (pl. egy unalmas munkahelyen vagy tanórán ülve), mintsem szabadságra. Bárcsak - mondjuk ilyenkor - a magam ura lehetnék. 

És nem volna főnök, s nem volna kötelesség, csak az, amit én választok, ami mellett én teszem le a voksom. És mit mondanak erről a hétköznapok, mennyire is vágyunk mi erre?

Hiszen végül is szabadok vagyunk, nem? Jó, mondhatjuk, hogy például a munkában nem. Enni, ruházkodni, lakni kell, és ezekhez szükség van pénzre. Persze ezen is lehetne lamentálni, hogy meddig kényszer, és honnantól magunktól eltolt felelősségről beszélünk, de vegyünk inkább egy tisztább területet: a párkapcsolat. 

Hányan voltunk olyan kapcsolatban, vagy legalább láttunk/hallottunk olyan kapcsolatról, amiben benne lenni - valamilyen oknál fogva - nem jó. Mert nem szeret ő, mert nem szereted őt, satöbbi. És akkor ha ezzel a rossz kapcsolatban élő barátunkkal/ismerősünkkel/tükörképünkkel beszélgetünk, olyanokat mond, hogy jobb volna talán, ha nem is lenne, jó volna szabadnak lenni - vagy ugyanezt másképp, pl. hogy kár volt egyáltalán belekezdeni, ha vissza lehetne menni az időben... És nem veszi észre ez a valaki, hogy tulajdonképpen a saját szabadságának a terméke az, hogy ő azzal a valakivel van, akivel azt mondja, hogy bárcsak ne, és esetleg pont azért, mert ez a bárcsak ne valamiféle biztonságot, megszokást ad az ő életének. 

Pont megmenti ez őt attól, hogy szabadság. Aktívan dönteni arról: hogyan tovább. Mit kezdjek azzal az ürességgel ami a bárcsak ne után maradt. Pedig - talán - a szabadságunk pont erről szólhat. Hogy aktívan alakítjuk a magunk életét. Nem sodródunk, hanem evezünk, reflektálunk magunkra, figyelünk arra, ami belül történik, és ezek alapján húzzuk meg az evezőt.