A sématerápia arra keresi a választ, miért lehet, hogy ismétlődően nagyon hasonló helyzetekben találjuk magunkat, és bizonyos rossz minták ismétlődnek az életünkben. Miután ezt megértettük, a sématerápia célja, hogy jobb mintákat alakítsunk ki, és változzon meg a gondolkodásunk, a viselkedésünk, az érzelmi reakcióink.
A rossz mintáink valaha jó célt szolgáltak…
Ilyen minta lehet például, hogy sorra felmegy bennünk a pumpa, ha a párunk figyelmetlen. Bezárkózunk, ha egy darab kritika ér a munkahelyen. Elriadunk az érzelmileg stabil, elfogadó emberektől. Ez a sorsunk? Nem.
Most csak higgyük el:
az, hogy bizonyos helyzetekben nagyon érzékenyen reagálunk, valaha minket szolgált.

Az amygdala nevű agyi központunk irányítja az érzelmi reakciókat. Segít reagálni a veszélyre. Pl. ha egy kígyót látunk, akkor félelmet érzünk, és gyorsan, az egész testünkkel reagálunk. Hamarabb elugrunk, minthogy a kígyóra gondolnánk. Nekem a fogorvosnál volt ilyen élményem: véletlenül igen fájdalmas helyen, egy idegbe szúrta az orvos az injekciót. Olyan gyorsan rántottam ki a számból a tűt, és tettem vissza a kezemet a karfára, hogy
nem jöttem rá, hogy hozzányúltam a tűhöz.
Ez egy tudattalan, automatikus reakció volt. Az orvos méltatlankodott, hogy nagyon veszélyes a tűhöz nyúlni, így tudtam meg, mi történt. Ezek a reakciók nagyon sok balesettől megóvnak minket: sok szülő megtapasztalja, hogy villámgyorsan elkapja a leesni készülő gyermekét. Vagy rákiált, ha az úton át akar rohanni, ösztönösen megvédi a gyereket váratlan helyzetekben.
Ha indokolatlanul erős érzelmekkel reagálunk egy helyzetre,
akkor valószínűleg egy korábbi veszélyes helyzetre emlékeztet minket.
Például gyerekkorban a szüleink megbízhatatlanok voltak, hol törődtek velünk, hol nem. Lehet, hogy nem értették, hogy mi esik nekünk rosszul. Így lehet, hogy kiakadunk, ha a párunk kicsit figyelmetlen. Aki pedig a kritikára érzékeny – bingó, gyerekkorában 1200%-ot kellett teljesítenie, különben nem fejezték ki felé, hogy büszkék rá.
A negatív minta részei:
#1 Az agyunk félreérti a helyzeteket
Gyermekként annyira megtanultuk, hogy milyen veszélyes helyzetekre számíthatunk (magára hagyás, bántás, elhanyagolás, vagy elutasítás), hogy ma ártalmatlan helyzetekben is veszélyt látunk. Például van, akinek összeszorul a gyomra, ha bókolnak neki, mert megszokta, hogy ha ráirányul a figyelem, akkor hamarosan kiabálni fognak vele, vagy kritizálni fogják. Apró jelek aktiválják bennünk a veszélyérzetet, és olyan gondolataink, érzelmeink, érzéseink vannak, amik nem illenek a jelen helyzethez.
#2 Önsorsrontó viselkedéssel reagálunk
Ha gyermekként megszoktuk, hogy kellemetlen helyzetekre számíthatunk, akkor azt is megtanultuk, hogy hogyan éljük túl. Van egy stratégiánk.
Például, ha mindkét szülő keményen dolgozik, és aggódnak az anyagiak miatt akkor nem tudnak a gyerek örömeire-bánatára figyelni. De nagyon értékelik, ha a gyerek segít a háztartásban. Ha mi voltunk ez a gyerek, akkor stressz esetén nem a barátunkkal ülünk le dumálni, hanem még mi segítünk másoknak, mert gyerekként megtanultuk, hogy így lehetünk biztonságban.
#3 Van egy szükségletünk, ami újra és újra betöltetlen marad
Mivel veszélyesnek ítéljük azokat a helyzeteket, ahol megkapnánk egy bizonyos szükségletet (pl. barátunkkal őszintén örömeinket-bánatunkat megosztani), újra és újra „kivédjük”, hogy ezt megkapjuk.
Például ha az a veszélyforrás, hogy a párunk elhagy, akkor:
- teljesen elkerülhetjük a kapcsolatokat,
- olyan párt választunk, aki nehezen köteleződik el (ez legalább ismerős a számunkra; az ismerős rosszat választjuk)
- vagy követelőzőek vagyunk, ha az együtt töltött időről van szó, és ez olyanokat is elriaszt, akik szeretnek velünk lenni.
A fájdalmas következmény az egyre nagyobb és nagyobb érzelmi hiány, fájdalom – a piros gomb.
Az első lépés a változáshoz:
Ismerjük fel, hogy a veszély-jelzőnk csal, és sokkal több jó dolgra számíthatunk, mint gondolnánk!

Lesznek emberek, akiknek számít, hogy hogy érezzük magunkat, és meg szeretné hallgatni, hogy nekünk mi a problémánk. Vagy talán már van is ilyen barátunk.
Van, aki a jót látja meg a munkánkban, és büszke ránk.
Van, aki keresi a társaságunkat, és fontos neki, hogy együtt töltsünk időt.
Keressünk olyan embereket, akikkel beszélhetünk a „piros gombunkról”, akik elfogadnak, és jól bánnak velünk!
Persze, a mintáinkon változtatni kockázatos lesz. Viszont a változás lehetővé teszi, hogy a valóságra reagáljunk, és ne elképzelt veszélyhelyzetekre.
Az érzelmi stabilitáshoz vezető utat - szintén a Sématerápia segítségével - a következő részben írom le.
Források:
https://index.hu/tudomany/til/2015/11/16/a_no_aki_semmitol_se_fel/
J.E. Young, J.S. Klosko, M.E. Weishaar: Sématerápia
Komment írása