Reaktivitás helyett reflektivitás, az értelmes választás és válaszadás jegyében

Sok problémánk fakad abból, hogy életünk során reaktívan működünk ahelyett, hogy a reflexiót gyakorolnánk. Úgy reagálunk a másokkal kapcsolatos helyzetekre és eseményekre, hogy azoktól nem tartunk kellő távolságot, így nem lehetséges teljességében megértenünk azokat. Ennek a megértésnek a hiányában nem tudjuk  meghatározni a saját, autentikus válaszunkat.
Gyakran hagyjuk magunkat belemerülni a dolgokba, anélkül, hogy úszni tudnánk, majd a körülményeket, az életünket, vagy önmagunkat okoljuk a következmények miatt. Mit tehetünk mégis, ha úgy döntünk, hogy nem hagyjuk tovább sodortatni magunkat az árral? 

Ha szeretnénk felelősen és legsajátabb önmagunk szerint reflektálni az eseményekre, érdemes szemügyre vennünk a világban való létezésünk néhány alapvető dimenzióját.
A személyes egzisztenciánk egyik ilyen dimenziója foglalja magába a körülöttünk lévő világgal kapcsolatos érzékleti benyomásokat, melyek cselekvésre késztetnek. Egy másik alapvető dimenzióba tartoznak a saját magunkhoz és másokhoz való érzelmi viszonyulásaink és megéléseink. A harmadik dimenzió az identitásunkkal kapcsolatos gondolatainkat illetve vélekedéseinket öleli fel, míg a negyedik a világ megértésére irányuló értékítéleteinket. E dimenziók az önértelmezésünk alapját képezik, s ha ezek mindegyike automatikus módon történik, akkor életünk során gyakran érezhetjük magunkat megbántva, miközben mi is megbántunk másokat. Mindez a kontrollvesztettség érzetéhez vezet, mintha cselekedeteink nem lennének szinkronban az autentikus énünnkel. Nos, az automatikus működés mentes a személyes állásfoglalástól, még nem nyilvánul meg benne a “tulajdonképpeni emberi”, ami “képes felülemelkedni önnön meghatározotságán”. Tehát, determinált vagyok abban a tekintetben, hogy létezésem a fenti dimenziók mentén adott, ám hogy miként élek ezzel az adottsággal, és hogy élek-e vele, az már az én szabad választásom függvénye.
Magunkhoz ragadva az irányítást, első lépésként megfigyelhetjük a történéseket, és a velük kapcsolatos érzelmeinket, gondolatainkat és értékítéleteinket. Érdemes rögzíteni, hogy mitől érezzük jól magunkat, és mi vált ki negatív érzelmeket, illetve miként tudjuk módosítani azokat. Mindeközben elfogadó és megértő viszonyulással tekintünk az adott helyzetre és benne önmagunkra.
Következő lépésben meghatározzuk azt a számunkra elérhető emberképet, ami mellett elköteleződni érdemes, aminek a megvalósítása érdekében kialakul bennünk a hajlandóság, hogy automatizáltságunkat felülvizsgáljuk és felülírjuk. A legsajátabb választásaink tesznek egyedivé és megismételhetetlenné, ha azokban a szabadságunk és felelősségvállalásunk érvényesül. Érdemes rendszeresen feltenni a kérdést, hogy vajon viszonyulásainkat a szabadság és felelősség hatja át, vagy a kötöttségeink és automatizmusaink. Ugyanilyen fontos kérdés, hogy mi akadályoztat a szabad választásban.
A megfigyeléseinkről csendesebb időkben elmélkedhetünk, mialatt a megértés és elfogadás jegyében finoman átszűrjük magunkon az érzelmeinket, hogy később a reflexiónkból eredő döntéseket hozhassunk. Gondolatban eljátszhatunk azzal, miként modulálhatjuk (érzelmi) válaszadásainkkal a másokkal kapcsolatos helyzeteket, melyek kimenetele jobban illeszkedik az általunk válsztott emberképhez. Rendkívül hasznos felülvizsgálnunk azokat a gondolatokat és a gondolati mintákat is, melyek miatt hajlamosak vagyunk sodródni, és amelyektől érdemes elszakadni. Többször is figyelmeztethetjük magunkat, hogy nem vagyunk azonosak a gondolatainkkal, azok csupán eszközök, melyeket ha jól használunk, az önmagunkká válás szolgálatába állíthatunk.
Ugyanígy ellenőrizhetjük, hogy a különböző helyzetekkel, illetve a magunkkal és másokkal kapcsolatos értékítéleteink mennyiben válnak a mi és a környezetünk javára, illetve mennyiben korlátozzák a teljesebb megértést és kibontakozást. Megfigyelhetjük és tisztázhatjuk, hogy milyen értékek vezettek, illetve milyen értékítéletek akadályoztak eddig az életben.
Érdemes kialakítani magunkban és teret adni ennek a belső folyamatnak, ami képes finoman átszűrni mindazt a rengeteg információt, mely azáltal keletkezik, hogy kapcsolatban állunk a körülöttünk lévő világgal. Ennek a reflektív működésmódnak a kialakítása egy tudatosabb, szabadabb választást és létezést eredményez, továbbá az önérzékelésünk és -értelmezésünk is egyre stabilabbá válik.
Ne haragudjunk magunkra, és ne mondjunk le magunkról – ha nem válsztjuk magunkat, azzal tulajdonképpen lemondunk önmagunkról. A világ megtapasztalásának mindezen aspektusai alapvetően jók, hiszen a létezésünkről adnak jelet, ám érdemes egy lépést hátralépni és elgondolkodni azon, hogy az érzelmeink, a gondolataink és értékítéleteink valóban mi magunk vagyunk-e, vagy mindezek csak valami sokkal nagyobbnak a részeiként funkcionálnak. Ne legyünk tehát kiszolgáltatva nekik, hiszen nem szükségszerűen determinálnak, és tekintsünk rájuk inkább olyan eszközökre, melyeket a legsajátabb önmagunk szolgálatába állíthatunk.
Míg a reaktív működés kiszolgáltatottá tesz, addig a reflexió a fejlődésünket és teljesebb emberré válásunkat segíti.