Probléma, ha mindent túlgondolok? Valójában nem ez a gond.

A túlgondolás, vagy rágódás valójában egy megküzdési mód, hiszen az elménk igyekszik megvédeni minket a kiszámíthatatlanság okozta szorongástól. Megoldást keres az adott problémára és fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy nekünk jobb legyen. 
Abban a hitben él, ha eleget gondolkozott valamin, találni fog érvényes megoldást. Ezáltal kizárja majd a képletből a bizonytalan körülményeket és az ezzel járó szorongást. 

A legtöbb esetben azonban - függetlenül attól mennyit gondolkoztunk egy adott kérdésen - a szorongás nem múlik el, talán még fokozódik is és agyunk egyszerűen nem nyer bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni velünk.
Önmagában nem a túlagyalás a probléma, hanem a mögöttes tartalom; a bizonytalanság elviselhetetlensége és az ehhez kapcsolódó érzelmeink. 

Szeretnénk, ha megszűnne a rágódás, a folyamatos agyalás, de ezzel a saját megküzdésünket rombolnánk le anélkül, hogy meg tudnánk nevezni azt, ami a háttérben húzódik. A tünet ellen küzdenénk, ahelyett, hogy megvizsgálnánk a kiváltó okokat és az ehhez kapcsolódó érzéseinket.

Kezdetnek feltehetjük a kérdést; Tudok-e együtt élni a bizonytalanság érzésével?

Tudom-e azt mondani, hogy “...az a helyzet, hogy foglamam sincs, hogy mi fog történni és ez rendben van”? Ez a mondat jelenthet horgonyt a folyamatosan zakatoló elménknek.

A valódi megnyugvás igazán nem a teljes kontrollból, hanem a belső rugalmasságunkból fakad.
Agyunk végre megpihenhet, hiszen nem kell menekülnie a bizonytalanságtól, nem kell tovább zakatolnia az elérhetetlen kiszámíthatóság felé. Beismerheti, hogy nincs teljes bizonyosság. Hosszútávon a szorongásunk is oldódni fog és javul az életminőségünk is.

A mögöttes tartalmakkal, vagy a nehéz érzésekkel való szembenézés azonban nem mindig könnyű, ilyenkor érdemes lehet pszichológus segítségét kérni. Biztonságos keretek között elsajátítható a bizonytalansággal való együttélés és a valódi belső rugalmasság.