Perfekcionizmus: amikor a legjobb sem elég jó

Perfekcionizmus: amikor a „legjobb” sem elég jó

A perfekcionizmus latin eredetű szó, mely a perficere kifejezésből származik. Jelentése: befejezni, elkészíteni, tökéletessé tenni. A hétköznapokban gyakran használjuk ezt a szót, de sokszor nem ugyanazt értjük alatta.

Mi jut eszünkbe, amikor meghalljuk, hogy valaki perfekcionista? Talán a tökéletességre törekvés, a hibátlanság, a magas mércék vagy a maximalizmus. Sokan kifejezetten pozitív tulajdonságként tekintenek rá, hiszen a lelkiismeretesség, az igényesség és a kitartás is kapcsolódhat hozzá.

De vajon mindig előnyös a perfekcionizmus? Hol húzódik a határ az egészséges teljesítményre törekvés és az önmagunkat felemésztő megfelelési kényszer között? Létezik egyáltalán „jó” és „rossz” perfekcionizmus? És miért van az, hogy egyes embereket motivál a magas mérce, míg mások éppen emiatt szoronganak, halogatnak vagy folyamatos elégedetlenséget élnek meg?

A pszichológiai kutatások az elmúlt évtizedekben egyre árnyaltabb képet rajzoltak a perfekcionizmusról. Ma már tudjuk, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki magas elvárásokat támaszt önmagával szemben.

A perfekcionizmus nem ugyanaz, mint az igényesség

Sokan összekeverik a perfekcionizmust a lelkiismeretességgel vagy a magas szakmai színvonallal. Pedig a kettő nem ugyanaz.

Az egészséges teljesítményre törekvő ember szeretne jól dolgozni, de elfogadja, hogy hibázhat. Képes örülni az eredményeinek és szükség esetén módosítani az elvárásain.

A maladaptív perfekcionizmus esetében azonban a mérce gyakran elérhetetlenül magas. A személy úgy érzi, hogy csak akkor értékes, szerethető vagy elfogadható, ha hibátlanul teljesít.

Ebben az esetben a siker nem hoz valódi megnyugvást. Egy jól sikerült vizsga, projekt vagy munkahelyi feladat után gyakran megjelennek ehhez hasonló gondolatok:

• „Csak szerencsém volt.”
• „Más is meg tudta volna csinálni.”
• „Legközelebb még jobbnak kell lennem.”

A hibák viszont aránytalanul nagy jelentőséget kapnak.

Kétféle perfekcionizmus létezik?

A kutatások alapján igen. A szakemberek ma már gyakran különbséget tesznek az adaptív és a maladaptív perfekcionizmus között.

Az adaptív perfekcionizmus esetében az ember magas célokat tűz ki maga elé, kitartóan dolgozik, de képes rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez. Nem omlik össze attól, ha hibázik, és képes örülni az elért eredményeinek.

A maladaptív perfekcionizmus ezzel szemben nemcsak a magas elvárásokról szól, hanem a hibázástól való félelemről, az önkritikáról és a folyamatos elégedetlenségről is.

Kívülről nézve két ember akár ugyanolyan sikeresnek tűnhet. Belül azonban az egyik elégedettséget és büszkeséget él meg, míg a másik állandó szorongással és önkritikával küzd.

Nem az ötös a kiindulópont

Gondoljunk egy olyan gyermekre, aki négyest kap egy dolgozatra. Sok családban ez örömre adna okot, mégis előfordul, hogy a figyelem nem a jó teljesítményre, hanem arra irányul, hogy miért nem lett ötös.

Ennek kapcsán érdemes megállni egy pillanatra és végiggondolni, honnan is indulunk valójában.

Gyakran úgy tekintünk a jó teljesítményre, mintha az természetes lenne. Mintha az ötös osztályzat lenne az alapállapot, és minden, ami ez alatt van, már csalódásnak számítana.

Pedig valójában ez nem így működik.

Ha egy gyermek nem figyel órán, nem készíti el a házi feladatát, nem gyakorol és nem készül a dolgozatra, akkor jellemzően nem ötöst kap. A tudás, a jó eredmény és a fejlődés mögött idő, energia, kitartás és gyakorlás áll.

Az ötösben benne van a befektetett munka, a figyelem, a szorgalom és a kitartás. A négyesben ugyanezek vannak jelen, kiegészülve valamivel, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni:

azzal, hogy emberek vagyunk.

Mindannyian emlékszünk olyan napokra, amikor fáradtabbak voltunk az iskolában. Amikor kevésbé érdekelt bennünket egy tantárgy. Amikor izgultunk egy dolgozat miatt, vagy egyszerűen csak hibáztunk a megoldás során.

És ez rendben volt akkor is, ahogyan rendben van a mai gyerekek esetében is.

A perfekcionizmus egyik csapdája éppen az, hogy elfeledteti velünk: az emberi működés természetes része a tökéletlenség.

Nem attól lesz valaki értékes gyermek, diák vagy felnőtt, hogy mindig hibátlanul teljesít.

A tanulás fontos része az életnek. De ugyanilyen fontos a pihenés, a játék, a barátokkal töltött idő és az örömszerzés is. Ha kizárólag a teljesítmény alapján mérjük magunkat vagy a gyermekeinket, könnyen szem elől téveszthetjük mindazt, ami emberré tesz bennünket.

A gyermek osztályzata nem a szülő bizonyítványa

Szülőként könnyű belecsúszni abba a gondolkodásba, hogy a gyermek teljesítménye a saját szülői alkalmasságunkat tükrözi.

Ha jó jegyet hoz, büszkék vagyunk. Ha rosszabbul sikerül egy dolgozat, könnyen megjelenhet bennünk a csalódottság, a szégyen vagy a félelem attól, hogy mások mit gondolnak rólunk.

Pedig egy gyermek osztályzata nem a szülő bizonyítványa.

A jó szülőség nem mérhető ötösökben, versenyeredményekben vagy felvételi pontszámokban.

Sokkal inkább abban mutatkozik meg, hogy a gyermek milyen kapcsolatot alakít ki önmagával.

Megtanulja-e, hogy a hibázás az élet része?

Képes-e segítséget kérni, ha elakad?

Érezheti-e azt, hogy akkor is szerethető és elfogadható, amikor nem a legjobb eredményt hozza haza?

A gyermekeknek nem tökéletes szülőkre van szükségük. Hanem olyan felnőttekre, akik segítenek nekik megtapasztalni, hogy az ember értéke nem kizárólag a teljesítményében rejlik.

Mégis miért olyan kimerítő perfekcionistának lenni?

A maladaptív perfekcionizmus egyik legnagyobb csapdája, hogy a célvonal folyamatosan arrébb kerül.

A személy eléri a kitűzött célt, de a megkönnyebbülés csak rövid ideig tart. Hamarosan újabb és újabb elvárások jelennek meg.

Sokan úgy érzik, hogy nem engedhetik meg maguknak a pihenést, a hibázást vagy az „elég jó” teljesítményt.

Ennek következménye lehet:

• állandó feszültség,
• halogatás,
• önbizalomhiány,
• kiégés,
• kapcsolati nehézségek,
• fokozott szorongás.

Paradox módon a túlzott teljesítménykényszer idővel éppen a teljesítményt ronthatja.

Milyen lelki problémákkal járhat együtt?

A kutatások szerint a maladaptív perfekcionizmus gyakran jelen van depresszió, szorongásos zavarok, kényszeres tünetek vagy evészavarok hátterében.

Fontos hangsúlyozni, hogy a perfekcionizmus önmagában nem betegség. Ugyanakkor olyan működésmód lehet, amely hozzájárul bizonyos nehézségek kialakulásához vagy fennmaradásához.

Mit lehet tenni?

A változás első lépése gyakran annak felismerése, hogy milyen belső szabályok irányítják az önmagunkkal kapcsolatos gondolkodást.

Mit jelent számomra a siker?

Mit gondolok magamról, amikor hibázom?

Képes vagyok-e ugyanazzal az együttérzéssel fordulni önmagam felé, mint egy számomra fontos ember felé?

A cél nem az, hogy lemondjunk az ambícióinkról vagy az igényességünkről. Sokkal inkább az, hogy megtanuljuk: az értékünk nem kizárólag a teljesítményünkből fakad.

Az egészséges perfekcionizmus nem a hibátlanságról szól, hanem arról, hogy törekszünk a fejlődésre, miközben elfogadjuk saját emberi korlátainkat is.