Párkapcsolati játszmáink 3. rész

    Ebben a bejegyzés sorozatban egy olyan értelmezési keretet mutatok be a párkapcsolati kommunikációs buktatókról, amely könnyen felismerhetővé teszi számunkra, hogy hol csúszhatnak félre a dolgok köztünk és a párunk között. Terrence Real (2008) „vesztes stratégiák” névvel illeti ezeket a leggyakoribb mintázatokat, melyekből kettőt, az „igazság hajszolását” és „a partnerünk irányítását” az előző bejegyzésekben ismertettem. Most következik a 3. vesztes stratégia, a „gátlástalan önkifejezés”.

        A szerző a gátlástalan önkifejezéssel kapcsolatban egy nagyon gyakori félreértésre hívja fel a figyelmet: Freud felismerte, hogy az elfojtott tartalmak neurotikus tünetekben tudnak felszínre kerülni. Ezt az elméletet a pszichológusok az évek alatt tovább árnyalták, de az utóbbi időben egyre inkább túlzó formában üti fel a fejét, azt sugallva, hogy az az egészséges, ha mindig mindent rögtön őszintén kimondunk. Ez azonban a legtöbbször sem mások, sem a magunk számára nem válik építővé, egy párkapcsolatban kifejezetten gátolhatja a meghittséget.

    Attól a gondolattól vezérelve, hogy szókimondásunk gyógyír lehet a problémákra, akár hosszú éveken át fenntarthatunk egy sérelmet azzal, hogy újra és újra felemlegetjük, ahelyett, hogy megoldást próbálnánk találni. A konstruktív önkifejezés valóban fontos, hogy ki tudjuk fejezni hogyan érezzük magunkat, vagy milyen igényeink vannak, de ez nem jelenti azt, hogy minden negatív gondolatunknak, dühünknek szabad folyást kell engedni. Ebben is fontos az egyensúlykeresés, hogy az önkifejezésben ne váljunk gátlástalanná, hanem fontoljuk meg mikor van ennek helye és ideje. Attól, hogy valamit magunkban tartunk, még nem fogunk megbetegedni, és a párkapcsolatunknak sem ártunk vele. 

      Ez nem azt jelenti, hogy ha valami nagyon bánt minket, azt titkoljuk a párunk elől, hanem azt, hogy pusztán feszültséglevezetési céllal ne mondjunk ki olyan dolgokat, ami a másik ellen irányul. Ehelyett adhatunk egy kis időt magunknak, hogy végiggondoljuk a helyzetet és annak fontosságát, és lehetőség szerint egy megoldásokra fókuszáló beszélgetés formájában osszuk meg a párunkkal azokat a dolgokat, amiknek tényleg van jelentősége. A bosszantó történésekből eredő feszültségek levezetésére pedig találjuk meg a számunkra kellemes lazító, stresszoldó tevékenységeket. Sportoljunk, hallgassunk zenét, vagy barkácsoljunk, de ne a párunk legyen a stresszlabdánk. 

       Minden kapcsolatban vannak viták, és elhangzanak meggondolatlan mondatok, de az nem mindegy, hogy van-e bennünk szándék és törekvés arra, hogy minél kevesebbet bántsuk a saját mondatainkkal és indulatunkkal a másikat, vagy nincs. A másik és magunk tiszteletben tartására, a párkapcsolat építésére irányuló törekvés mindenkinek a javára tud válni.

    A továbbiakban még két vesztes stratégiát fogok bemutatni, továbbra is Real (2008) írása mentén, mielőtt rátérünk a „nyerő stratégiákra”.

Hivatkozás

Real, T. (2008) Házasság vagy szövetség? Park Könyvkiadó, Budapest