Önzés vagy önérvényesítés? Gyakran összemosódó fogalmak, pedig fontos a különbség

„Ne legyél már ilyen önző!” – hallhatjuk, vagy éppen mi magunk érezhetjük önzőnek magunkat, ha nemet mondanánk valamire, ha időt kérünk magunknak, vagy ha kiállunk egy számunkra fontos dolog mellett. Önzőek vagyunk, amikor saját szempontjainkat, érdekeinket érvényesítjük? Hogyan lehet a két dolog között különbséget tenni?

Mi az önzés?

Arra a személyre mondjuk, hogy önző, aki leggyakrabban a saját érdekeit tartja szem előtt, figyelmen kívül hagyva mások szükségleteit, érzéseit, határait. Az önző ember viselkedése mögött az a meggyőződés áll, hogy az ő igénye fontosabb, mint a másiké. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt, hogy az önző fél azt gondolja, hogy amit a másik tesz érte, az neki „jár”. Magától értetődőnek tekinti a másik embernek az ő érdekében hozott áldoztatát vagy teljesítményét, viszont eszébe sem jut, hogy neki is tennie kellene valamit a másik komfortjáért, jóllétéért. Ez hosszú távon rombolja a kapcsolatokat – legyen szó párkapcsolatról, családról, barátságról.

Példák önző viselkedésre

• Saját pihenését mindig előbbre helyezi, a másik fáradtságát nem veszi komolyan.
• Nem segít a másiknak szabadidőhöz jutni, miközben saját hobbijait rendszeresen űzi.
• Ő dönt a közös dolgokban, és elvárja, hogy a másik alkalmazkodjon.
• Mindig magáról beszél, a másikról nem kérdez, nem érdeklődik.
• Elvárja, hogy a másik ott legyen neki, de ő maga nem érhető el, ha a másiknak lenne szüksége rá.
• Megjelenik, telefonál, ír akkor is, ha a másik világosan jelezte, hogy most nem alkalmas.
• Nem veszi komolyan más testi vagy lelki szükségleteit: „Ne legyél már ilyen kényes!”

Az önző viselkedés lényege tehát nem az, hogy valaki figyel önmagára, hanem az, hogy CSAK önmagára figyel, másokat pedig eszköznek, akadálynak vagy „háttérszereplőnek” tekint. Az önző ember gyakran nem veszi észre a másikat, vagy ha igen, nem tartja egyenrangúnak.

Az önző fél ebből következően nem veszi figyelembe a másik jelzéseit, ilyenkor sokszor megsértődik, bagatellizál, támad, érzelmi zsarolásba kezd, érvénytelenít, áldozatszerepbe helyezi magát. Például olyan mondatokkal, mint „Ha tényleg szeretnél, ez nem okozna gondot!”, „Na tessék, most megint én vagyok a rossz!”, „Most tényleg ezen akarsz fennakadni?” vagy „Megváltoztál – régen nem ilyen voltál.”

Ezzel szemben mi az önérvényesítés?

Az önérvényesítés azt jelenti, hogy tudatosítjuk és képviseljük a saját érzéseinket, szükségleteinket és határainkat, miközben mások szempontjait is figyelembe vesszük. Az önérvényesítés tehát magunkért történik, de nem a másik ellen vagy rovására, és egy jól működő párkapcsolatban, családban a többiek is tiszteletben tartják. A felek kommunikációja ilyenkor asszertív, nem agresszív, támadó.

Példák önérvényesítő viselkedésre, kommunikációra

• „Sajnálom, de most nem tudok elmenni veled – pihennem kell, mert fáradt vagyok és holnap nehéz napom lesz.”
• „Kérlek ne szólj közbe, amikor beszélek, mert így nem tudom nyugodtan elmondani, amit szeretnék!”
• „Most elfáradtam, szükségem van egy kis pihenésre. Este folytassuk, jó?”
• „Értem, amit mondasz, de ebben most nem értek veled egyet, másképp látom…”
• „Kérlek, beszéljük át a házimunka megosztást – úgy érzem, túlságosan leterhel engem.”
• „Tudom, hogy nagymamaként jót akarsz, de ebben a kérdésben mi, szülők hozzuk meg a döntést.”
• „Most sajnos nem alkalmas, hogy meglátogassatok – máskor szívesen látunk benneteket, beszéljük meg, mikor tudtok eljönni!”

Az önérvényesítés tehát nem arról szól, hogy minden úgy legyen, ahogy én akarom, hanem az a lényeg, hogy a másikéi mellett az én szükségleteim is számítsanak.

Összefoglalva: önzés vs. önérvényesítés

Önzés

Önérvényesítés

Fókusz

Csak én számítok

Én is számítok, te is számítasz

Mások figyelembevétele

Nincs

Van

Kapcsolati hatás

Romboló, eltávolító, akár kizsákmányoló

Építő, tisztázó, kapcsolódást segítő, kölcsönösen fejlődő

Cél

Saját érdekeim érvényesítése bármi áron

Saját szükségletek védelme másokat nem elnyomva

Belső élmény

Elégedettség mások rovására

Egyensúly, nyugalom

Ha nehezen megy az önérvényesítés

Az önérvényesítés sokak számára jelent nagy nehézséget. Ilyenkor szinte fájdalmat okoz például nemet mondani egy kérésre, mardoshat a bűntudat és úgy érezhetjük, mintha valami rosszat tennénk.

Érdemes a folyamatot ott elkezdeni, hogy tudatosítjuk magunkban érzéseinket, szükségleteinket, azt, hogy nekünk mi a fontos és valójában mit szeretnénk. Ha ahhoz szoktunk, hogy a másik ember szempontját helyezzük előtérbe és próbálunk alkalmazkodni, ez eleinte nem lesz könnyű, de kezdjük el! Néhány napig vezethetünk naplót is erről, amiben pár mondatban leírjuk, hogy aznap mi okozott örömet, frusztrációt, feszültséget, szomorúságot, dühöt, milyen konfliktusaink voltak, átgondoljuk, hogyan reagáltunk, mivel kapcsolatban maradtak bennünk rossz érzések, mire vágytunk volna, amit nem kaptunk meg.

Gyakoroljuk a kérést, nemet mondást! Nem szükséges rögtön átfogó dolgokkal, nagy konfliktusokkal kezdeni, próbáljuk ki először ártatlanabb, hétköznapi helyzetekben. Pl.: Köszönöm, most nem kérek többet, jóllaktam! (És akkor sem, ha ötödször kínálnak.) Ne haragudj, most nem tudok tovább beszélni, később visszahívlak! Vidd le légy szíves a szemetet, tele van, és nekem most mást kell csinálnom! Ahogy ezt megszokjuk, később egyre erőteljesebb helyzetekben is menni fog!

Én-közléseket, én-üzeneteket adjunk – vádaskodás nélkül! Ezek saját érzéseinkről, szükségleteinkről szólnak és nem a másikat minősítik.

Rossz példa: „Soha nem figyelsz rám!

Jó példa: „Amikor közbevágsz, úgy érzem, hogy nem számít neked, amit mondok.”

Ne becsüld le, ha csak annyit tettél, hogy nem vállaltál el valamit reflexből, vagy elgondolkodtál rajta: „Ez most nekem is jó lesz?” Ezek a lépések szükségesek a megfelelő önbecsülés, a belső egyensúly megteremtéséhez.