Online társkeresés

Az online ismerkedés mára szinte az egyetlen módja annak, ahogy az emberek egymásra találnak. Vagy épp nem találnak. Inkább csak találkozgatnak és próbálkoznak valamit kihozni egy már elsőre is láthatóan nem működő helyzetből.

Hogyan jutottunk el oda, hogy sosem volt ennyi ismerkedési felület (app), mégis rekord magas az egyedülállók száma?

A pszichológusi beszélgetések alapján kirajzolódik egy kép, ami bár nem reprezentatív, mégis érdemes lehet megkeresni benne a tanulságokat.

Alapban úgy gondolom, mindenki ugyanazzal a céllal kezd el ismerkedni (párkapcsolat, család), mégis teljesen félre mennek a dolgok. Nézzük, hogyan.

A férfiak, amikor felmennek valamelyik felületre, nagyon hamar kénytelenek azzal szembesülni, hogy rendkívül jelentős férfi túlsúly van. Ebben a kevésbé szerencsés genetikai adottsággal rendelkezők hamar a mellőzöttség fájdalmas érzésével szembesülnek. Ha pedig mégis sikerül valakivel beszélgetniük vagy randizniuk, legtöbbször egy kiégett, irreális elvárásokkal rendelkező, a kedvességet távolról sem ismerő lánnyal találkoznak.

Hogy ezt a helyzetet megértsük, nézzük az idevezető utat. Legalábbis egy lehetséges forgatókönyvet.

Adott egy fotogén férfi, aki ügyesen használja a social média felületeket is. Amint felmegy a társkeresőre, szinte azonnal talál magának több „match”-et is. Azon egyszerű oknál fogva, mert tudják hogyan kell megjeleníteni magukat a jelen trendek szerint, hogy vonzók legyenek a másik nem számára. Aki kevésbé jó az önmarketingben, hamar a perifériára szorul. Ez azon egyszerű oknál fogva történhet meg, hogy ha nem személyesen találkozunk valakivel, akkor sokkal bátrabban utasítjuk el, amennyiben az nem felel meg a legtöbbször irreális elvárásainknak. Ráadásul az egyetlen, ami alapján választunk online, az a külső. Néhányan elolvassák a bemutatkozó szöveget is, de ez csak akkor játszik bármilyen szerepet, ha a külső alapján a döntés még bizonytalan. Ugyanakkor a sok ember miatt a bizonytalan határa is hamar az egekig lesz tolva.

Kialakul tehát a férfiak egy vékony rétege, akik a nők döntő többsége számára vonzó lesz. Ezt hamar észreveszik a férfiak, és mivel válogathatnak, az evolúció által diktált legegyszerűbb viselkedést fogják választani. Sok szex, szinte zéró elköteleződés. Mert az olyan helyzetekben, ahol sok az erőforrás, a szaporodási gyakorlat a mennyiségi lesz a minőségi helyett. Ez az egyszerűbb, mert kevesebb befektetett energiát igényel. Ráadásul a sikerek számának növekedésével az ő elvárásaik is növekedni kezdenek. Vagy egyre „jobb” nőket keresnek, vagy egyre gyorsabb behódolást várnak a másiktól. Természetesen ezek csak futó kapcsolatok, hiszen szükségtelen elköteleződni. Ráadásul a korunk népbetegsége, a FOMO miatt nem is fog megmaradni egyvalaki mellett, amikor annyi lehetőség van még körülötte.

A nők tapasztalata ezáltal pedig az lesz, hogy a férfiak az első vetítés után, amint megkapják a szexet, már el is dobják őket. Vagy kénytelenek belátni, hogy messze nem kapnak kizárólagosságot. Eleinte talán még küzdenek a férfiakért, de azután vagy alkalmazkodnak ehhez, és ők is csak felszínes szexuális kapcsolatokban találják meg magukat, vagy sok fájdalmas seb után egyre jobban megkeserednek, megunják az egészet, végül kiábrándultak és flegmák/dühösek lesznek.

Ilyenkor szokott megtörténni, hogy a tipikusan elsőre vonzó férfiak helyett már visszajelölik a többieket is, de a tapasztalataik nem múlnak el nyomtalanul. Amikor létrejön a találkozó, eleve azzal a prediszpozícióval ülnek le beszélgetni, hogy ők „lefele” választottak, szóval küzdjön a másik. Ráadásul a sok negatív élmény miatt és a fenti választási stratégia miatt az egyéb területeken lesznek irreális elvárásaik: anyagi helyzet, humor, gyerekvállalási kedv (legyen azonnal), házassági kedv (még „azonnalabb”), utazási kedv stb.

Így alakul ki egy olyan találkozó, ahol szükségszerűen mindkét fél csalódik, ráadásul nagyon negatív általánosításokat tesznek a másik nemről.

A férfiak a nőket flegmának, elérhetetlennek, irreális elvárásokat támasztónak látják, akikkel képtelenség egy egyenlő társkapcsolatot létesíteni.

A nők pedig a férfiakat önző disznónak, vagy lúzernek.

Bizonyára mindkét nem ennél szofisztikáltabban is meg tudja fogalmazni a tapasztalatait, és nem állítom, hogy nincsenek pozitív ellenpéldák is, de velük csak elvétve találkozom. Remélem, Ön kedves olvasó ezek közé tartozik.

Hogy mi lehetne a megoldás? Reális elvárások már az elején? Türelem? Egyszerre egy emberrel találkozás? Őszintén szólva fogalmam sincs. Elhangzott már valószínűleg minden lehetőség az önjelölt és valódi szakemberek szájából, változás még sincs.

És mielőtt még azt gondolnánk, vissza kellene térni a régi ismerkedési módokhoz, felhívnám a figyelmet az előző generációk boldogtalanságára és válási statisztikáira. Az sem műkdött.