Önismeretet mélyítő kérdések terápiában II.

Önismeretet mélyítő kérdések terápiákból II.

Az ember képekben gondolkodik. Belső képünk érzéseink - érzékeléseink kapcsolódásaiból alakulnak. Ha azt mondom apa, anya, testvér, stb. akkor az elmémben egy érzéssel kapcsolt kép jelenik meg. Az első részben leírt „ki vagyok én” gyakorlat a tudattalanból előhívott belső képpel jól szemlélteti, hogy egyetlen kép mennyiféle tartalmat hordozhat. Belső képeink élmények sűrítményei, melyeket nehéz szavakkal elmondani. Gyakran kezdődnek úgy a terápiás beszélgetések, „hogy hol is kezdjem?” Ha ehelyett szimbólumokkal próbáljuk meg kifejezni azt, mit is érzünk, azonnal a lényegnél vagyunk.

(lásd első rész).

Kérdések, amelyeket érdemes feltenni magunknak::

Mi/ki a stabilitás az életemben? Akinek családja van, munkája, amelyet szeret stb, gépiesen felel erre a kérdésre: „a férjem, a gyerekeim”…aztán elgondolkodik…”vagy csak gondolom, hogy az?”. A stabilitás az, ami érzelmi biztonságot ad, érdek nélküli szerethetőséget biztosít és ami állandó.  

Neked mi jelenti a stabilitást?

Mit lehet szeretni bennem? Bevallom, elsőre zavarba ejtő kérdés. Címkékkel próbálkozunk, mint pl. szorgalmas, okos, ügyes, engedelmes stb. Olyan tulajdonságokat, amelyek a szülők szemében erénynek minősültek. Ez a kérdés terápiában szerepcsere formájában hangzik el: a páciens az apja/anyja /férje/gyereke szerepéből nyilatkozik saját magáról, mint külső személyről. Vagyis, a „másik bőrébe bújva” beszélünk magunkról. Érdemes elgondolkodni azon, egyet értünk-e a megkérdezettekkel? Egyetértünk-e a felsorolt értékekkel, vagy van bennünk valami saját, önmagunkért való szerethetőség és érezzük-e ezt?

Te miért vagy szerethető?   

Tudod-e védeni saját határaidat? Vannak emberek, akiket úgy emlegetünk, hogy "energiavámpírok", úgy érezzük, leszívják az erőinket, lefárasztanak, legszívesebben elkerülnénk őket. A saját határ ez esetben azt jelenti, érzékelem-e, mennyire engedhetek magamhoz közel valakit? Sok esetben már csak azt vesszük észre, hogy a torkunkban vannak, de azt, hogy mikor engedtük, hogy átlépjék a számunkra optimális határt, nem vesszük észre. Ezt a fajta „vakságot”, gyerekkorban sajátítottuk el. Ne felejtsük néha megkérdezni gyermekeinket:: „jó ez így neked?”, „szólj, ha túl szoros!”, vagy, ”szeretnél, inkább mást játszani?" Az érzésekhez való jogot szüleinktől tanuljuk/vagy nem tanuljuk.

Gyakorlat az önreflexióra. Figyeld, mit szól a tested, ha valaki melléd ül, kezet fog veled, feléd hajolva beszél hozzád, megérint stb. Mit jelez a tested, ha hozzád bújik a párod, úgy, ahogy általában szokott? Biztonságosnak érzed-e az érintését, vagy inkább rád telepedőnek, birtoklónak, netán úgy érzed agyon nyom? Ha igen, reagálj az érintésre! Keresd meg a magad számára (is!) megfelelő testhelyzetet!

Te, hogy állsz az önreflexió képességével?