Önbecsülés és siker

 Mérlegeljük, sikeresek vagyunk-e. Énképünkben nagyon fontos helyen van az önértékelésünk. Tulajdonképpen ez az az alap, amihez minden egyéb tulajdonságunkat viszonyítjuk. Az, hogy sikeresnek tartjuk-e az életünket, meg fogja határozni azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Valószínűleg azt is, hogy hogyan látjuk a jövőnket és hogyan látunk másokat. Aki sikeresnek éli meg önmagát, az valószínűleg úgy érzi, minden rendben van vele, folytathatja az életét, úgy, ahogyan eddig tette. Ebbe természetesen beletartozhat a fejlődés iránti vágya is, hogy minél értékesebb legyen, minél hatékonyabb.

Aki úgy gondolja, hogy ő sikertelen, az vagy beletörődik ebbe, és önmagát értéktelennek fogja tartani, vagy elkezd tenni azért, hogy sikeresebb legyen. A siker záloga, hogy elkezd valami újat, valami olyan dolgot, amit eddig még nem tett. Például kitűz maga elé egy célt, és lépésenként haladva kisebb célok elérésével kerül mind közelebb a vágyott állapothoz. A cél elérése megerősíti, újabb erőt ad ahhoz, hogy újabb célokat tűzzön ki maga elé. Abban az esetben, ha a cél optimális, elérhető, nem kell hozzá túl sokat változni, de azért erőfeszítést kell tenni. Ahogyan a célelérés folyamatában vagyunk, változunk. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Szeretnénk leadni néhány kilót és szeretnénk, ha kicsit megerősödnénk. Mi történik ilyenkor? Kitűzzük a célt, azt, hogy hány kilótól szeretnénk megszabadulni, és elkezdünk egy új étrendet, ami kevesebb kalóriát tartalmaz, és mondjuk, nekilátunk a rendszeres mozgásnak, amit beiktatunk az életünkbe. Ha ügyesek vagyunk, akkor a táplálkozásunkon úgy változtatunk, hogy az ne legyen drasztikus, és együnk olyan ételt is, amit szeretünk. Azt a mozgást válasszuk, amit kedvelünk, mert különben nem fogjuk tudni megtenni, hogy rendszeresen edzünk. Érdemes a célunkat egy nagyobb cél elérési folyamatába ágyazni. Önmagában a plusz kilókkal nem fogunk tudni leszámolni, vagy sokkal kevésbé, ha nincs egy komplexebb célunk. Ilyen lehet például az egészségünk, vagy, hogy vonzóak legyünk, és megtaláljuk a párunkat.

Ez már egészen biztosan komoly motivációs háttér lesz a számunkra. Ha megvan a motiváció, már szinte miénk a cél, a siker. Ha nem akarunk új kapcsolatot, ha egészségesek vagyunk, semmi értelmét nem fogjuk látni a fogyásnak, a kevesebb evésnek és a „kötelező” mozgásnak. De sajnos nem mindenki tud küzdeni a céljaiért. Mert egy ideig tart a lelkesedés, egy idő után azonban feladjuk. Túl fárasztó, talán nincs megerősítés a környezet részéről, és olyan messzinek tűnik még a cél. Jobbára finom falatokkal vigasztalódunk és oda a célunk, a céljaink. Ha nem hiszünk önmagunkba, ha nem vagyunk kitartók, akkor nincs mese, elbukunk. Ebben az esetben jól jön egy pszichológus, aki tartja a lelket a változtatni akaróban, vagy például egy személyi edző, aki elmeséli, hogy annak idején ő is onnan vagy talán még messzebbről kezdte. Kell valami, ami azt az embert is tovább tudja lódítani az úton, aki depressziós, aki levert, aki nem hisz önmagában. Mert minél kevésbé hisz magában, annál kisebb a siker esélye. Az önbecsülésünk, pozitív önértékelésünk, hitünk önmagunkban pedig alap. Olyan alap, ami a kora gyermekkori évek anya-gyermek kettősében alakul ki. Aminek a feltétel nélküli elfogadás, szeretet a bázisa.

Aki nem hiszi el önmagáról, hogy teljesítmény, sikerek nélkül is szerethető, az nem lesz sikeres. Paradox, de így van. Ha önmagunkért szeretnek bennünket, akkor elhisszük, hogy képesek vagyunk arra, hogy elérjük a célunkat. Akkor lesz annyi munícióink, hogy ne adjuk fel. Hogy amikor nehéz, akkor is lebegjen ott előttünk, hogy meglesz. Ha önmagunkról alkotott képünk negatív, akkor a nehézségek arra lesznek jók, hogy indokot szolgáltassanak arra, hogy azt mondhassuk, én megmondtam előre, hogy nem fog sikerülni, hát tudtam én. És a korábbi kérdésre, hogy lehet-e még sikeres ki 60-70 éves, azt kell válaszolnom, hogy igen, lehet. Lehet sikeres, ha meg tud békélni önmagával, ha el tudja engedni a kudarcokat, ha egészséges módon tudja szeretni önmagát és adni tud a környezetének. Sosem késő.