A nosztalgia pszichológiája

Az önfejlesztés, a motiváció és a hatékonyság-fokozás korában ritkán hallunk a nosztalgiáról. Pedig mind napról napra tapasztaljuk: nemcsak átszövi életünket, de öröm és fájdalom forrása is egyben. Egy haláleset vagy egy szakítás után visszapergetjük a szép időket – és belesajog a szívünk. Máskor egy régi kapcsolat, egy régi munkahely, egy régi élet elengedését nehezíti meg. Mintha rá lennénk kötve a múltra egy vezetékkel, ahonnan több energia jön, mint a jelenből. A nosztalgia foglyai vagyunk. 

1994

Személyes élménnyel kezdem. Az ünnepi hazalátogatás során kezembe akadt egy kisebb köteg fotó. Jósvafőn készültek majdnem harminc évvel ezelőtt egy hosszú nyári táborban. Tíz éves voltam. A vékonyka fiú (ez lennék én) megfordított baseballsapka alól bámul ki az Eszméletlen Napszemüvegében, nyakában egy walkman fülhallgatója. Már akkor is sejtettem, és tényleg így lett: életem egyik legszebb nyara volt. Barátokat szereztem – életre-halálra kötött barátságokat. Kalandokban vettünk részt – élet-halál kalandokban, titkos erdei expedíciót szerveztünk, hogy megtaláljuk azt a „sötét és rejtélyes” dolgot, amiről állítottuk, mind láttuk a fák között elsuhanni. Szerencsénk, hogy nem volt ott. Vagy legalábbis nem találtunk rá. Na és persze, szerelmes is voltam. Életre-halálra, ahogy azt kell. Izgatott, megzavarodott és lelkesült. Időnként leszakadt az ég, és a faházainkban kuksoltunk. A gyerekkor és a kamaszkor határán egy elsüllyedt kor elsüllyedt nyarának esőillatát érzem - még ma is.

A nosztalgia karrierjének kezdete 

A nosztalgiáról sokáig úgy tartották, hogy súlyos elmebaj. A szót egy svájci orvostanhallgató, bizonyos Johannes Hofer alkotta meg az 1600-as évek végén, mert úgy látta, járványszerűen terjed egy kór a svájci zsoldoskatonák körében. E férfiak nem rég még alpesi otthonaikban élték változatlan életüket, s egyik napról a másikra háborúba indultak. Akadtak olyanok is köztük, akik pár évente vagy havonta a csatatereken találták magukat, hol a holland háborúban, hol a spanyol-francia háborúban vagy valamilyen örökösödési viszály harcterén. A körükben dolgozó Hofer arra lett figyelmes, hogy a katonák nyugtalanító tüneteket produkálnak: étkezési zavaraik vannak, álmatlanságtól szenvednek, szabálytalan szívverést produkálnak, sőt, olykor sírógörcsöt is kapnak, erős szorongást élnek át, és persze mindenekelőtt szívsajgató honvágyat éreznek alpesi otthonaik iránt.  

Hofer két görög szóból alkotott egyet: a hazatérést jelentő νόστος (nóstos) és a bánatot vagy kétségbeesést, mindegyszerűen fájdalmat jelentő ἄλγος (álgos) szóból a magunk mögött hagyott otthon és a hazatérés gondolatára jelentkező fájdalmat, a nosztalgiát. A kora újkorban sem merült feledésbe, és a melankólia (értsd: depresszió) egyik formájaként tekintettek rá. A korabeli elméletek közül az egyik legfigyelemreméltóbb szerint az Alpokban a tehénharangok szüntelen csörgése károsítja a dobhártyát és az agyat, ez okozza tehát a nosztalgiát, míg mások szerint a légnyomásváltozás a bűnös. 

A romantika korszakával aztán új lendületet kapott a nosztalgia, és a korstílus generálszószként vette fel eszköztárába. S bár a fogalom lassan leszakadt a svájci Alpokról, mégis alapvetően veszélyes és káros lelki jelenségként tekintettek rá. 

S. Millet Thompson, az amerikai uniós hadsereg katonája 1863. január 30-án naplójában feljegyezte a Fredericksburg melletti táborban uralkodó zord körülmények közepette, hogy a hadsereg zenekarai aznap különleges utasításokat kaptak parancsnokaiktól: "A zenekaroknak tilos patetikus vagy panaszos dallamokat játszaniuk, mint például a Home, Sweet Home, Annie Laurie, Auld Lang Syne stb., nehogy elbátortalanítsák és elkeserítsék szenvedő embereinket". Bár ma a pszichológusok nem feltétlenül értenének egyet Thompson parancsnokaival, az világos, hogy nem akarták mentálisan összerogyasztani a csapatot. 

Nyilvánvaló, hogy a honvágy és a nosztalgia rokonértelmű szavak voltak egykor. Ma már tudjuk, hogy a nosztalgia részben más, részben sokkal több ennél. A honvágy specifikus pszichológiai sebezhetőség, amelyet azok a csoportok tapasztalnak, akik el vannak szakítva másoktól, és visszavágyanak eredeti helyükre. A nosztalgiát viszont sokkal többen és sokkal több mindenre vonatkozva érzik. Ráadásul, - és ez a legfontosabb - a honvágy negatív, a nosztalgia pozitív érzelmi tapasztalat. Általában.

A nosztalgia, mint erőforrás 

A nosztalgiával kapcsolatos pszichológiai kutatások eredményeit látva ma már azt tanácsolnánk Thompson közlegény parancsnokainak: játszassák csak bátran a Home Sweet Home-ot! Ugyanis azt látjuk, hogy a nosztalgia sokkal inkább „pozitív energia”, erőforrás és energiatelep. Legtöbbször olyan életeseményekre gondolva tapasztaljuk meg, amiken épp másokkal voltunk együtt: családdal, romantikus partnerrel, közeli barátokkal. Nem véletlen, hogy a nosztalgia leggyakoribb célpontjai az esküvők, a családi összejövetelek, vagy mint a fenti esetben, a vakációk.

Bár pozitív érzelem a nosztalgia, mégis összefonódik a fájdalommal. Minden jel szerint nem okoz stresszt, viszont a stressz okozza őt! A kutatások azt mutatják, a negatív hangulatok sikeresen kiváltják a nosztalgikus érzéseket, sőt a magányosság is ezt teszi velünk. De hát olyan nagy baj volna ez?

A nosztalgia mágikus képessége 

A nosztalgiának megvan az a mágikus képessége, hogy megváltoztatja a múltat. Gondoljuk csak végig szigorúan azt az 1994-es tábort. A magány, az unalom, a sértődöttség és a szorongás ugyanúgy az élmény része volt, de ez csak akkor jut eszembe, - ha egyáltalán eszembe jut, - ha mélyen belegondolok. Például abba, hogy minden nap egy gyógybarlangban kellett eltöltenünk a délelőttöt unatkozva és nehézkesen, ahogy az is csak most jut eszembe: az a derűs és karizmatikus hetedikes, akire felnéztünk, és iránymutatással szolgált számunkra, beavatatlanok számára a világ titokzatos és fontos dolgaival kapcsolatban, mint például lányok és menő viselkedés, két év múlva öngyilkos lett. Úgy látszik, elfelejtettem, hogy már azon a nyáron is olykor meghökkentően viselkedett.

A nosztalgia, mint a pszichológiai jóllét eszköze

Minden e tárgyban végzett kutatás arról számol be, hogy a nosztalgia egyáltalán nem problémás jelenség. A hétköznapi események felidézéséhez képest a nosztalgikus felidézés sokkal jobb érzésekkel tölt el minket, mérhetően javítja az önértékelést és fokozza a többiekkel való kapcsolódást, sőt a másokkal való együttműködésben is ügyesebbé tesz minket. Sőt! Miután dédelgetett és féltve őrzött élettapasztalataink és meghatározó kulcsélményeink felidéződnek bennünk, megerősítik az élet értelmének érzékelését! Ez a furcsa fogalom nagyon költőinek tűnik, mégis számosan fordulnak hozzám olyan kérdésekkel, mint hogy "nem tudom, miért éljek...", "valami hiányzik, de nem tudom, mi...". Nagyon is fontos érzés. Fontos, hogy érezzük: van értelme az életünknek, van perspektívája a jövőnknek. A nosztalgiára való hajlam (vonásnosztalgiának is nevezik a pszichológusok) együtt jár a magasabb életértelmesség, sőt a magasabb szintű életcél-érzéssel is.

Mindennek oka talán az lehet, hogy az ember folyton folyvást meg akarja érteni, ami körülveszi. A nosztalgia pedig segít rendet tenni. Segít abban, hogy legyen egy saját, különbejáratú, szép és fordulatokkal teli élettörténetünk. Egy olyan, ami jól végződik.