Nem vagyok lúzer! – Az alacsony önértékelésről – 2. rész

Ha egy új feladat előtt állunk, akkor a korábbi tapasztalataink alapján döntünk arról, hogy meg tudjuk-e csinálni vagy sem. Ha úgy véljük: ehhez mi kevesek vagyunk, hisz már a tanáraink is ezt szajkózták, akkor talán bele sem vágunk. Ha viszont az énképünk szerint meg tudom csinálni, hisz régebben is azt mondták: ügyes vagy, akkor belevágok. Ebből is látszik, hogy mekkora ereje van annak: hogyan értékeljük tartjuk magunkat. Óriási hatással van az életünkre az önértékelésünk!

Mi magunk tehetünk azért, hogy reális legyen az énképünk, ne értékeljük magunkat alul. A folyamat nem könnyű: évtizedek berögződéseit nem lehet pár óra alatt megváltoztatni.

Mondjunk minél több jót magunkról. A szavaknak erejük van: ha állandóan önostorozunk, csúnyán beszélünk magunkról, akkor ez beépül az énképünkbe. Fontos, hogy a gyengeségeink is próbáljuk elfogadni, megengedni magunknak, hogy ilyenek vagyunk és ez így van jól. És persze dolgozhatunk a változáson is: mi az, amit mi tehetünk, hogy a gyengeségünk változzon.

Segít az a gyakorlat is, ha összegyűjtjük azt, amire büszkék vagyunk: minden olyan eseményt, elért célt, ami jól sikerült, amire azt mondjuk, hogy ügyesen, sikerrel oldottam meg. Vagy amely a komfortzónánkból való kilépéssel, komoly erőfeszítések árán valósult meg.  Az egészen apró dolgoktól a nagyokig tegyük rá a listánkra. Mindez abban segít, hogy lássuk: igenis képesek vagyunk elérni, megvalósítani dolgokat. Erősíti az önértékelésünk, ha minden nap, mondjuk hazafelé az iskolából, munkából felsoroljuk: mire vagyunk aznap büszkék, mi sikerült igazán jól. Miden sikerélmény erősíti a kompetenciaérzésünk, hogy igen, ezt is sikeresen megtettem.

Vegyük számba, hogy milyen erősségeink vannak? Miben vagyok jó?   Illetve, hogy mi az, amit gyengeségünknek tartunk? Hogy mi az, amit ez ellen tenni tudunk? Sokat adhat az is, ha a hozzánk közelállókat kérjük meg: írja le, szerinte milyen erősségeim vannak.