Nehéz napokon erre a 8 dologra emlékeztesd magad – első rész

1, A mai nap nem ír le se téged, se az életedet. Nem te vagy az az érzés, amit most érzel és nem életed egészét írja le a mai nap. Felesleges azzal bántanod magad, hogy szerencsétlen vagy és teljesen elbaltázott életet élsz. Valószínűleg ez az érzés csak a mai napnak, a mostani időszaknak szól. Pusztán egy fejezet az életedből, amin most keresztül mész. Minden korábban ismeretlen helyzet megtanít valami újat számunkra, érdemes inkább erre koncentrálni, hiszen ebben lakozik a lehetőség, hogy ne áldozatok legyünk, hanem a megoldást keresve javítsunk az életünkön. Vannak helyzetek, melyek maguktól megoldódnak, míg mások arra késztetnek, hogy cselekedjünk, fejlődjünk, érezzünk, változtassuk meg a rosszul működő dolgokat. A fájdalom, a frusztráció, az elégedetlenség mind motivációvá alakítható, ha elhisszük, hogy nem elkárhozott emberek vagyunk, pusztán csak egy nehéz élethelyzet tesz minket próbára.

2, Minden változik, a jó és a rossz dolgok is egyszer elmúlnak.  A mai világban az egyetlen, ami állandó, a változás maga. Akármin is mész most keresztül, tudnod kell, mindez átmeneti, a fájdalom és az öröm is. Ezek csak párban létezhetnek, mindkettő szerves része az életnek. Az élete folyamán mindenki találkozik nehézségekkel, a kérdés csak az, hogy mit kezd vele. Történjék bármi is veled, van esély a változásra és ugyan önmagában az idő semmit sem gyógyít be, de legalább esélyt ad arra, hogy meggyógyítsd magad. 

Minden, ami örömteli elmúlhat egyszer, és az fájdalommal jár. Gyerekkorunk óta arra tanítanak minket, hogy hogyan kell megszerezni azt, amire vágyunk. Jóval kevesebb szó esik arról, hogyan kell megbecsülni, miként lehet megtartani azt, amit megszereztünk. Arról meg végkép nem szokás beszélni, hogy hogyan lehet a dolgokat elengedni. Pedig ez az élet normál ritmusa: megszerzés, megtartás, elengedés. Ha megtanulod megbecsülni azt, amid van és örömet okoz, ha megtanulod értelmezni és hasznodra fordítani azokat  pillanatokat, amikor a padlóra küld az élet, akkor lesz esélyed arra hogy a legtöbbet hozd ki ebből a folyamatos hullámzásból. Tenni ellene nem biztos, hogy mindig van lehetőséged, de ügyesen alkalmazkodni a változásokhoz, igen!

3, Összpontosíts azokra a dolgokra, amiket kontrollálni tudsz! 
 Az egyik legnyomasztóbb érzés a kontrollvesztettség, ha elszenvedője vagy a saját életednek. Tehetetlen áldozat szerepében nem jó élni. Sok szorongással és megannyi önmagunkban való vagy hangos bosszankodással jár. Sajnos a ventilálás is csak egy rövid ideig segít, hamarosan ismét a következő csalódásnál újra elural a tehetetlenség érzése. E körből jelenthet kiutat, ha képes vagy cselekvőképessé válni, ha felhatalmazod magad a változásra. Vannak persze olyan helyzetek, amelyekben valóban a körülmények diktálnak. Ilyenkor is érdemes azokra a dolgokra fókuszálni, amit képes vagy te magad is befolyásolni, bármennyire is szűknek tűnik ez a kör. Tedd fel a kérdést magadnak, mi az, amit már most meg tudsz tenni a helyzet előremozdításáért, vagy ha ez lehetetlennek tűnik, mi az, amit megtehetsz legalább a saját komfortérzeted növeléséért? 

4, Tanulj meg kedvesnek lenni önmagadhoz! Ez vezet a gyógyuláshoz. 
 Lehet, hogy elcsépelt evidenciának tűnik, de ha egy percre belegondolunk, hogy hogyan is reagáltunk az elmúlt pár alkalommal akkor, amikor valami negatívum ért minket, lehet hogy mégis van még mit dolgozni ezen az esszenciális lépésen, amely a gyógyulás felé vezet! Tehát röviden fordulj magad felé olyan szavakkal, mintha egyik barátodat vigasztalnád, teljes szeretettel, jelenléttel, meghallgatással, megértéssel, támogatással, a másikba vetett hittel. Meg tudod ezt tenni saját magaddal is? Akkor is, ha már meggyőzted magad, hogy ami történt alapvetően a TE hibád? Ha valami elromlik, netán még részed is volt benne, képes vagy a bajban támogatni magad, vagy inkább bünteted, szidalmazod, lekicsinyled saját magadat?
 Sok gyerek rossz mintát kapott a szüleitől, akik ingerülten vagy bántón szóltak hozzájuk, ha valamit elrontottak vagy bajuk esett. Ez a fajta felelősségre vonás idéződik fel felnőttkorukban is, ha nem dolgoznak tudatosan ennek megváltoztatásán. A fájdalom érzésével együtt aktiválódik a bűntudat, önmaguk hibáztatása. De ez nemhogy nem old meg semmit, még kilátástalanabbá teszi az amúgy is nehéz helyzeteket. Pont az önmagunkba vetett hit, az önbecsülés segítene abban, hogy az akadályoknak neki merjünk menni.  Azok viszont, akik a belső beszédükkel saját életképtelenségükről győzködik magukat vagy a jelen szituációt bizonyítékként használják fel arra, hogy alkalmatlannak tüntessék fel magukat a jó döntések meghozatalára vagy a hatékony cselekvésre saját maguk előtt is, azok valójában maguk alatt vágják a fát egy ipari méretű láncfűrésszel.  Hiszen az aki cselekvés és döntésképtelen, aki úgy érzi nem bízhat önmagában, mert csak bajt kavar, az belefagy a helyzetbe, nem mer mozdulni, kerüli a döntést és a felelősségvállalást, sodródik az életében mások akaratának megfelelően. Ha racionálisan belegondolunk, az önbántás abból a hibás feltételezésből ered, hogy a világ egy olyan hely, ahol maguktól nem romlanak el a dolgok, ha valami mégis meghibásodik, akkor az egyértelműen valakinek a mulasztása, hibája. 

Emlékezzünk csak a második tanácsra! A jó és a rossz dolgok egyaránt elmúlnak, a változás nem az élet velejárója, hanem az élet maga. Az, hogy ezt jónak vagy rossznak érzékeljük, az már a mi saját élményünk. De mit jelent a gyakorlatban az, hogy ezt az élményt máshogy érzékeljük? 
 Például mennyivel kevesebb stresszt él meg az, aki ha lever egy poharat, nem úgy reagál, hogy hú de béna vagyok, hanem anélkül, hogy felelőssé tenné, hibáztatná magát, egyszerűen csak konstatálja, hogy mi történ például így: „hupszi, ez kiborult, összetört.”  
 Ez semmi más, mint önmagunk kondicionálása arra, hogy bizony az élet mindig dob valamit. Néha jót, néha kevésbé kellemeset, de aki képes a kis dolgokat elengedni,  az tapasztaltabban lép színre amikor az élet nagyobb veszteségeket ró rá. A megoldással, a kilábalással lesz elfoglalva és nem azzal, hogy ez kinek a hibája. Azt sajnos nem tudod elérni, hogy az élet mindig kedves legyen hozzád, de ettől még te mindig kedves lehetsz saját magadhoz, felesleges a gondokat  önmagad leértékelésével  tetézni.

A felelősségvállalás tehát nem azt jelenti, mint ahogy sokszor a köznyelvben használjuk, hogy kin lehet elverni utólag a port! A következményeket így se úgy se tudjuk megúszni. A felelősségvállalás nem utólag , hanem a dolgokat megelőzően történik, a döntéssel, hogy igen ezt akarom és meg is fogom csinálni, mert ez az én életem, én irányítok, és persze ha legjobb akaratom ellenére is valami félrecsúszik, akkor viselem a következményeket.  Aki erre képtelen, mert napi szinten megerősíti magában azt a hitet, hogy döntései hibásak, veszélyesek,  az magától nem fog merni mozdulni, inkább átadja az irányítást másnak, aki aztán hibás lehet akkor, ha a dolgok mégse mennek jól. Hagyjuk abba a hibások keresését és inkább fókuszáljuk az erőnket arra, hogy kitaláljuk mit szeretnénk és legyünk legnagyobb támogatói önmagunknak. 

A második részben a következő négy tanács a megfelelésről, a segítségkérésről, valamint arról fog szólni, hogy mennyire bízhatunk a szívünk tanácsában illetve hihetünk a gondolatainknak.