A nárcisztikus szülő gyermekei 1.RÉSZ - Az aranygyermek

Ha egy nárcisztikus felnőtt családot alapít, a megszülető gyermekek sokszor sakkfigurákká válnak egy sajátos játszmában. Előfordul, hogy lesz egy kiválasztott, és lesz egy vagy több eltaszított és bűnbaknak kikiáltott gyermek, sőt nagyon gyakori, hogy a konfliktusos párkapcsolatban élő szülők versenyeztetik a testvéreket. Nézzük meg közelebbről ezt a jelenséget: mivel jár kiválasztott "trófea gyereknek" vagy "arany gyereknek" lenni, és milyen a sorsa a mellőzőttebb "bűnbak" vagy "fekete bárány" gyermeknek?

1 rész: Az Aranygyermek/ Trófeagyermek a nárcisztikus családjában.

Miért és hogyan történik meg az, hogy a szülő kiválaszt, megkülönböztetett figyelemben és gondoskodásban részesít egyet a gyerekei közül? 

Mint ahogy az alapgondolat is furcsa, a magyarazatok is irracionálisak lesznek. Néha a nárcisztikus szülő önmagához hasonlatosnak látja a kisgyermeket. Ez lehet a külső miatt, de legtöbbször azt jelenti, hogy valamilyen tulajdonságot észlel benne, amit saját magában értékel/túlértékel, vagy emlékezteti őt valamiféle sikerére. Nagyon gyakran a gyerek neme is a megkülönböztetett figyelem forrása lehet. Sokszor a fiúgyermek lesz az, akit fontosabbként kezel, mint a lányt, mindegy milyen személyiségjegyeik vagy képességeik vannak - egyikük mindig dicsért lesz, a másik elutasított.

A kiválasztott gyermeknek nem is kell semmiben jobbnak lennie, egyszerűen neki több figyelmet ad a szülő. Hiszen családi igazsággá válik az, hogy pl. "ő az okos", ezért neki jobban támogatják az iskolai tanulmányait, elviszik edzésre, megveszik neki a vágyott ruhadarabot, elmennek a fellépéseire vagy meccseire, ő kapja a legnagyobb karácsonyi ajándékot. A családot a nárcisztikus szülő behangolja erre a játszmára. Amikor a kiválasztott gyereket dicséri a környezet, ebben a ragyogásban a nárcisztikus szülő boldog, mintha saját magát emelné fel minden szó: "hú, de szép!...micsoda sportoló!... mennyire okos diák!" Néha teljesen hasonlónak látja önmagához, néha csak hasonlít arra az ideálra, amit önmagáról képzelt el a szülő. Ebben ellenpont a fekete bárány gyermek, aki sokszor "igazmondó" is, kimondja a valóságot, ellentmond az idealizált dicsőségnek, és ezzel kiváltja a szülő haragját és megszilárdítja a saját mellőzött helyzetét a család struktúrájában.

Ha megvan a kiemelt figyelem fókusza (a külső, a készségek stb) az életvitelben eltolódik a hangsúly ezekbe az irányokba. Ebben a kiemelt-gyerek szerepben azt tanulja meg a lélek, hogy folyamatosan teljesíteni kell a szeretetért. Mindenáron eredményeket kell elérni, dicséreteket kell hajszolni. Ezért sokszor felnövekedve maguk is nárcisztikus vonásokat fejlesztenek ki, rögzül a feljogosítottság érzése, a türelmetlenség, a mások iránti tolerancia hiánya.

Jó élete van egy aranygyereknek? 

Igazából nem. Valahol belül érzik, hogy valami nincsen rendben, hogy ha pl. a dicsért külső megváltozik (hiszen felnő), elmúlik a varázs, vagy hogy feltételek vannak. Legkínzóbb talán a homályos bűntudat - egy érzékenyebb gyermek, ha végignézi és átérzi a bűnbak testvér nehéz sorsát, az megkeseríti a ragyogó perceket is. Ez a megkülönböztető bánásmód előbb-utóbb elidegeniti egymástól a testvéreket, és nagyon mély magányérzettel jár az aranygyermek számára - ebbe a magányos űrbe pedig szabadon ömlik a nárcisztikus szülő torz világképe.

Az aranygyermek szembe is fordulhat ezzel a szülői sakktáblával - néha védelmébe veszi a többi testvért, akiket bűnbak/fekete bárányként kezel a családi rendszer. Ez viszont nagy veszélyekkel jár, a szülői rajongás átfordulhat haragba és letaszítja a trónról ezt a kiválasztottat - kisgyermekként szinte lehetetlen bevállalni egy ilyen háborút.

A legtöbb arany gyermek inkább egészen magáévá teszi a szülő narratíváját. Ő is elhiszi, hogy mindenben jobb a testvéreknél és osztálytársaknál, feljogosított lesz, és felnőttként kellemetlen emberré változhat, aki bántalmazza is a körülötte élőket, a családtagokat és a munkatársakat. A hamis ragyogó képet egészen befogadó felnőtt aranygyermek házastársa is állandó kritikában, becsmérlésben részesül, ezzel ismétlődik a gyermekkori dinamika.

Nem kellemes a felnőtt aranygyermek bőrében élni: állandó a szorongás, alacsony az önértékelés, és töredezett az önmagáról alkotott kép - ezt próbálja leplezni a siker vagy népszerűség maszkjával. Belül nem biztos abban, hogy ki is ő valójában, mit szeret igazán, mi volt valaha a saját igazi vágya - ami esetleg semennyire nem esett egybe a szülő vágyaival. Felnőttként ezért nagyon nehéz hiteles életet élni, valódi elvekkel és valódi önértékeléssel felfegyverkezve biztonságban megmaradni, a külső megerősítések állandó hajszolása helyett. Hosszú terápiás és önismereti munka kell ahhoz, hogy az egyén felépítse az apró töredékekből saját valódi énjét, maradandó erőforrásait.