Bizalom: oda-vissza
Tény, hogy a bizalom minden emberi viszonyrendszer alapja, ám ez a szülő- gyermek kapcsolatra talán még fokozottabban igaz. Minden korosztálynak meg vannak a maguk dolgai, ám talán akkor akarnak majd a gyerekek a legkevésbé szembe menni a szülőkkel, ha érzik a feléjük áradó bizalmat. Egy gyermek, egy tinédzser rendkívül érzékeny „műszer”, így nagyon gyorsan megérzi, ha ez megtörténik, mint ahogyan az ellenkezőjét is.
Ha azt érzi, hogy pozitívan állnak hozzá, viszonozni fogja, de ha nem így történik, akkor bizalmatlanná és tüskéssé válik. Persze, nem jelenti azt, hogy nem próbálkozik majd meg a határai átlépésével, amely a szülők számára idegőrlőek lesznek, de talán kevésbé lesz nehéz átvészelni ezt az időszakot.
Hagyni kell a gyereket tapasztalni
Az egyik legnagyobb gondot néha az okozza a szülő-gyerek kapcsolatban, hogy a szülő önkéntelenül is elvárja a gyerekétől, hogy úgy reagáljon vagy gondoljon át és meg dolgokat, mint ahogyan azt ő teszi, persze felnőttként. Egyrészről miért is tenné, hiszen nagy valószínűséggel még a kontextust sem érti a gyerek, tekintve, hogy jóval kevesebb tapasztalata van az életről, mint a felnőtteknek, másrészt pedig neki is meg kell élnie rengeteg élményt ahhoz, hogy kellőképpen tudjon reflektálni egy adott helyzetre.
Ne reagáljunk dühből!
Egy felnőtt is, de egy gyerek pláne megjegyzi azokat a dolgokat, amelyek sértik az érzéseit, főleg ha az ő kis biztonságát veszélyeztethetik. Nagyon sokszor előfordul, hogy a szülő idegességében olyat mond, amit egyébként biztosan nem tenne. Az elvált szülők például nagyon gyakran esnek abba a hibába is, hogy mérgükben a gyerekekről való lemondást helyezik kilátásba. Az ilyen mondatok komoly sérüléseket okozhatnak a gyermek lelkében, amely haragot, szorongást és ellenségeskedést is szülhet és egy életen át komoly gondokat okozhatnak.
Komment írása