„Mit tanácsol, mit tegyek?”

A fenti kérdést vagy ehhez hasonlókat nagyon sokszor hallok a hozzám forduló emberektől: „Hogyan dolgozzam fel?”, „Ön mit tenne az én helyemben?”, „Hogyan döntsek?” „Miért hagyott el?”, „Hogyan reagáljak?”, „Hogyan szabaduljak meg ettől az érzéstől?”, „Maga a szakember, mondja meg”…

A helyzet az, hogy abban hiszek, hogy a hozzám forduló személy olyan egyedi és megismételhetetlen egyéniség, akit képessé lehet tenni, hogy Önmaga adjon választ ezekre a kérdésekre. Így szeretném hozzásegíteni az egyént az őneki megfelelő cselekvéshez, döntéshez, azokhoz az érzésekhez, érzelmekhez, gondolatokhoz, amelyek róla szólnak a konzultációs helyzetben. Ha válaszolnék ezekre a kérdésekre, akkor azok a válaszok rólam szólnának, az én személyes döntéseimről, érzéseimről, reakcióimról – akár szabadidős szokásaimról…

Pszichológusként egy semleges és együttérző légkört igyekszem teremteni, amelyben lehetőség van megnyílni, őszintének lenni. Általában minden segítő kapcsolat akkor fejlesztő és hatékony, ha a konzulens a türelmes meghallgatás, elfogadás és pozitív megerősítés helyzetét teremti meg.

A konzultációs helyzetet az egyenrangúság jellemzi abban az értelemben, hogy a kliens a pszichológus segítségével, saját lehetőségeiben keresheti meg helyzetének megoldási módjait. A segítő motivál, szóban dicsér és nonverbális viselkedése is támogató, bátorító és megerősítő.

A pszichológus feltétel nélkül elfogadja bárkinek a személyét, de ez nem jelenti, hogy minden cselekedetével egyetért. Mivel érzelmileg nem érintett egy helyzetben, meg tudja őrizni függetlenségét és képes egy önismereti úton kísérni és segíteni, hogy a saját maga által adott válaszait találja meg a kérdéseire.

A segítő szakemberhez járás egy folyamat, amelynek idővel mutatkozik meg a gyümölcse, tehát egy alkalom után nem valószínű, hogy teljesen megváltozik az élete vagy Ön maga. De nem is az a feladatom, hogy megváltoztassam Önt, hanem együttműködve rájöjjünk Ön milyen változtatást tudna elképzelni az életében vagy min lenne képes változtatni.

A pszichológus igen, hallgat és bólogat, de ami fontosabb, hogy nyitott füllel és szívvel MEGhallgatja és meghallja a kliens ki nem mondott szavait, érzéseit. Mialatt Ön elmeséli a történetét, figyelek a nonverbális kommunikációra is, és folyamatosan jegyzetelek a fejemben, majd kérdéseket teszek fel, hogy előresegítsem Önt a gondolkodásában, érzéseiben.

Még fontos, hogy a pszichológus nem orvos, tehát nem ír fel gyógyszert. Viszont javasolhatja pszichiáter szakember vagy klinikai szakpszichológus felkeresését, ha úgy látja, hogy a kliens egészségi állapota azt igényli.