A „Miért?”helyett a „Mit?” és a „Hogyan?” kérdéseket tegyük fel!

A filmekben gyakran ábrázolják úgy a pszichoterápiát, mint a népszerű bűnügyi sorozatok egyfajta mentális verzióját: egy zaklatott embert látunk, akit elárasztanak traumatikus események, vagy egy konfliktusos kapcsolat emlékei, majd elérkezik a belátás pillanat: Aha! – gondoljuk. Ez a probléma oka! A belátás birtokában aztán bekövetkezhet – s gyakran már a következő reklámszünet előtt be is következik – a gyógyulás. A valóságban azonban a gyógyulás és a változás sokkal kevésbé drámai és az önsorsrontó gondolkodásmódok és viselkedések leépítésével jár.

A pszichológusok olyan negatív gondolkodási mintázatokat figyelnek meg a klienseiknél, amelyek gyakran gyermekkorban jelennek meg és befolyásolják azt is, ahogyan felnőttként gondolkoznak és funkcionálnak. A múlt megértése segít abban, hogy összeálljon a kép, de önmagában nem biztos, hogy változáshoz vezet. Ehhez arra van szükség, hogy a fókuszt a „miért”-ekről a „hogyan”-okra és a „mi”-kre helyezzük át: mi az, amin szükséges változatnunk és hogyan tudunk változtatni? Íme, egy feladat, ami segít gyakorolni a „hogyan” és „mit” kezdetű kérdéseket:

• Mit mondok magamnak, amikor…-nak érzem magam?
• Mik azok a körülmények, amik előidézik ezeket a gondolatokat és érzéseket?
• Mit mondhatnék magamnak másképp?
• Hogyan változtathatnám meg a gondolkodásomat/viselkedésemet azokban a helyzetekben, amik előhívják ezeket az érzéseket?
• Mit tehetek legközelebb?

A „miért”-kérdésekkel az a baj, hogy az emberek általában nem tudnak túl jól beszámolni a viselkedésük okairól. A „miért”-ekre irányuló kérdés gyakran semmitmondó válaszokat eredményez: „Nem tudom, miért érzek így, egyszerűen csak így érzek.” A fókusz azon kell, hogy legyen, hogy hogyan és mit tudunk változtatni a viselkedésünkön és a gondolkodásunkon itt és most. Ezt példázza a következő eset is:

Egy kliens beszámolt arról, hogy hogyan alkalmazott racionális belső beszédet egy parkoló cédulával kapcsolatos ügyben: „Vásároltam, és azt hittem, még nem járt le a parkolási időm, de mire visszaértem az autóhoz, megbüntettek. Őszintén szólva ez tönkrevághatta volna a napomat. Tudom, hogy hajlamos vagyok rá, hogy egész nap rossz kedvem legyen kisebb bosszúságok miatt is. De ezúttal képes voltam racionálisan gondolkodni és elengedni ezt a dolgot. Végül is mi olyan nagy ügy ezen? Nos – mondtam magamnak – ez az eset elég bosszantó, de nem katasztrófa. Az ilyen dolgok, mint a parkoló cédula, amik korábban idegesítettek, most már kevésbé bosszantanak fel.”

A negatív gondolkodást racionális belső beszéddel helyettesítve úgy érezhetjük, hogy jobban kontrolláljuk az eseményekre adott reakcióinkat és képesek vagyunk felülemelkedni az apróbb bosszúságokon ahelyett, hogy engednénk, hogy azok tönkretegyék az egész napunkat.