Miért nem ad a pszichológusom konkrét tanácsot a problémáimra?

Pszichológusként gyakran találkozom azzal az igénnyel, netán elvárással klienseim részéről, hogy nehéz élethelyzetükben vagy problémáikkal kapcsolatban konkrét tanácsot adjak. Mintha én minden hozzám forduló problémájára azonnal tudnám a jó megoldást, mintha eleve létezne egy helyes lépés adott élethelyzetben, ami mindenkinek jó. Mintha valami felsőbb tudás birtokában, nem is kellene figyelembe vennem, hogy minden ember és élethelyzet egyedi. Klienseim gyakran nekem is szegezik a kérdést, hogy Mit tenne Ön az én helyzetemben most?
Szakpszichológusként olyan képzést kaptam, hogy megértsem és támogassam a hozzám fordulókat abban, hogy kiutat találjanak a saját, egyéni élethelyzetükből. De valóban, a legtöbb esetben pontosan tudom, mit tennék a helyükben és néha bizony nehéz is hallgatni erről. Azonban, ha engednék a kísértésnek és megmondanám, hogy adott helyzetben én mit lépnék, akkor, az nem a kliensemről, hanem csakis rólam szólna. Ami pedig nekem jó, az könnyen lehet, hogy másnak szorongást okoz, egyszerűen azért mert más a személyisége és más az élethelyzete, mint az enyém.
Egyszer egy kliensem azzal kezdte a találkozást, hogy pontos tanácsot és útmutatást adjak neki, mert nagyon „stresszel”, de elfoglalt és nem ér rá hetekig nálam ülni. Ilyen kérésekre azt tudom felelni, hogy, amennyiben most tanácsot adok, átmenetileg valóban csökkenni fog a feszültsége, azonban hosszútávon egészen biztosan tovább erősödik majd. Ha viszont megtanul lelassulni, reflektálni a saját érzéseire, gondolataira és viselkedésére és erre bizony időt szán, akkor hosszútávon is csökken majd a szorongása.
Meglepő megtapasztalni, hogy a hozzám forduló emberek azt igénylik, hogy valaki más mondja meg nekik mi a jó. (Mintha egy alá-fölérendelt viszonyban, gyermek-felnőtt kapcsolatban lennénk jelen, nem pedig egyenrangú partnerekként.) Pedig az életben nincsenek jó és rossz válaszok és helyzetek, hiszen említettem, ami egyiknek siker, másiknak talán gyötrelem. Mégis, ezek az emberek azt gondolják magukban: Ki vagyok én, hogy fontos döntéseket hozzak a saját életemről?
Igaz, felelősséget vállalni bizony nehéz. De hosszútávon csak az fog segíteni, ha felnövünk és megtanulunk mások élete és elvárásai, vagy véleménye helyett, önmagunk belső hangjára figyelni és támaszkodni. Mert, ha ez sikerül, akkor a belső hangból iránytű lesz, és, ha elég figyelmesek vagyunk, arra fogja mutatni az utat, amerre nekünk jó.