Mi mindenről is lehet beszélni egy segítő beszélgetés során?

Mitől is működik egy segítői folyamat? Fontos kérdés, a következőkben egy szerintem ehhez szorosan kapcsolódó témáról írom le a meglátásaimat, egész pontosan arról, hogy mi minden fér bele (és miért jótékony hatású, ha be is kerül) a segítő-kliens térbe. Előbb azonban néhány olyan tipikus elképzelést vázolok, melyek ehhez kapcsolódnak, és a folyamatra nézve inkább gátlók lehetnek. 

Tehát elindulhatunk onnan, hogy általában milyen elképzelések is élnek arról, hogy mi történik a pszichológusnál. Én azt veszem észre, hogy alapvetően kimondva/kimondatlanul valami ilyesmi fogalmazódik meg sokakban: hogyha intellektuálisan össze tudom kötni a jelen érzéseimet/viselkedéseimet a múlt valamely darabkájával (pl. az anyám viselkedésével), akkor ez a megértés önmagában könnyít majd. Ez valamelyest véleményem szerint igaz, ám legfeljebb egy szelete a jobban levés folyamatának. (Talán nem véletlen ennek tükrében, hogy az önismeret szó mennyire elterjedt hazánkban, miközben később látszik, hogy a sokkal szűkebb körben használt sajátélmény kifejezés még hogyha homályosabb is, mennyivel találóbb lenne.)

Egy másik alapvetően kimondatlan feltételezés már a folyamat során jelenik meg. Általában heti rendszerességgel találkozunk egy-egy klienssel, ezen alkalmak elején többnyire megkérdezem, hogy mi az, amit megosztana. Érdekes megfigyelés számomra (és egyben beszédes arra nézve, hogy miként is beszélgetünk egymással a hétköznapokban), hogy ez a kérdés többnyire egyenértékűnek látszik a másikban azzal, hogy mi történt a héten, milyen események voltak. 

Hogyha pusztán ezt a két tudatos/tudattalan feltételezést egymás mellé tesszük, kirajzolódik egy nagyon szűk mozgástér a tekintetben, hogy mi is történhet a pszichológusnál (persze lehetne még olyan elképzeléseket is elővenni, minthogy terápiára sírni járnak kizárólag, satöbbi, de most maradnék az eddigieknél). Ha nem figyelünk, tulajdonképpen a belső világunk gazdagsága a közös téren kívül rekedhet. Mindaz, ami éppen érzelmileg foglalkoztat igazán. 

Ezen a ponton egyet érdemes volna hátralépni ahhoz a kérdéshez, hogy mitől is lesz jobban végülis az ember egy terápiás folyamatban. Minden bizonnyal jó néhány komponensre kell gondolni (pl. a fent említett tudatosítás is köztük van), ám a lényegét (tapasztalataim szerint) a közös térben megélt élmények felé érdemes keresgélni. Kissé homályos lesz talán, amit írok, de ha megpróbálom megfogalmazni, valami ilyesmire jutok a kérdéssel kapcsolatban: minél inkább meg tudom osztani, és közösen be tudjuk járni (minden nehézségével és örömével együtt) az én akutális élményvilágomat, annál inkább érzékelem azt elbírhatónak és elfogadhatónak. Minél inkább tudok arról őszintén beszélni, hogy mi dolgozik bennem, milyen gondolataim, érzéseim vannak, annál inkább megérkezhetek a saját életemben. A segítő pedig mindehhez ad teret és kísérőtársat, aki ott van ebben velem a maga gondolataival, érzéseivel, észrevételeivel. 

És innen visszalépve látszik, hogy mennyi minden veszik el azon elképzelésektől, melyeket fentebb említettem. Mennyi minden elveszik akkor, ha egy segítő folyamatban ezekről az élményekről nem esik szó, és az intellektus, a mi történt a héten keretein belül maradnak a benne lévők. Élmények, melyek végül is pont a lényegei volnának a közös folyamatnak, melyek láthatatlan szövetet képezhetnek a kliens belső világában, amire aztán a terápiás téren kívül is lehet támaszkodni (emiatt is lehetne pontosabb kifejezés a sajátélmény).

Összefoglalva úgy mondanám, hogy valójában minden belső élménynek lehet helye a közös térben, nincs egy afféle kötelesség, hogy rákapcsolódjak a múlt hétre (idővel majd visszatalálunk, ha úgy van), nincsenek tabuk, a segítővel kapcsolatos érzésekről ugyanúgy ér beszélni (sőt, az egyik legértékesebb eleme lehet az együtt töltött időnek), mint bármely szorongásról, félelemről, vagy éppen a melyből felbukkanó emlékképről.

És persze, nem arról van szó, hogy az első ülésen mindenről kell beszélni, nyilván minden más kapcsolódáshoz hasonlóan a segítő-kliens kapcsolat is idővel alakul, benne az egymásra hangolódás, a bizalom, a biztonság élménye. Az egész iromány inkább azzal a céllal született, hogy felvillantsa például a szakembert keresőknek, hogy mi minden férhet el a közös térben.